STEPHEN KING

Alan a maga felén ugrott volna ki, hogy elkapja, megbékítse és megértesse vele, hogy csupán
az érte való aggódásnak adott hangot - de ismét az órájára pillantott. Kilenc perc hiányzott a
háromhoz. Még ha a gázba beletapos, akkor is elkerülheti Brian Ruskot.
- Hívlak este - szólt ki az ablakon.
- Hívjál - szólt vissza Polly, és meg sem állt a zöld napvető aljáig. S mire Alan kifarolt az útra,
már hallotta az ezüstcsengettyű csöndülését.
- Hölgyem! - lelkesült Mr. Gaunt, és apró pipát tett a lajstromán. A végére járt lassan. Pollyé
volt az utolsó előtti név.
- Pollyban egyeztünk...
- Bocsásson meg - mentegetőzött Gaunt széles mosollyal -, Polly.
Polly visszamosolygott rá, ámbár kényszeredetten. Mióta belépett a boltba, szomorúság fogta
el, hogy így vált el Alantől, és sírás környékezte.
- Nincs talán jól, Polly? - Mr. Gaunt megkerülte a pultot. - Mintha sápadt volna. - Arca aggodalomról
árulkodott. Ezt az embert képzeli Alan csalónak? Bezzeg ha most látná...
- A napfény teheti - felelte Polly bizonytalanul: - Meleg lett odaki.
- Itt majd megnyugszik a hűvösben - duruzsolta Mr. Gaunt. - Jöjjön, Polly, foglaljon helyet.
S vezette szinte, a tenyere Polly feneke táján - bár hozzá nem ért -, úgy kínálta hellyel a vörös
bársony karszékben. Polly leereszkedett, két térdét illően összezárta.
- Kipillantok az ablakon - újságolta Mr. Gaunt, amint melléült, és hosszú ujjait összefonta az
ölében -, és mit látok? Mintha veszekedtek volna a seriffel!
- Semmiség - mondta Polly, de a szeme sarkából nagy könnycsepp indult meg az arcán.
- Éppen nem - mondta Mr. Gaunt. - Éppen nem csekélység az ilyesmi.
Polly meglepetten tekintett rá - és Mr. Gaunt mogyorószeme elkapta a tekintetét. Mogyorószíne
volt-e a szemének először is? Polly nem emlékezett bizonyosan. Annyit mondhatott volna
csupán, hogy amint belenézett, a nap minden nyomorúsága - szegény Nettie temetése, az értelmetlen
összezördülés Alannel - kámforrá vált.
- Ugyan miért?
- Ne féljen, Polly - vigasztalta Mr.Gaunt. - Minden jóra fordul, ha énbennem bízik. De vajon
bízik-e?
- Bízom - válaszolta Polly, bár a lelke mélyén egy hang tüzet kiáltott. - Mondhat Alan, amit
tetszik, az én bizalmam teljes.
- Az a helyes - mondta Mr. Gaunt, azzal átnyúlt, és a kezébe fogta Polly egyik kezét. Polly
elfintorodott egy pillanatra, majd álmatag kábaság ömlött el az arcán. - Az a helyes. Kár aggodalmaskodnia
a barátjának is, mert csekkjét hasonló bizalommal fogadom.
Alan úgy számított, nem kapja el Briant, csak ha a kék villogót fölteszi a kocsijára. Azt pedig
nem akarta. Nem lett volna jó, ha Brian Rusk rendőrkocsira lesz figyelmes - inkább lásson csak
ilyen ütött-kopott kombit, amilyenen nyilván az apja is jár.
Az iskola elé állni már késő lett volna, azért a Fő utca meg az Iskola utca sarkán állította le a
kocsit. Briannek erre vezetett a legrövidebb útja haza - Alan pedig remélte, hogy végre valaki értelmesen
cselekszik a mai napon.
Kiszállt, nekidőlt a kombi farának, és rágógumit keresett a zsebében. Éppen bontogatta,
amikor a középiskola háromórás kicsengetését hozta felé a meleg légáram.
Úgy tervezte, hogy az ohiói Akronból ideszármazott Mr. Leland Gauntot is meglátogatja,
amint Brian Ruskkal végzett, akár bejelentkezett a boltban, akár nem... Hanem most meggondolta.
Inkább fölhívja a főügyészség augustai irodáját, nézzék meg, nem szerepelt-e Gaunt a csalók közt.
S ha ott nem tudnak semmit, küldjék tovább a nevét a LAWS R & I számítógépes rendszeren Washingtonba.
Ez a nyomozási segédeszköz maradt meg Alan véleménye szerint a Nixon-kormányzat
egyetlen áldásának.
- 204 -
5
6