STEPHEN KING

Ász csak tátogott megint. Próbálta az emlékezetébe idézni, hol látta a kereszteket a térképen,
de hiába. Fennen röpdöső képzeletében egyetlen keresztté olvadt a térkép... amilyeneket temetőben
látni, olyanná.
- Nem bánom! - kurjantotta. - Nem bánom! Beadom a derekamat!
- Ha így fest a dolog, én is hajlandó vagyok megválni a könyvtől - mondta Gaunt, azzal előhúzta
megint, és megnézte, benne-e az összehajtogatott csomagolópapír. - Másfél dollár árán. - Öszszevissza
fogait cápamosollyal mutatta ki. - Azaz egy dollár harmincötért, mivel az alkalmazottnak
kedvezmény jár.
Ász előhúzta tárcáját a farzsebéből, és elejtette. Majd a fejét a tárlóba verte bele kis híján,
amint lehajolt érte.
- Szabadnapokra azért lesz szükségem - kötötte ki.
- Nocsak.
- Mivel ásnom, azt télleg kell.
- Persze.
- Szorít az idő.
- Helyesen látja.
- Például kapnék kimenőt, amikor megjövök Bostonból?
- Nem lesz fáradt?
- Arra sincs időm, Mr. Gaunt, hogy fáradt legyek.
- Ebben is lehetek a segítségére - bátorította Gaunt, s már úgy vigyorgott, akár a halálfej. -
Kis szíverősítőt nálam mindig talál.
- Mit? - Ász szeme kimeredt. - Hogyan tetszetett mondani?
- Mondtam valamit?
- Hagyjuk - legyintett Ász. - Hagyjuk.
- Helyes. Jól eltette a kulcsaimat?
Ász csodálkozva állapította meg, hogy a kulcsokat borítékostul a farzsebébe süllyesztette.
- Jól van. - Gaunt beütött 1,35-öt a pénztárgépbe, elvette Ász ötdollárosát a pultról, és viszszaadott
neki három dollár hatvanöt centet. Ász úgy zsebelte el, mint aki álmodik.
- Most pedig - nézett rá Gaunt - hadd igazítom útba, Ász. Ne feledje mindenekelőtt: éjfélre
érjen vissza. Ha nem, elégedetlen leszek. Elégedetlenségemben pedig kijövök a béketűrésemből
olykor. S az nem volna jó, ha ilyenkor állna elébem.
- Kiveri a dilit? - tréfálkozott Ász.
Gaunt úgy vicsorgott vissza rá, hogy Ász hátrált egy lépést. - Ki én - válaszolta. - Ezen szóval.
Akkor most figyeljen.
Ász csupa fül volt.
Háromnegyed tizenegykor Alannek éppen hiányzani kezdett a reggeli kávéja, s már indult
volna Nanhez, amikor Sheila Brigham rácsöngetett. Jackett öcsi a vonalban, jelentette, és csakis
Alannel hajlandó szólni, senki mással.
Alan fölkapta a hallgatót. - Szevasz, Öcsi... Mivel szolgálhatok?
- Hááát - húzta el a szót Öcsi parasztosan - tudom, a tennap sok volt a jóból, azért nem szívesen
dupláznák reája. De viszont, seriffkém, jobb az, ha megmondom, hogy régi jó embered tért
vissza a városba.
- Ugyan ki?
- Merrill, az Ász. Tőlem innend fölfele parkol.
Még ez hiányzott - gondolta Allen. - Őt is láttad?
- Őt nem. De a kocsiját, azt nem lehet eltéveszteni. Hányásszínű Dodge Challanger. Forró
tengelynek becézik az ilyet a srácok.
- Köszönöm a jó hírt, Öcsi.
- Sose köszönd... Mit gondolsz, mit keres itt minálunk ez a nyavalyaszaró?
- Honnan tudjam? - szólt Alan válasza, de a telefont ezzel a gondolattal tette le: Jobb lesz,
bizony, ha utánajárok.
- 161 -
11