STEPHEN KING

Mr. Gaunt csinos forgalmat bonyolított aznap. Csinos volt a legtöbb eladott holmi is, bár különlegesnek
nem mondható. Kötött azonban néhány ritka jó üzletet is, de csakis olyankor, amikor
magára maradt egy-egy vevőjével.
- Nyugtalan leszek, amikor csendesedik a bolt - magyarázta barátságosan Sally Ratcliffenek,
Brian Rusk beszédtanárnőjének -, és nyugtalanságomból néha szertelenség lesz. Ilyenkor jár
jól a vevő, s rosszul a boltos.
Miss Ratcliffe buzgó báránya volt Rose nagytiszteletű úr baptista nyájának - e nyájban került
össze vőlegényével, Lester Pratt-tel is. Nemcsak KASZINÓT NE! gombot viselt a kabátján,
hanem még egyet, amelyik ezt hirdette: ENGEM MEGVÁLTOTT! HÁT TÉGED? Az a szilánk,
amely a FA KÖVÜLETE A SZENTFÖLDRÖL táblácskát viselte, nyomban megragadta a figyelmét,
és nem is szabadkozott, amikor Mr. Gaunt kivette a tárlóból, és a tenyerébe ejtette. Megvette
aztán tizenhét dollárért, azzal az ígérettel, hogy ártatlan csínyt tesz Frank Jewett-tel, a Castle Rock-i
középiskola igazgatójával. Miss Ratcliffe öt perc múltán ki is lépett az üzletből, ábrándosan, álmatagon.
Mr. Gaunt ajánlotta, hogy becsomagolja, amit vett, de Miss Ratcliffe elhárította azzal, hogy
szívesebben viszi a kezében. S aki látta, hogyan lép ki az üzletből, ugyan meg nem mondhatta volna,
éri-e a lába a földet.
A csengettyű megcsöndült.
Cora Rusk érkezett eltökélt szándékkal, hogy megveszi a Király fényképét, és lesújtottan
hallotta, hogy már elkelt. Tudni is akarta nyomban, ki vette meg. - Sajnálom, hogy így történt -
mentegetőzött Mr. Gaunt. - A hölgy, úgy tudom, nem államunkból való. Mintha kocsiján a rendszámtábla
oklahomai lett volna.
- Megőrülök! - kiáltotta Cora magából kikelten. Nem tudta maga sem, hogy ennyire kívánja
a képet, csak amióta Mr. Gaunt a szörnyű újságot közölte vele.
Az üzletben éppen ott időzött Henry Gendron a feleségével, Yvette-tel, és Mr. Gaunt megkérte
Corát, várjon egy percig, amíg kiszolgálja őket. Emlékezete szerint, súgta meg, lesz neki még
valamije itt, ami Corát még jobban érdekelheti. S mikor eladott Gendronéknak egy mackót ajándékul
leányuknak -, és elkísérte őket az ajtóig, azzal fordult Corához, hogy nézelődjön még egy pillanatig,
hátramegy a raktárba. Cora egykedvűen várt. Nyomasztó szomorúság lepte meg. Látta ő a
Király képeit százával, ha ugyan nem ezrével, és volt is a birtokában jó néhány, de ez valahogy...
más volt. Gyűlölte már az Oklahomából jött nőt.
Mr. Gaunt gyíkbőrből készült kis szemüvegtokkal tért vissza. Kinyitotta, és füstös-szürke
üvegű pilótaszemüveget mutatott Corának. Cora lélegzete elakadt. Keze önkéntelenül felkúszott
remegő nyakához.
- Talán csak nem... - kezdte, de nem jött ki több a száján.
- A Király szemüvege - bólintott rá Mr. Gaunt ünnepélyesen. - Hatvan szemüvege közül az
egyik. De a legszívesebben ezt viselte mind közt.
Cora tizenkilenc dollár ötven centet fizetett érte.
- Szükségem volna némi tájékoztatásra. - Mr. Gaunt hunyorgón tekintett Corára. - Nevezzük
felárnak, helyes?
- Tájékoztatásra? - visszhangozta Cora kétkedőn. - Mifélére?
- Nézzen ki az utcára, Cora.
Cora kinézett, de a szemüveget nem adta ki a kezéből. Az utca túlsó felén, a Rabló vendéglő
előtt a Castle Rock-i kocsipark 1-es számú kocsija állt, mellette Alan Pangborn, beszélgetésben Bill
Fullertonnal.
- Látja azt az alakot? - kérdezte Gaunt.
- Melyiket? Bill Full...
- Nem azt, csacsi - mondta Gaunt. - A másikat.
- Pangborn seriffet?
- Azt.
- Hogyne látnám. - Cora zsibbadt volt, és a szeme káprázott. Gaunt hangja mintha messziségből
szólt volna. A pompás vásár gondolatába kapaszkodott, és csak azt kívánta, mielőbb haza-
- 72 -
2