KING

utinlövésnél, bár kicsit kapkodnia kellett. Ralph
Lennox élete végéig esküdözik majd, hogy ilyen lövés
nincs is... ilyenre legfeljebb azok a mutatványosok
képesek, akik az olyan régi westerncirkuszokban
szerepeltek, mint az Annie Oakley.
Hála a tükörnek, amelyet nyilvánvalóan azért
helyeztek el, hogy leleplezzék a tolvajokat, Roland
gyorsabban bánhatott el a másikkal.
Látta, hogy az alkimista pillája megrebben, egy
pillanatra elnéz a válla mellett, mire a szeme azonnal
a tükörre villant. Abban meglátta a bırzubbonyos
férfit, aki a középsı polcközben sompolygott az ı háta
felé, kezében hosszú késsel, fejében, semmi kétség, a
dicsfény látomásával.
A harcos megfordult és egyet lıtt a csípıje mellé
ejtett kézzel, ámbár tisztában volt vele, hogy elvétheti
az elsı lövést, mivel nem ismeri a pisztolyt, de nem
akarta megsebesíteni a jövıbeli hıs mögött
sóbálvánnyá meredt vevıket. Jobb kétszer lıni
csípıbıl, amikor a fölfelé tartó lövedékek megkímélik
az ácsorgókat, mint esetleg megölni egy hölgyet,
akinek az az egyetlen bőne, hogy rossz napot
választott parfümvásárlásra.
A fegyvert jó karban tartották. Talált vele.
Emlékezett rá, milyen testes, gyakorlatlan külsejő volt
az a két harcos, akiktıl ezt a két pisztolyt elvette. Úgy
látszik, jobban törıdtek a fegyvereik
karbantartásával, mint a magukéval. Különös
viselkedés, bár persze ez egy különös világ, Roland
nem ítélkezhetett fölötte; nem volt ideje ítélkezni.
Jó lövés volt, a penge tövénél haladt át a férfi késén,
nem maradt más a kezében, mint a markolat.
Roland nyugodtan nézett a bırzubbonyosra, de
valami lehetett a pillantásában, mivel a hısjelöltnek
eszébe jutott egy elmaradt találka, megpördült,
eldobta késének maradványát, és csatlakozott az
általános kivonuláshoz.