STEPHEN KING

csuprot emelt volna a szájához egy tikkasztó napon. Már megfogni olyan volt, mint ételt látni az
éhezőnek! Megfogni elég volt, s már...
Mámoros volt a fogása.
Csupán egy rossz érzés kínozta. Betette a kövületet almáriumának legalsó fiókjába a fehérneműi
alá, és zárta a fiókot gondosan, valahányszor elment hazulról, mégsem szabadulhatott attól a
szorongató érzéstől, hogy betör valaki, és elviszi
(a szent ereklyét)
a drága kövületet. Tudta, hogy félelmének sok értelme nincsen. Ki tulajdonítana értéket egy
ezüstszínű fadarabnak? Csak ha a tolvaj meg találja fogni... De ha olyan képek és hangok élednek a
tolvajban is, mint az ő fejébe, valahányszor apró markába zárja... akkor...
Szóval hazamegy most. Hazamegy, sortra-melltartóra vetkezik, és egy csöndes órát tölt
(szent révületben)
elmélkedéssel. Úgy érzi majd, hogy ringó fedélzetté válik alatta a ház padlója... Hallgatja állatok
bőgését, bégetését... Más nap süt majd rá, és eljön az a varázslatos pillanat, ha hosszan, imádságos
lélekkel várja, hogy az imbolygó nagy bárka halk csikorgással megfeneklik majd egy hegytetőn.
El nem gondolhatta ugyan, miért éppen őt szemelte ki Isten erre az áldására minden hívői közül,
de ha így történt, Sally részesült volna kegyelme teljében.
Az oldalkapun lépett ki az iskolából, és a játszótéren keresztül sietett a tanárok parkolójához
- csinosan, fiatalon, nyúlánkan, lobogó szőkén. A lábát kivált a borbélynál ünnepelték, ha Sally józanul
alacsony sarkú cipőjében a műhely előtt lejtett el, egyik kezében táskája, másikban az olvasójelekkel
teli Bibliája.
- Szentségit, ennek a nőnek mintha sose akarna a seggéig érni a lába - állapította meg Bobby
Dugas egyszer.
- Többet számít, pajtás - fűzte hozzá Charlie Fortin -, hogy a te seggedre soha nem kulcsolja!
Ez már megmarad a Jézusnál meg Lester Prattnél. Még a sorrendjüket se cseréli.
Charlie benyögésére egészséges férfihahota robbant a műhelyben. Sally Ratcliffe pedig erkölcsös
magabiztonsággal folytatta útját Rose nagytiszteletű úr fiataloknak szóló csütörtök esti bibliaórájára.
Nem kockáztatott tréfát senki se Sally lábáról, se másmijéről, ha Lester Pratt is ott várakozott
a Keccentőben (mert háromhetente legalább egyszer keccentett a kefefrizurájából), mert tudta
mindenki, hogy Lester szerint Sally ibolyát fingott és petúniát szart, de különben sem keresték volna
a vitát ilyen izomgyurmával. Lester amúgy kedves fiú volt, de Isten és Sally Ratcliffe dolgaiban
nem ismert tréfát, s aki szívóskodni találna, azt szét is tépné, akár a vadlibák.
Sallyvel töltött ugyan forró estéket, de éjszakára dúltan tért haza. Felcsigázott volt, agyát
majd szétvetette a geci, és arról a közeledő éjszakáról ábrándozott, amikor majd mindent lehet. S mi
lesz, ha Sally nászi éjszakájukon a magömlésébe fúl?
Sally is várta a házasságot, a feszültség végét... ámbár az utóbbi napokban Lester ölelései
mintha leperegtek volna róla. Nem mesélte el neki azt sem, hogy a Hasznos Holmikban a Szentföldről
származó csodás kövülethez jutott. Szándéka volt, hogy majd elmeséli, hiszen a csodát meg kell
osztaniuk - bűn is volna elhallgatnia Lester elől. De őt magát is meglepte, talán meg is keserítette,
milyen féltékeny a ragaszkodása, ha elgondolja csak, hogy megmutathatná és kezébe adhatná csodatévő
kincsét.
Nem! - tiltakozott benne valami dühös gyerekhang. - Nem! Az enyém! Nem is telne benne
annyi öröme, mint énnekem!
Persze megosztja vele azon a napon, amikor a testét is megosztja - de addig várni kell. Ezzel
is, azzal is.
E verőfényes októberi nap pedig csak az övé.
A tanári parkolóban alig állt néhány kocsi, de köztük Lester Mustangja volt a legújabb, a
legszebb. Sallynek újabban sok baja támadt a kocsijával - mostanában a kormányműve hibásodott
meg minduntalan -, de könnyen segített rajta. Reggel felhívta Lest, és megkérdezte, kölcsönkaphatná-e
a kocsiját megint (előző nap délben szolgáltatta vissza hatnapos használat után), Les válasza
pedig úgy szólt, hogy viszi máris. Visszafelé akár kocoghat, magyarázta, úgyis kézilabdamérkőzésre
készül a fiúkkal. Sally elgondolta, hogy kölcsönadná akkor is, ha történetesen szüksége
van rá - s ebben a gondolatban meg is nyugodott. Sejtette - ártatlanul inkább, mint számítóan -,
- 168 -