STEPHEN KING

SEGÉDET KERESEK
KOLUMBUSZ NAPJÁN ZÁRVA
táblára.
- Ezt meg mér' csinálta? - Ász úgy érezte, mint aki drótakadályba gabalyodott, s abba áramot
vezettek.
- A boltosok általában beveszik, ha a segédet megtalálták - oktatta ki Mr. Gaunt tanárosan. -
Forgalmam Castle Rockban igen kedvezően alakul, ezért úgy láttam, dologbíró segítségre szorulok.
Hamarabb fáradok mostanában.
- Hé, én nem...
- Sofőrre is szükségem volna - magyarázta Mr. Gaunt zavartalanul. - Márpedig úgy tudom,
egyetlen szakképzettsége a kocsivezetés. Az első dolga az lesz, Ász, hogy bemegy Bostonba. Ott áll
a kocsim garázsban... Bizonyára tetszeni fog. Tucker.
- Tucker? - Egy pillanatra el is felejtette, hogy nem segédnek jött ő haza... se sofőrnek. -
Amilyet a moziba mutatnak?
- Nem éppen - válaszolta Mr. Gaunt. Azzal bekerült a régimódi pénztárgépéhez a pult mögé,
elővett egy kulcsot, s kinyitotta a gép alatti fiókot, majd két kis borítékot vett ki belőle. Az egyiket a
pultra tette, a másikat Ásznak nyújtotta. - Alakítottak rajta ezt-azt. Tessék. A kulcsa.
- Hé, álljon meg a menet! Megmondtam, hogy...
Mr. Gaunt szemének furcsa színe lehetett, Ász meg nem tudta volna mondani, milyen, de
amikor a tekintete elsötétült, s a két szeme tüzet hányt, Ász térde összekoccant megint.
- Pácban van, Ász, azt tudja. Csak azt nem, hogyha énnekem a kisasszonyt játssza, akkor
nem segítem ki a pácból. Bolti segéd minden ujjamra akad. Pályám során fogadtam százával. Talán
ezrével is. Azért ne lacafacázzon, hanem fogja azt a kulcsot.
Ász elvette a kezéből a borítékot. Amint ujjainak hegye megérintette közben Mr. Gaunt ujjainak
hegyét, a kék villám megint lobbant a fejében. Nagyot nyögött.
- A kocsiját arra a címre vigye el, amit megadok - folytatta Mr. Gaunt -, és állítsa az enyém
helyére. Éjfélre visszavárom. Bár lehet, megtérül előbb is. A kocsim jóval gyorsabb, mint amilyennek
nézné. - Elvigyorodott, és kivillantotta összevissza lapátfogait.
Ász újból megpróbálkozott. - Figyeljen rám, Mr….
- Gaunt.
Ász úgy bólogatott, mint a gyakorlatlan bábjátékos ujján a báb. - Ha más a helyzet, el is szegődök
szívesen, mivel maga olyan... érdekes ember. - Nem éppen ezt a jelzőt kereste, de a nyelvére
nem jött más. - Csakhogy pácban vagyok, jól mondta, és ha nem kerítek egy valag pénzt két héten
belül...
- Hát a könyve? - figyelmeztette Mr. Gaunt szelíden. - Nem a könyvért tért be?
- Nem ezért a...
Ász akkor ocsúdott, hogy a könyv még a kezében. Lepillantott rá. Táblája nem volt más, de
a címe, az visszaváltozott azzá, amit a kirakatban látott: Új-Anglia elásott kincsei. Szerzője:
Reginald Merrill.
- Hogyhogy? - böffent ki belőle. De már értette is: Nem Castle Rockban van ő, hanem a
mocskos ágyában Mechanic Fallsban, és álmodja mindezt.
- Mi a hogyhogy? - nézett rá Mr. Gaunt. - Talán a maga nagybátyja volt a néhai Reginald
Merrill? Ejnye. Minő véletlen.
- Az én bácsikám mást az életében nem írt, csak nyugtákat - vallotta Ász nehezen forgó
nyelvvel, álmatagon. Közben fölnézett Mr. Gauntra, és azt tapasztalta, hogy nem veheti le róla a
szemét. Mr. Gaunt szeme pedig egyre váltotta a színét. Kékről szürkére, szürkéről barnára, barnáról
feketére.
- Lehetséges - tűnődött Mr. Gaunt -, hogy írói álnév a Reginald Merrill. Lehet az is, hogy e
mű szerzője én vagyok.
- Maga?
- 158 -