STEPHEN KING

Dannek tudni illene, Amanda pedig igen furcsállotta a kérdést. Ha Rosszcsont kíváncsi, miért nem
néz be maga? De miért kíváncsi ilyesmire épp vasárnap délután?
- Anyu Mrs. Keetonnal beszélget, bogaram.
- Véres neki az arca! - tudósított tovább Tansy.
Amanda rámosolygott Myrtle-re. - Megmondtam pedig az apjának, ha a Végzetes vonzalmat
kölcsönözné ki, várja meg, amíg Tansy lefekszik, aztán nézze.
Nettie pedig rohant tovább. Amikor leért a Váraljai út meg a Borostyán utca kereszteződésébe,
megállt egy csöppet. A Városi Könyvtár pázsitos udvarát kőkerítés fogta körül, annak dőlt neki
zokogva és lihegve. A szél a kabátját cibálta. Nettie a kezét a bal oldalára szorította, mert szúrást
érzett.
Visszanézett a hegyre, és látta, hogy az utca üres mögötte. Mégsem üldözi a Rosszcsont.
Csak képzelődött. Ki is fújta magát annyira, hogy papír zsebkendőt kereshetett, és beletörölhette az
arcát. Amíg a zsebéből kihalászta, eszmélt arra is, hogy a Rosszcsont házának kulcsát elhagyta.
Vagy kiesett a zsebéből futás közben, vagy még inkább az ajtóban felejtette. Persze mit számít? Sikerült
Rosszcsontot elkerülnie, ez a fontos. Istennek hálálkodott, hogy Mr. Gaunt figyelmeztetését
jókor meghallotta - el is felejtette, hogy ha Mr. Gaunt nincs, őneki sincs a Rosszcsont házában keresnivalója.
Jobban megnézte a vért a papír zsebkendőn, és megállapította, hogy a sebe lehetne csúnyább
is. Mintha már csillapodna a vérzés. Szűnt a szúrás is az oldalában. Ellendült a kőkerítéstől, és leszegett
fejjel hazafelé indult.
Esze már otthon járt. Otthon, a csodaszép zománcüveg lámpaernyőn. Otthon a Vasárnapi
Szupermozin. Otthon a Fogdmegen. Amikor majd otthon lesz, és magára zárta az ajtót, leeresztette
a redőnyöket, bekapcsolta a tévét, Fogdmeg pedig rátelepszik a lábára, úgy alszik, addigra rémálommá
lesz az emlékei közt ez a délután - amilyen rémálmot látott a Borókadombon nem egyet,
mikor a férjét megölte.
Odahaza. Az való őneki.
Megszaporázta lépteit. Egy-kettő odahaza lesz.
Pete és Wilma Jerzyck könnyű ebédet költött el Pulaskiéknál mise után. Ebéd végeztével Pete
meg Jake Pulaski áttelepedett a tévéhez, megnézni, hogy rúgják szét a Patrioték a New York-iak
zrittyóját. Wilma fütyült a futballra de baseballra, kosárlabdára, hokira is. Egyetlen profi sportágat
szeretett, mégpedig a birkózást - és Pete nem is sejthette, de Wilma otthagyta volna őt Jay
Strongbow-ért éjjel háromkor is.
Segített Friedának elmosogatni, majd kijelentette, hogy hazamegy megnézni a Vasárnapi
Szupermozi hátralévő részét. A parton-t Gregory Peckkel. Pete-nek pedig megmondta, hogy elviszi
a kocsit.
- Vidd csak - biztatta Pete, s a szemét le sem vette a képernyőről -, úgysem árt nekem egy
kis séta.
- Szerencséd - morogta Wilma, amint a házból kifordult. Pedig jókedve volt amúgy. A kaszinó
miatt. John atya mégsem hátrált meg, ahogy Wilma számította. Meg az is tetszett neki, hogy
ezt választotta mai szentbeszédjének igéjéül: „Művelgessük kertjeinket!” Beszélni oly kegyesen beszélt,
mint máskor, de a szikrázó kék szemében, a kiszökő állában nem volt kegyesség semmi. A
kertművelés példázatával se állíthatta falhoz Wilmát, mint ahogy senki mást nem. Ha ugyanis a
baptisták az orrukat gyülekezetileg ütik a katolikusok ágyásába, a zrittyójuk gyülekezetileg lesz
szétrúgva.
A zrittyók szétrúgásának lehetősége mindig jókedvre derítette Wilmát.
De nem csupán ez a vágykép aranyozta be Wilma vasárnapját. Nem kellett kotyvasztania,
Pete-et pedig otthagyhatta Friedáéknál megőrzésre. Azért, ha szerencséje kedvez, meg is marad ott
Pete egy ültő helyében, amíg az egyik csapat a másiknak a lépét meg nem repeszti. Ő pedig békében
nézheti a nagyfilmet. De mindenekelőtt megtiszteli régi barátnőjét, Nettie-t egy látogatással. Az
eddigiekkel már megfélemlítette szerencsétlen lüttyőt - de ez csak a kezdet. Meg kell fizetnie az
- 121 -
11