STEPHEN KING

anyag örvényeiről, amelyek mindent felszippantanak, ami a közelükbe kerül. 1989 nyárutóján és
őszén a Beaumont-ügy Alan legszemélyesebb fekete lyukává változott. Voltak napok, amikor kétségbe
vonta tulajdon valóságlátását, és elaludni nem mert pitymallatig se, mert rettegett attól az
álomtól, hogy fekete Tornado kocsi fogja űzőbe, kormánykerekénél tépett szörnyeteg, s a kocsi farán
plecsni hirdeti: FÖLSPÉCIZETT KURAFI. Azokban az időkben a tornác héján vagy a gyepen
pattogó egyetlen veréb látványától is sikoltozni való kedve támadt. Ha most kérdezték volna akkori
állapota felől, azt válaszolja: „Zaklatott voltam, amikor Annie-val a baj kezdődött.” Holott nem zaklatottság
volt ez. Iszonyú küzdelmet vívott a lelke mélyén józanságának megőrzéséért. A FÖLSPÉ-
CIZETT KURAFI kezdte ki minduntalan. De addigra már tartott a verebektől is.
Zaklatottnak mondta volna magát aznap is, márciusban, amikor Annie meg Todd beszállt
régi Scoutjukba, amelyet voltaképpen szatyornak tartottak, hogy elmennek bevásárolni a Hemphillféle
ABC-be. Utóbb százszor is végiggondolta Annie viselkedését ezen a reggelen, de semmi különösre
nem emlékezett. Dolgozószobájában ült az íróasztalnál, nézett ki utánuk, és integetett nekik.
Todd visszaintett, úgy szállt be a Scoutba. Akkor látta őket utoljára. Három mérfölddel odább a
117-es úton, alig egy mérföldre a Hemphilltől, a Scout leperdült az útról, és nagy sebességgel egy
fának ütközött. Az Állami Rendőrség a roncs állapotából úgy becsülte, hogy Annie, akinél egyébként
óvatosabb vezetőt nem láthattak, a szerencsétlenség előtt legalább hetvenmérföldes sebességgel
viharzott az úton. Toddon rajta volt a biztonsági öv. Annie-n nem. Nyilván akkor halt meg,
amikor fél karját és fél lábát hátrahagyva repült át a szélvédőn. Todd még élhetett, amikor a sérült
benzintartály kigyulladt. Ez a mozzanat kínozta Alant a leginkább. Hogy az ő tízéves fia, aki az iskola
újságjában a humoros asztrológia rovatot írta, akkor lelje halálát, amikor a biztonsági öv csatjával
nem boldogul.
A boncolás megállapította az agydaganatot. Kicsinyt, mint Van Allen tudatta vele. Mint három
földimogyoró egy tokban, akkorára becsülte. Azt nem mondta meg, hogy műthették volna, ha
idejében fölfedezik - ezt a tudomást Alan az orvos kínlódó arcáról és lesütött szeméről szerezte.
Van Allen doktor úgy vélekedett, hogy az első roham jöhetett rá, s ilyenekből előbb-utóbb következtettek
volna baja természetére. Úgy megrázta testét, akár az erős áramütés, azért taposhatott rá
így a gázra. Nem jókedvéből vallotta ki ezeket, hanem mert látta, hogy a seriff, gyász ide, gyász
oda, kiszedi belőle úgyis... Kiszed belőle mindent, amennyit olyan ember tudhat, aki nem ült Annie
kocsijában aznap.
- Hallgass ide - mondta végül, és megnyugtatón Alan karjára tette a kezét -, szörnyű szerencsétlenség
történt, de nem több. Hagyd ennyiben. Van fiad másik, az éppúgy rád szorul, mint te őrá.
Élned kell. - Alan próbált is szót fogadni, és a Thad Beaumont-féle ügy megfoghatatlan rémületei
- meg a verebek, a pattogó verebek! -
igen, a verebek rémülete is oszladozni kezdett, ő pedig megpróbálta életét visszatenni az özvegyember,
a kisvárosi rendőr, az Isten markából kinövő kamasz gyerek apjának kerékvágásába...
De ez a gyerek se Polly miatt távolodik annyira, hanem még a szerencsétlenség miatt... Azt a sérülést
nem fogja kiheverni, mikor azt kellett mondania neki: Iszonyú hírem van, fiam. Embereld meg
magad... Persze mindjárt sírva fakadt a gyerek. S ő is.
Tették volna vissza életüket mégis a kerékvágásba, és tennék a mai napig. Sikerül is talán...
de két emléktől nincs szabadulás.
Az egyik a nagy üveg aszpirin. Hogy egy hét sem kellett, és elfogyott.
A másik, hogy Annie nem csatolta be a biztonsági övét. Mikor mindig becsatolta!
Három hét álmatlan éjszakái után végül megkeresett Portlandben egy ideggyógyászt, hiába
gondolta el a halottnak napszemüveg ékes példáját százszor. Az a remény vitte oda, hogy különb
válaszokat kap majd, mint amilyeneket Ray Van Allen doktorból harapófogóval kihúzhat.
Scopesnak hívták az ideggyógyászt. S Alan életében először bújt rendőrszerepe mögé - azt mondta
Scopesnak, hogy kérdéseit egy most zajló vizsgálat vetette fel. Az ideggyógyász pedig megerősítette
legfőbb gyanúit: való igaz, az agytumorosok időnként elveszítik józan ítéletüket, és akár önemésztő
szándék vehet rajtuk erőt. Ha az agytumoros öngyilkosságot követ el, magyarázta Scopes,
szándéka megérlelődéséhez elég egy perc vagy akár másodpercek.
Magával vihet ilyen személy az öngyilkosságba valakit, tudakolta Alan.
Scopes hátradőlt íróasztalánál, kezét a tarkójára fonta, így nem láthatta, hogy Alan oly szorosan
fűzi térdére a kezét, hogy az ujjai elfehérednek. Meglehet. Persze. Így szólt a válasz. Nem is
- 81 -