KING

hamis valóság!
Ha a nı hangjában egy pillanattal elıbb volt is egy
árnyalatnyi leereszkedés, az mostanra eltőnt.
– Lehet, hogy a filozófia és a metafizika nem az
asztalod, Eddie, de ugyancsak jó szónok lehettél az
iskolában.
– Sohasem szónokoltam. Az a melegeknek,
satrafáknak és máléknak való. Mint a sakkszakkör.
Hogy érted, hogy az asztalom? Miféle asztal?
– Valami, amit szeretsz. És te mit értettél azon,
hogy melegek? Mi az, hogy meleg?
Eddie egy pillanatig csak nézett, azután vállat vont.
– Homokosok. Köcsögök. Nem érdekes. Egész nap
cserélgethetnénk az ilyen kifejezéseket. Ezzel nem
jutunk sehová. Én azt igyekszem elmondani, hogy ha
mindez csak álom, akkor az enyém, nem a tiéd. Te
lehetsz az én képzeletem koholmánya.
Odetta szájáról lehervadt a mosoly.
– Te... téged senki sem vágott fejbe.
– Téged sem.
A mosoly most már végleg eltőnt. – Senki, akire
emlékszem – mondta kissé élesen.
– De engem sem! – válaszolta a fiú. – Azt mondtad,
gorombák voltak Oxfordban. Na, hát azok a vámosok
se örültek éppen, amikor nem találták az anyagot,
amit kerestek. Az egyikük nyugodtan fejbe vághatott a
pisztoly agyával. Lehet, hogy most éppen a Bellevue
kórtermében fekszem, rólad és Rolandról álmodom,
miközben ık a jelentéseiket írják, elmagyarázzák,
hogyan esett, mert megvadultam kihallgatás közben,
és meg kellett fékezniük.
– Ez nem ugyanaz.
– Miért? Mert te egy értelmes, társadalmilag
elkötelezett, lábatlan fekete hölgy vagy, én pedig csak
egy lakótelepi hernyós? – Vigyorogva, barátságos
évıdéssel mondta, de a nı dühösen nézett rá.
– Szeretném, ha nem hívnál folyton feketének! A fiú