KING

Detta még mindig nem akart enni, az arca kezdett
éles sarkokba és vonalakba keményedni. A szeme
szikrázott mélyülı üregében.
Roland ügyet sem vetett rá, csak Eddie-t
tanulmányozta tüzetesen. Végül bólintott. – Egy kis
utat még megteszünk. Nem sokat, csak egy kicsit.
Húsz perccel késıbb Eddie szólt, hogy álljanak meg.
Úgy érezte, kocsonyából van a karja.
Leültek a sziklák árnyékában, hallgatták a
sirályokat, figyelték a közeledı dagályt, várták, hogy
lemenjen a nap, elıjöjjenek a homárszörnyek, és
megkezdjék idegtépı faggatózásukat.
Roland odaszólt Eddie-nek, halkan, hogy Detta ne
hallja, és elmondta, hogy kifogytak a jó lıszerbıl.
Eddie szája egy kicsit elvékonyodott, de ez volt
minden. Roland elégedett volt vele.
– Így hát neked kell szétverned valamelyiknek a
fejét – mondta Roland. – Én túl gyenge vagyok ahhoz,
hogy a kellıen méretes követ fölemeljem... és biztosan
eltaláljam.
Most Eddie-n volt a tüzetes tanulmányozás sora.
Egyáltalán nem tetszett neki, amit látott.
A harcos elhessentette.
– Nem érdekes – mondta. – Ne törıdj vele, Eddie.
Lesz, ahogy lesz.
– Ka – mondta Eddie.
A harcos bólintott, halványan elmosolyodott. – Ka.
– Kaka – folytatta Eddie. Összenéztek, és
mindketten elnevették magukat. Roland meghökkent,
talán még meg is ijedt egy kicsit a torkán felszakadó
rozsdás hangtól. Nem nevetett sokáig. Amikor
elhallgatott, távolinak, mélabúsnak tőnt.
– Ez a röhögés asztat jelenti, ho' végre
megtanáltátok egymást? – kiáltott rájuk Detta rekedt,
fátyolos hangon. – Mikor kezditek mán a bökdösést?
Aztat akarom látni! Aztat a bökdösést!