STEPHEN KING

Lihegve firkantotta föl jegyzetfüzetének lapjára, majd öt perc múltán összerakta és szekrényébe
zárta a játékot, Cadillacjébe vágódott, és indult Lewistonba.
KILENCEDIK FEJEZET
Vasárnap reggel háromnegyed tízkor Nettie Cobb a kabátjába bújt és sietősen begombolta.
Arcán elszántság tükröződött. Kinn állt a konyhában, és Fogdmeg úgy nézett fel, mint aki tudja,
hogy a gazdi ezúttal áll a szavának.
- Állok igenis - mondta neki Nettie. Fogdmeg nyomatékul koppantott farkával.
- Finom sonkás tésztát főztem Pollynak, és elviszem neki. A lámpaernyőm kinn a tálalószekrényben.
Tudom azt is, hogy bezártam, nem kell visszajönni és próbálni körömmel. Itt a fejemben,
hogy bezártam. Engem nem tart rabsorban egy veszett polyák a tulajdon házamban! Ha meglátom
az utcán, majd beszélek a fejével! Megmondtam neki!
Ki kellett mennie már a házból, ő tudta a legjobban. Két napja itt rostokol, s ha még halasztja,
annál rosszabb. Ha ül csak az elsötétített nappaliban, a redőnyt fölhúzni is nehezére esik majd
egy idő múltán. Csontjaiban érezte a visszatérő régi rémületet.
Így aztán felserkent reggel jókor - ötkor! -, megfőzte finom sonkás tésztáját Pollynak, ahogy
ő szerette, parajjal és gombával. Gomba ugyan üvegben eltett került csak, mert a vásárcsarnokba
kimenni nem mert tegnap délután. Hanem a tészta így is igen finomra sikerült. Fazekát a konyhaszekrényre
állította, és letakarta alufóliával.
Most a kezébe fogta, és feszesen átvonult vele a nappalin, közben oktatta Fogdmeget: - Jó
fiú légy! Egy óra, és itt vagyok! Ha ugyan Polly kávéval nem kínál. Mert akkor több idő beletelik.
De énnekem semmi bajom nem lehet, érted? Se bajom, se gondom. Én nem nyúltam egy ujjal a veszett
polyák lepedőihez. Azért ha ő talál egy ujjal hozzánk nyúlni, csúnya világ lesz!
Fogdmeg szigorú vakkantással jelezte, hogy mindent megértett.
Nettie megnyitotta a ház ajtaját, kipillantott, de nem látott semmit. A Gázló utca éppoly elhagyatott
volt, mint a kisvárosi utcák vasárnap délelőtt bárhol. Messziről az egyik harangszó Rose
tiszteletes baptistáit hívta istentiszteletre, a másik Brigham atya katolikusait.
Nettie összeszedte minden bátorságát, és kilépett a vasárnapi verőfénybe. A fazék sonkás
tésztát leállította a lépcsőre, behúzta az ajtót és bezárta, végül a kapukulccsal keskeny piros csíkot
szántott az alsókarjára. El is gondolta, amikor a fazékért lehajolt: Most ha eljutsz egy félsaroknyira,
ne fogj neki képzelődni, hogy nem zártad be az ajtót! Mert bezártad. A sonkás tésztát is letetted,
hogy jól bezárhasd. De ha még ezt sem hiszed, nézd meg a karodat, s majd eszedbe jut, hogy megkarcoltad
a kapukulcsoddal... De már azután, hogy a házat bezártad! S ha ezekről el nem felejtkezel,
lesz miben megnyugvást találnod, amikor elfog a kétség.
Jó volt végiggondolni, kivált a kapukulcs pompás ötletét. A piros csík kézzelfogható elvégre.
Két nap és két éjszaka vergődése után Nettie csakugyan megkönnyebbült. Fölvetett fővel lépdelt
a járdán, s száját úgy összeszorította, hogy szinte eltűnt az arcában. Kocsibehajtójáról kilépve persze
szétnézett először, nem látja-e a veszett polyák kis sárga kocsiját valamerre. Mert ha látja, odaáll
elébe, és megmondja szemébe a veszett polyáknak, hogy őt hagyja békén. De a kocsinak híre
nem volt. Csupán egy narancsszínű régi dobozkocsi állt az útfélen, az is üresen.
Helyes. Nettie eleredt Polly Chalmers háza felé, majd amikor kétségei elfogták, emlékeztette
magát, hogy lámpaernyője bezárva, Fogdmeg őrködik, a bejárati ajtó zárjára kétszer ráfordította a
kulcsot. Melynek hiteléül a vörös csík az alsó karján. Csak rá kell nézni.
Így hát Nettie lépdelhetett peckesen. A sarkon úgy fordult be, hogy vissza sem nézett.
Amint a lüttyő Nettie eltűnt a sarkon, Hugh Priest fölült a narancsszínű városi dobozkocsi
kormánya mögött. Reggel hétkor hozta ki a kihalt városi járműtelepről, megállt vele Nettie házánál,
1
2
- 105 -