STEPHEN KING

Hű, a leborult! De fáj! Norris kitépte a selyempapírt az ujja meg a rácsapódott
állkapocsakármi közül. Jókora patkányfogóról rántotta le a leplet. Valaki csapóra állította, beletette
a dobozba, selyempapírt borított rá álcául, s a dobozt kék ajándékpapírba csomagolta. S a patkányfogó
most ott lógott a jobb keze három ujján. Ujjáról a körmöt is leszakította, azt látta nyomban.
Vérző hold maradt a helyén.
- Kurva anyádat! - bőgte Norris. Fájdalmas megdöbbenésében John LaPointe asztalának oldalához
csapta a patkányfogót, nemhogy vascsappantyúját lefejtette volna. És akkor még jól megütötte
sajgó ujjainak bütykét is az íróasztal fémsarkában, és a karján újabb nyilallás futott végig.
Ordított még egyet, de végre elkapta a csappantyút, és feszített rajta. Ujjai kiszabadultak, s ahogy a
patkányfogó fatalpa koppant a padlón, csappant megint.
Norris remegőn állt egy pillanatig, aztán visszaugrott a vécébe, bal kezével kinyitotta a hideg
víz csapját, s alányomta a jobb kezét. Lüktetett az, akár a meghasadt bölcsességfog. Norris vicsorogva
nézte, hogyan folyik a vére híg pászmában a lefolyónak, és eszébe jutott, mit mondott
Sandy: Mr. Keeton is járt itt... Talán ő hagyta megbocsátása jeléül.
S a kártyára ráírta, hogy emlékeztető!
Csak a Rosszcsont lehetett, semmi kétség. Ilyenek telnek tőle.
- A kurva anyádat - nyögte Norris.
A hideg víz zsibbasztotta a lüktetést, de Norris tudta, hogy rákezd az megint, mire hazaér.
Aszpirinnal talán csillapítja, de egészséges álomra nemigen számíthat az éjjel. Se gondtalan horgászásra
holnap.
Pedig kimegyek horgászni akkor is, ha lerohad a szaros kezem! Elgondoltam, színezgettem,
milyen lesz, hát engem egy Faszcsonk Keeton el nem térít!
Elzárta a vizet, és papírtörölközővel itatgatta a kezét. Törni nem tört el egyik ujja sem - tapintásra
legalább nem érezte -, de hideg víz ide, hideg víz oda, dagadt már mind a három. A csappantyú
bíborvörös hurkát húzott az első s a második percük közt. Mutatóujjának körme helyén a
nyers hús apró vércsöppeket izzadt, és a lüktetés újból kezdődött.
Visszatért a kihalt irodába, és jobban megnézte a John asztalánál heverő patkányfogót. Kezébe
vette, odalépett a maga asztalához, betette dobozába, s a dobozt becsúsztatta legfölső fiókjába.
Az alsóból aszpirint vett elő, és bekapott három szemet. Aztán szedte össze a selyempapírt, a kék
díszpapírt, a szalagot meg a csokrétát, és begyűrte a papírkosárba, aztán rakott rá mindenféle papírhulladékot.
Nem szándékozott tudatni se Alannel, se mással, milyen aljasul kibabrált vele a Rosszcsont.
Nem nevetnének talán, de tudta, mit gondolnának magukban: Csak Norris Ridgewicket lehet megszívatni
így... Ez képes belenyúlni a felhúzott patkányfogóba... Láttak már ilyet?
Titkos szerelmed... Mr. Keeton is járt itt az este... Talán ő hagyta az ajándékot megbocsátása
jeléül.
- Magam járok a végére - dörmögte Norris fenyegetően, és sérült kezét a mellkasához szorította.
- Kisütöm én, mit kell tennem.
Hanem egyszerre ijesztő gondolata támadt. Hátha Rosszcsont nem elégedett meg a patkányfogóval
- hiszen nem tudhatta, sikerül-e a tréfája -, és besurrant a házába? A Bazun-horgászbot ott
állt a fészerben, az ajtót se zárta rá, csak bedöntötte a sarokba a merítőháló mellé.
Hátha Rosszcsont tud az ő kincséről, azért belopózott a fészerbe, és kettétörte?
- Ha megtette, őt töröm kettébe! - dörmögte Norris oly dühödötten, hogy sem Henry Payton,
sem más rendőr kollégája rá nem ismert volna. Még a boltot bezárni is elfelejtette, csak kifordult az
ajtón. Sőt; elfeledkezett sajgó kezéről is. Csupán az érdekelte, hogy mielőbb hazajusson. Hazajusson,
és a Bazun-botot egyben lássa.
A takaró nem mozdult, amint Alan beóvakodott a hálószobába. Azt hitte, azért, alszik Polly
- alighanem egy Percodannal. Zajtalanul levetkőzött, és becsusszant mellé, de mikor a fejét leeresztette
a párnára, látta, hogy Polly nyitott szemmel lesi. Megrezzent.
- Miféle idegen lopakszik szűzi ágyamba?
- 141 -
8