KING

Másnap hol ment, hol húzatta magát Eddie-vel. A rá
következı napon már egyáltalán nem kellett
vonszolni; egykét óránként egyszerően leültek egy kis
idıre, amíg a remegés kiállt a lábából. Ezek alatt a
pihenık alatt, meg vacsora után, amikor már ettek,
de a tőz még nem égett le egészen, és ık még nem
álmosodtak el, Eddie mesélt Henryrıl és magáról a
harcosnak. Rolandnak, emlékezete szerint, már
korábban is szöget ütött a fejébe, hogy mi
nehezíthette meg ennyire ezt a testvéri kapcsolatot,
ám amint Eddie elkezdte, akadozva, a mély
fájdalomból fakadó sértıdött haraggal, a harcos akár
le is állíthatta volna: Ne fáradj, Eddie! Mindent értek.
Csak hát ez nem segített volna Eddie-n. Nem azért
beszélt, hogy Henrynek segítsen, mert Henry halott
volt. Azért beszélt, hogy végleg eltemesse. És hogy
emlékeztesse magát, hogy bár Henry halott, ı, Eddie
él.
Így a harcos figyelt és hallgatott.
A lényeg egyszerő volt: Eddie azt hitte, hogy ellopta
a testvére életét. Henry is azt hitte. Hihette a saját
jószántából, vagy azért, mert olyan gyakran hallotta,
mikor az anyjuk Eddie-nek prédikált a temérdek
áldozatról, amelyet ı és Henry hozott érte, hogy Eddie
biztonságban lehessen ebben a városdzsungelben,
hogy boldog lehessen ebben a városdzsungelben, hogy
ne úgy végezze, mint szegény nıvére, akire alig
emlékezett, de olyan szép volt, az Isten áldja meg. İ
az angyalokkal játszik, és az ott bizonyosan
csodálatos hely, de az anyjuk nem akarta, hogy Eddie
is az angyalokkal játsszék, még nem, hogy elgázolja
valami részeg hülye, mint a nıvérét, vagy valami
narkós hülye szúrja le és ontsa ki a belét a járdára
huszonöt centért, és mivel feltételezhetıleg Eddie sem
akar még az angyalokkal játszani, jobban teszi, ha
odafigyel arra, amit a bátyja mond, azt teszi, amit a
bátyja mond, és nem felejti el, milyen áldozatot hoz