STEPHEN KING

Myrtle átnyúlt az asztalon, és félénken megfogta a kezét. - Semmi a világon. Semmi, de
semmi. Gyönyörű minden. - S a kezét vissza kellett kapnia, hogy asztalkendőjével még jókor kitörölhessen
egy könnyet a szeméből.
Keeton ismét nekidőlt a böf bornyújának, vagy minek mondják a francnyavalyások. Boldogságos
nagy étvágyának közönséges volt az oka. Valahány lovat megtett tegnap, az a Befutó-játék
módszerével győzött mind. Még Malabar is, pedig annak a tizedik futamban harminc az egyhez volt
az esélye csupán. Nem is annyira vezetett hazafelé Castle Rockba az éjjel, mint inkább varázsszőnyegen
úszott. Zsebét jó tizennyolcezer dollár dagasztotta. A fogadóbankár talán ma sem tudja még,
hova lett a pénze: Keeton bezzeg tudta. Eldugta ő azt jól, dolgozószobai szekrényének mélyére, borítékban.
A boríték bekerült a Befutó-játék dobozába.
Az éjjel hónapok óta először aludta az igazak álmát, és amikor felébredt, alig derengett valami
a fejében a vizsgálat felől. Derengésnek sem volt éppen kellemes, de sokkal jobb annál a sötétségnél,
amely lármásan kavargott a fejében azóta, hogy megérkezett a vizsgálati értesítés. A Befutó
üresjáratba tette a fejét végre - s úgy látszik, ennyi kellett csak, hogy a szerencse rámosolyogjon.
A vizsgálat előtt nem töltheti fel már a kasszát, ennyit világosan látott. Az őszi idényben
nem kínálkozott más versenypálya, csakis a lewistoni, s ott, sajnos, nem kereshette gennyesre magát.
Szertejárhatna vidéki vásárokban, és pár ezer dollárt bezsebelhetne az alkalmi versenyeken, de
az sem elég. Sok ilyen estét, mint a tegnapi, az ügetőn sem kockáztathat meg. Ha a fogadóbankár
gyanút fog, szóba sem áll vele.
Mégis úgy látta, hogy lefaragni sem árt a hiányból. Majd tálal nekik valamit. Hogy egy
bombabiztos városfejlesztési terv nem jött be. Kínos, kínos... de ő vállalja mind a felelősséget, mind
a jóvátételt. Akár hangoztathatja, hogy lelkiismeretlen ember az ő helyében a jókor jelzett vizsgálat
előtt még mélyebben nyúlt volna a városi kincstárba... aztán kinéz valami szűz tengerpartot pálmafákkal,
ahol nyüzsögnek a cipőmadzag-bikinis lányok... Onnan vissza se nagyon adják a sikkasztót.
Vagy játszhatná a Krisztust, szólítván a vizsgálóbiztosok közül az ártatlant, hogy az vesse rá
az első követ. Bezzeg megfagyna bennük a fülzsír! Mert ha egy akad köztük, amelyiknek a keze
nem tévedt bele az állam kasszájába, hát Keeton megeszi a kalapját. Meg se sózza.
Utóvégre hagynak neki időt. Most, hogy hajszoltsága megszűnt, és áttekinthette a helyzetet
józanul, egyetlen lehetőségüknek ez látszott. Hiszen ők is csak politikusok. Jól tudják, hogy a sajtónak
lesz lerántani való leple őróluk is, a közvagyon kirendelt őreiről - méghozzá nyomban azután,
hogy Dan Keetonnal végeztek. Ismerik ők az olyan kérdéseket jó előre, amilyenek az efféle vizsgálat
vagy (ne adj isten!) bírósági tárgyalás nyomán elő szoktak kerülni. Például: pénzügyi években
számolva - ha megengedik, uraim - mióta folytathatja Mr. Keeton az ő üzelmeit? Hogyhogy az állami
adóhivatal föl nem neszelt? Hivatalos férfiak kínosnak ítélnék az effélét.
Ő mindenképpen azt reméli, hogy megússza szárazon. Biztosítéka ugyan semmi, mégis elképzelhető.
Mr. Leland Gauntnak köszönhetően. Az ő országos jó barátjának.
- Danforth? - tekintett rá Myrt félénken.
Keeton fölpillantott. - Hmmm?
- Ilyen szép napot nem értem évek óta már. Csak ennyit akartam tudatni veled. És köszönöm,
hogy ezt a szép napot megadtad.
- Ja! - Furcsa dolog történt Keetonnal. Egy pillanatig sehogy sem akart az eszébe jutni, minek
is hívják ezt az asszonyt az asztalnál. - Szép napom volt nekem is, Myrt.
- Kimégy ma a versenyre?
- Nem - felelte Keeton. - Még maradok ma este otthon, azt hiszem.
- Jaj, de kedves! - Myrtle-t annyira meghatotta, hogy szeméhez emelte az asztalkendő csücskét
ismét.
Keeton rámosolygott - s ha nem is a régi, hódító mosolyával, de majdnem. - Te, Myrt! Csemegét
parancsolsz?
Myrtle viháncolva lobbantotta feléje az asztalkendőt. - Te huncut, te!
- 117 -
2