STEPHEN KING

Először csak a nyers deszkát tapintotta, és dühödötten fölzokogott. Egyszerre a bal keze elmerült
abban a puhaságban, ami nem volt se gyapjú, se selyem. Erre az érzésre nagy békesség szállta
meg. Mintha éhező talált volna élelemre... Nyugalomra a hajszolt... Kininre a harmadnapos hideglelős.
Mellkasában csillapodott a dob döngése. Előkapta a rókafarkat, leült vele a konyhaasztalhoz,
vaskos combjára tette, és nekifogott simogatni. Két kézzel.
Ott üldögélt vele jó három órát.
Az a fiú, akit Hugh elkerekezni látott, az Brian Rusk volt. Álmodott az éjszaka, azért küldetésben
járt ő is.
Álmában a Világkupa hetedik fordulóját játszották Elvis-kori, régi, végítéleti összecsapás
kezdődött az istenek csapata, a Dodgers meg a Yankee-k között. Sandy Koufax az öltözőben melegített,
s labdalökő karlendítései közben a mellette álló Briant tartotta szóval. Elmondta apróra, mit
kell tennie.
Ott volt a baj, hogy Brian nem akarta megtenni, amit Sandy mondott.
Nyomorult féreg volt, amint ott ellenkezni próbált a baseball legendás hősével. Mégis megpróbálta.
- Tessék megérteni, Mr. Koufax - könyörgött. - Nekem csak meg kellett tréfálnom Wilma
Jerzycket! És azt meg is tettem!
- Hát aztán? - nézett rá Sandy Koufax. - Mit akarsz ezzel mondani, te csücske?
- Hát hogy így egyeztünk. Nyolcvanöt centben meg egy tréfában.
- Honnan veszed, csücske? Egy tréfa? Mondta talán neked Mr. Gaunt, hogy „egy tréfa lesz
és nem több”? Megvonta a határt jó előre?
Brian nem emlékezett határozottan. De azt érezte igenis, hogy sarokba szorították. Rácsapódott
az egérfogó, ő meg benne vergődik, szájában a szalonna.
- Mondok teneked valamit, csücske. A megállapodás... - Uhhh! kiáltással megsodorította híres
dugóhúzó labdáját, s az úgy vágódott a szembülső játékos kesztyűjébe, akár az ágyúgolyó. Füst
is csapott fel, és a másik játékos arcvédője mögött Brian szorongón látta, hogy az a haragos kék
szempár - Mr. Gaunté!
Utána Sandy Koufax kapta el Mr. Gaunt labdáját, majd üvegesen barna szemét Brianre vetette.
- Az üzlet, az üzlet, csücske.
Brian akkor látta, hogy nem is barna Sandy Koufax szeme, hanem kék ugyancsak. Nyilván.
Mivel Sandy Koufax az nem más, mint Mr. Gaunt.
- De hát...
Koufax-Gaunt a magasba emelte kesztyűs kezét. - Mondok én teneked valamit, csücske.
Vésd az eszedbe. Nem akarásnak nyögés a vége.
A régimódi Dodgers-mezt viselő játékos megint elkapta a labdát, körülfogta kesztyűjével,
majd Brianhez fordult. Bizony ez is Mr. Gaunt, állapította meg Brian dermedten. Persze. Mondtam,
hogy meg kell tréfálni a Wilmát, Brian. Idáig semmi hiba. De azt nem mondtam, hogy egyetlenegyszer!
Ezt hozzáképzelte. Elhiszi, amit mondok, vagy lejátsszam szalagról a beszélgetésünket?
- Elhiszem - válaszolta Brian szinte hüppögőn. - Elhiszem, csak...
- Mit mondtam, csücske?
Brian lehorgasztotta a fejét és nagyot nyelt.
- Alkuk felől sok a tanulnivalód teneked még - vette fel a fonalat Koufax-Gaunt. - Mindenki
másnak is Castle Rockban. Azért jöttem éppen, hogy az alku művészetébe avassam a lakosságot.
Egyetlenegy úr élt a városban, egy Merrill nevezetű, annak volt fogalma hozzá. De azt már rég elette
a fene. Üthetjük bottal a nyomát. - A széles mosoly kivillantotta Leland Gaunt, összevissza nőtt
lapátfogait Koufax keskeny, keserű arcában. - Meg a jó vásárról is lesz egy s más tudatnivalóm a
várossal.
- Csak... - A szó már kibukott Brianből, meg sem állíthatta.
- Semmi csak - intette le Koufax-Gaunt. Előrehajolt, baseballsapkájának ellenzője Brian arcát
súrolta. - Mr. Gaunt a mester. Hadd hallom, Brian!
Brian gégéje járt, de hang nem jött belőle. Könnyek égették a szemét.
Súlyos, hideg kéz ereszkedett a vállára, majd belemarkolt. - Halljuk!
- 111 -
7