STEPHEN KING

- Köszönöm. Köszönöm.
- Semmiség. Gyógyulj meg.
- Puszi-puszi - búcsúzott Nettie, majd letette a kagylót. S nyomban lépett az ablakhoz kinézni
a függöny résén. Az utca üres. E pillanatban. Azért fogta, hátrament a fészerbe, kinyitotta kulcscsal
a tálast, s kivette a lámpaernyőt. Nyugalom és békesség szállta meg, amint kebléhez szoríthatta.
Bevitte a konyhába, megmosta szappanos meleg vízben, leöblítette, majd gondosan megtörölgette.
Aztán kihúzta a konyhaszekrény egyik fiókját, és böllérkést ragadott. A lámpaernyővel
együtt bevitte a nappaliba, s leült a behúzott függönyök mögött. Így ült délig merev derékkal a karosszékben,
a lámpaernyő az ölében, a böllérkés a jobbjában.
Kétszer csöngött a telefon. Nettie nem vette föl.
HETEDIK FEJEZET
Péntek, október hetedike forgalmas napnak bizonyult Castle Rock legújabb boltjában. Kiváltképp
délutánra, amikor az emberek kezdték beváltani fizetési csekkjüket. Égette zsebüket a
pénz, és furdalta őket a kíváncsiság is, annyi mindenfélét hallottak azoktól, akik már szerdán betértek
a Hasznos Holmik boltjába. Akadtak persze olyanok is, akik nem hittek a nyitás napján betódulóknak,
azonban nem sokan. Így aztán a csengettyű ezüstösen csilingelt a bolt ajtaja fölött naphoszszat.
Szerda óta sok új árut kaphatott vagy kicsomagolhatott - nagy teherautókat ugyan nem látott
senki a Fő utcán, de idáig nem is terjedt a kíváncsiság. Nagy volt a választék péntekre, a többi nem
számított.
A babák például. Meg a sima kirakókockák. Meg a csodálatos sakk-készlet - figuráit hegyikristályból
faragta meg valami ördöngösen ügyes kéz afrikai állatokkal, ugró zsiráffá a futárt, leszegett
fejű rinocérosszá a bástyákat, sakállá a parasztokat, oroszlánná a királyt, inas leopárddá a királynőt.
Kiállításra került egy nyilvánvalóan méregdrága fekete gyöngysor is - az árát meg sem
merte kérdezni senki, legalábbis aznap nem -, de szépsége az szívfájdító volt, annyira, hogy akárhány
érdeklődő a szemében vitte haza a csillogását mélabúsan - nem is csupán a nők.
Került ki táncos bohócbábú is. Aztán egy zenélődoboz, réges-régi és hihetetlenül dús faragású.
- Mr. Gaunt úgy vélekedett, hogy a muzsikája sem lehet akármilyen, csak a kulcsát elkeverte
valahol, azért nem tudja, milyen. Meg is mondta, hogy kulcsot a vevőnek kell majd készíttetnie - de
akadnak régi vágású pepecselők, örömüket lelik az ilyesmiben. Megkérdezték többen, visszaveszi-e
a dobozt, ha a vevő megnyittatta, és a muzsikája nem nyeri el tetszését. Mr. Gaunt mosolyogva mutatott
a bolt falán díszelgő új feliratra:
1
ÁRUT VISSZA NEM VESZEK, PÉNZT VISSZA NEM ADOK!
CAVEAT EMPTOR!
- Mit jelent? - tudakolta Lucille Dunham. Lucille Nan Villásreggelizőjében pincéreskedett,
és a kávészünetben nézett be barátnőjével, Rose Ellennel.
- Azt jelenti - világosította fel Rose Ellen -, hogy ha zsákbamacskát veszel, övé a zsák, tiedé
a macska. - Akkor eszmélt, hogy Mr. Gaunt hallotta a magyarázatát (pedig megesküdött volna,
hogy az előbb még az üzlet túlsó sarkában látta), és fülig vörösödött.
Mr. Gaunt csak nevette. - Igaz is - dicsérte Ellent. - Szó szerint ezt jelenti!
Ósdi, hosszú csövű forgópisztoly, tokban, előtte táblácska: NED BUNTLINE KEDVES
REVOLVERE; fiúbáb fából, vörös hajú, szeplős arcára fagyott barátságos mosoly; levélpapírok
dobozszám, szépek, de amúgy semmi különös; válogatottan özönvíz előtti képeslapok; toll- és ceruzakészletek;
vászon zsebkendők, kitömött állatok - úgy tetszett, mindenféle ízléshez és (bár árcédula
semmin nem volt) minden pénztárcához szóló holmi kerül itt.
- 71 -