STEPHEN KING

Gyújtófej.
Automata kézifegyverek.
Lőszer.
Ezt nevezi árunak?
- Na ne - motyogta Ász, s a fejét rázta. - Ilyen nincs a sifonérba. Én ebből kiszállok.
Mexikó városa egyre kellemesebb úti célnak tetszett. Talán Rio még kellemesebb. Nem tudhatta,
Mr. Gaunt az egérfogó vagy a villamosszék tökéletesítésén fáradozik-e, csak annyit tudott,
hogy ő kimarad belőle. Elfüstöl innét. Mégpedig nyomban.
Szeme megakadt az automata pisztolyokon.
Egy ilyen gyönyörűséget mégis elviszek emlékbe, gondolta. Igyekezetem jutalmául.
Odalépett a ládához-hanem abban a pillanatban a magnó orsói forogni kezdtek megint, pedig
Ász nem nyomta meg az indítóját.
- Verje ki a fejéből, Ász - szólt rá Mr. Gaunt szigorúan. Ász följajdult. - Ne is akarjon átvágni.
Mert ha megpróbálkozik, olyat teszek magával, hogy inkább a Repülő Corson fivéreket választaná!
Az én segédem. Ha híven szolgál, együtt mulatunk. Ha szolgálatomban megmarad, kibaszhat
bárkivel, aki csak Castle Rockban valaha keresztbe tett magának... Közben megszedheti
magát. De ha ellenem fordul, keservesen megbánja.
A magnó megállt.
Ász kerekedő szemmel követte vezetékének útját a dugóig. A földön kígyózott, vastag porban.
Hát kitörni innét? Azt se lehet.
Ász innentől megnyugodott, ami nem is volt annyira furcsa. Csillapodott az érzelmi nyomásmérője
két okból is.
Először is Ász ősember volt. Otthon lett volna a barlangban, és húzkodta volna párját a hajánál
fogva, ha az elunja, hogy kővel hajtsa el házuk tájáról az ellenséget. Tettei csupán akkor voltak
előre láthatóak, ha erővel és tekintéllyel került szemközt. Ilyesmi ritkán történt - de ha megtörtént,
fejet hajtott a fölsőbbségnek. Bár nem tudta maga sem, a Repülő Corson fivérek előli szökésének
is ez a tulajdonsága állta útját. A hozzá hasonlókban az uralkodás vágyánál erősebben élt az a
hajlandóság, hogy hátukra hengeredjenek, és békülékenyen mutassák fedetlen torkukat a horda vezérének.
A második ok még egyszerűbb volt. Ász hinni akarta, hogy álmodik. Hitte is, nem is - de
hinni egyszerűbb volt, mint bizonyítani. Olyan valóságot elképzelni sem akart, amelyik Mr.
Gauntot befogadhatja. Egyszerűbbnek tetszett - és biztonságosabbnak -, ha fogja és berekeszti a
gondolkodást egy időre, és végzi a dolgát zokszó nélkül. S ha így tesz, talán egy szép nap rávirrad
megint az ismerős világ. Nem mintha veszélyt az nem rejtett volna eleget - de legalább ismerte.
Azért visszaütötte a fegyveres láda meg a töltényes láda födelét, majd az autóhoz lépett, és
lehúzta porral borított takaróját. S amint ott állt előtte a kocsi, ámulata és gyönyörűsége minden
egyebet elfeledtetett vele.
Tucker volt bizony, mesebeli. Kanárisárga. Áramvonalas törzsét króm szegélyezte a rovátkolt
első ütközőig. Az orrán futurista expresszvonatra illő ezüstdísz alól harmadik reflektor bámult
a világba.
Ász körülsétálta, falta a szemével.
A farát krómozott rácsok védték kétfelől - el nem képzelhette, mitől. Fehér falú, vaskos Goodyear
köpenyei oly tiszták voltak, hogy szinte ragyogtak a csúcsfényben. S a farán keresztbe folyóírással:
Tucker Talisman. Ilyen modellről nem is hallott. Azt hitte, csupán a Torpedo került ki
Preston Tucker szerelőcsarnokából.
Hanem lesz itt még egy bökkenő, pajtás - nincs rajta rendszámtábla! Ilyen kocsival, amelyik
a szemét veri ki bárkinek - ilyennel akarsz hazafuvarozni ennyi fegyvert, gyújtófejet, lőszert?
Akarja a halál. De megteszi. Rossz ötlet, tök rossz... de még rosszabb lenne Mr. Leland
Gaunttal húzni ujjat... Álmodik különben is.
- 177 -
4