STEPHEN KING

- Lester... - kezdte volna John LaPointe, éppen amint a sonka nagyságú, de sonkánál jóval
keményebb ököl megállt a képe közepében. Orra lucskos reccsenéssel tört össze, és pokoli fájdalmat
árasztott szét arcában. John szemhéja lezárult, s mögötte fények szökőkútja sziporkázott. Tántorgón
keringett a helyiségben, s hadonászott hiábavalóan, hogy a lábán megmaradjon. Vér dőlt az
orrából, amint eljutott a hirdetőtábláig, s azt lesodorta a falról.
Lester megindult feléje újból, és szeme figyelmesen összehúzódott ezerfelé mutogató sörénye
alján.
A szolgálatirányító kalickában Sheila mikrofont ragadott, és Alanért sikoltozott.
Frank Jewett már-már felkerekedett volna régi jó barátja, George T. Nelson otthonából, de
az óvatossága marasztotta.
Azt súgta, hogy amikor George T. Nelson hazaérkezik, és a berendezést összetörve találja,
kokainját a klotyón leöblítve, édesanyjának arcmását leszarva, talán felkerekedik ő is, hogy régi barátját
megkeresse. Frank ezért úgy döntött, hogy félmunkát végezni hülyeség... márpedig a munka
vége csakis az, hogy szétlövi a zsaroló gazember mogyoróit. Tudta, hogy az alagsorban fegyvertárat
tart. S hogy George T. Nelson a maga fegyvere által ér csúfos véget, azt hirtelenében a költői igazságszolgáltatás
netovábbjának érezte. Ha a fegyvertárat megnyitni nem tudja, akkor majd régi barátjának
böllérkéseivel segít magán. Megáll a bejárat mögött, és amikor George T. Nelson belép, vagy
a mogyoróit lövi szét, vagy elkapja a hajánál, és elnyesi azt a hitvány torkát. A lőfegyver biztonságosabbnak
látszott, azonban minél inkább színezte, hogy dől majd a vér George T. Nelson elmetszett
gégájából az ő két kezére, annál inkább ez látszott a helyes megoldásnak. Te is, fiam, Georgie!
Et tu, zsaroló szarzsák!
A kép színezésében George T. Nelson törpepapagája akasztotta meg. Ezt az alkalmatlan pillanatot
választotta az énekleckére. Frank elhallgatta egy darabig, és undok mosolygás terült szét a
képén. Hogyhogy kihagytam a rohadt madarát? - töprengett el, aztán kicsörtetett a konyhába.
Meg is találta a kések fiókját, és a következő negyedórát a törpepapagáj kalickájának döfölésével
töltötte, majd amikor elunta tollhullajtó röpdösését, a kés hegyére tűzte. Aztán lement a
fegyvertárba szétnézni. Az ajtó zárját gond nélkül kinyitotta, s visszafelé a lakásba csintalan dalocskát
dudorászott.
Ne rosszalkodj, ne sírjál,
kívánságlistát írjál -
kertek alatt a Mikulás!
Látja, hogy játszol,
lesi, ha alszol,
tudja, ki kezes, és tudja, ki morcol -
kertek alól a Mikulás!
Frank egyetlen vasárnap estét el nem mulasztott, hogy az ő áldott emlékezetű édesanyjával
együtt ne nézze Lawrence Welket a tévében, s a dalocska utolsó sorát Larry Hooper basszus hangján
énekelte. Basszuskulcs, de vígan vagyok! Miért hitte vajon még egy órája, hogy végére járt az
életének? Hiszen most kezdődik csak! Szabadulni a régitől - az ilyen régi jó barátoktól, mint George
T. Nelson -, és hadd dőljön az újság!
Frank megfészkelt az ajtó mögött. Felfegyverkezett állig. A sarokba karabélyt állított, 32-es
Llama ismétlőpisztolyt dugott az övébe, s a kezében böllérkést szorongatott. Leshelyéről jól látta a
törpepapagáj tollainak halmát, s a szeme őrülten villant kalickáról ajtóra kerettelen igazgató uras
szemüvege mögül.
10
11
- 228 -