STEPHEN KING

A vizet le sem húzta, amint otthagyta a fürdőszobát. Az én húgyom, hagy buggyanjon -
gondolta bölcselőre vallón. Hanem lépett egyenest a tükrös polchoz, amelyen a Mr. Gaunttól kapott
anyag utolját tartotta borotválkozótükrén. Pompás anyag, meg kellett hagynia - nem az orrát
bizergette, hanem az agyát korbácsolta. Csak sajna a végére jár. Az elmúlt éjjel kellett is a korbácsa,
mint Mr. Gaunt megjósolta jó előre, Ász viszont azzal vigasztalódott, hogy ahonnan ennyi került,
onnan kerül több is.
Jogsija sarkával húzott apró hegygerinceket a csillámló fehér anyagból, majd sodrott ötdollárossal
szippantotta föl. Fejében mintha nyomban indítórakéta robbant volna.
- Zamek! - dörögte Warner Wolf utánzatú hangon. - Jöhet a nagy szám!
Napszítta farmert rántott pucér fenekére. Majd a Harley-Davidson pólóing következett. Ilyet
viselnek a legjobban öltözött kincskeresők az idén, hangoztatta magában, és nagyot nyerített. Ez a
kokó, ez a döfi!
S már lódult volna az ajtónak, amikor az éjszakai zsákmányra esett a tekintete, és eszébe jutott,
hogy fel akarta hívni Nat Copelandet Portsmouthban. Visszament a hálószobába, s a fiókos
szekrénybe hányt holmijait végigkutatta, amíg megtalálta foszlott címtárát. Visszament a konyhába,
nekiült, és hívta Nat számát. Nemigen hitte, hogy otthon találja ilyenkor, de megpróbálni érdemesnek
látszott. A kokain percegett a fejében, de azt is érezte, hogy a hatása lassan elül. A fejlövés
mindig fölér egy újjászületéssel, csak az a baj, hogy az új ember új fejlövést kíván. Ász pedig lassan
kifogyott a készletből.
- Een? - szólt a fülébe egy óvatos hang, és Ász ismét érezte, hogy nyerőben van.
- Nat! - kurjantotta.
- Honnan veszed, hogy az?
- Megismerem a nyögésed, öreg huszár!
- Ász! Te vagy az?
- Csakis! Hát hogy megvagyunk, Natty?
- Láttam jobb napokat is. - Natet nem vetette föl az öröm, hogy a sitt műhelyéből régi kolléga
jelentkezését hallja. - Aztán mi kell, Ász?
- Hát így beszélsz régi cimboráddal? - pirongatta Ász, majd a hallgatót a füle s a válla közé
szorította, úgy húzott közelebb két rozsdás bádogdobozt.
Az egyik a régi Treblehorn-tanya földjében nyugodott, a másik a valamikori Masters-tanya
zöldséges pincéjében - a tanya leégett még Ász tízéves korában. Az elsőben nem volt egyéb négy
köteg S&H kedvezményjegynél és néhány összecsomózott Raleigh cigarettakuponnál. De a másodikban
a mindenféle bon és beváltható bélyeg közt talált hat tekercs aprópénzt is. Csak éppen nem a
szokásos fajtából.
Mivel ezek fehérek voltak.
- Talán csak a körmödre akartam nézni - tréfálkozott Ász. - Hogy nem azzal tömködöd-e
vissza az aranyeredet, amióta drágul a vazelin.
- Mit akarsz, Ász? - visszhangozta Nat Copeland gondterhelten.
Ász kikapott egy tekercs aprót a régi kekszesdobozból. A tekercs bíborszínű papírja mosott
rózsaszínné fakult. Megbontotta, két érmét a tenyerére rázott, és érdeklődőn nézte. Ha ért valaki az
ilyesmihez, az más nem lehet, csak Nat Copeland.
Üzlete volt valamikor Kitteryben, a Copeland Érméi és Régiségei. Volt érmegyűjteménye is
- egy a tíz leggazdagabb közül Új-Anglia államában, legalábbis Nat szerint. Aztán ő is ráébredt a
kokain csodáira, és az ébredését követő öt esztendőben egyenként adogatta el a gyűjteményét, s
amit kapott érte, azt fölszippantotta. 1985-ben a rendőrség néma riasztásra szállt ki Long John
Silver érmekereskedésébe Portlandben, és a hátsó helyiségben ott fogta Nat Copelandet, amint éppen
Lady Liberty ezüstdollárosokat szedegetett zergebőr erszénybe. Ász nem sokkal később találkozott
vele.
- Hát lett volna éppen egy kérdésem, ha már szóvá teszed.
- Kérdésed? Semmi több?
- Semmi több, harmadszor se, jó cimborám.
- Jöhet. - Nat hangja enyhült egy csöppecskét. - Ki vele. Nem rostokolhatok itt naphosszat.
- Nagyon helyes - mondta Ász. - Csak buzgón, szorgalmasan. Járd le a lábadat, de ne tovább,
mint tökig, Nattykém! - És röhögött, akár a zabos ló. Nem is a kokó tette, hanem a nap. Pity-
- 242 -