STEPHEN KING

Polly fáradtan mosolygott. - Átvilágítottál te az elmúlt öt-hat hónapban csontig mindenkit,
még engem is, Alan. Ha tovább művelődnél, a vén Lenny Partridge barátságát keresd… vagy az
övét. - Azzal Nan felé biccentett, és még halkabbra fogta. - A különbség kettejük közt, hogy Lenny
megelégszik a tudomásaival. Nan Roberts hasznosítani is akarja.
- Milyen irányban?
- Hogy ne fizessen piaci árat minden újonnan szerzett ingatlanáért.
Alan elgondolkodón függesztette a tekintetét Pollyra. Soha nem látta még ilyen kedvében -
magábatekintőnek, beszédesnek és levertnek egyszersmind. Most először állt szemben azzal a kérdéssel,
vajon barátját és barátnőjét hallja-e beszélni vagy a kábítószert.
- Nem hiszem, hogy a mai éjjel alkalmas lenne - mondta Polly hirtelen elhatározással. - Az
arcodon látom, hogy nem vagyok a legjobb társaság ilyenkor.
- Nem igaz, Polly.
- Akkor is hazamegyek, és hosszan elüldögélek a forró vízzel megeresztett kádban, kávét
pedig nem iszom többet. Kihúzom a telefont, és korán fekszem, abban a reményben, hogy holnap új
életre kelek. Aztán jöhet a társas élet... Nem vöröspecsenye mindjárt, de legalább ciróka-maróka.
- Aggódom miattad - mondta Alan.
Polly keze rebbent Alanéban. - Tudom. Nem használ ugyan, mégis örülök neki, Alan. Jobban,
mint hinnéd.
Hazafelé Hugh Priest lassított a Méla Tigrisnél, aztán rálépett a gázra. Otthon a Buickját kiállította
a garázs elé, úgy tért be a lakására.
A lakás kétszobás volt - Hugh az egyikben aludt, a másikban tett minden egyebet. Ennek a
másiknak a közepén törött sarkú műanyag asztal állt, azon alumíniumlábasok tornyokban, a legtöbbjének
alján zsír és elnyomott cigarettavégek. Hugh elment mellette, kinyitotta a szekrényt, lábujjhegyre
emelkedett, és végigtapogatta fölső polcát. Egy pillanatig azt hitte, lába kelt a rókafarknak,
és a riadalom tűzgolyót gyújtott benne. Majd selymes puhaságot tapintott, és megkönnyebbült
sóhaj szakadt ki belőle.
Naphosszat csak a rókafarkon járt az esze. Elgondolta, hogyan erősíti föl a Buick antennájára,
s majd milyen vidáman röpdös ott. Már reggel föl akarta tenni, de az eső még nem állt el, és az
nem lett volna jó, hogy úgy leffegjen ott, mint a döglött patkány. Most ismét kivitte, morzsolgatta, s
az útjából félrerúgott egy üdítősdobozt. Hőj, de boldogságos a tapintása!
Belépett a garázsba (annyi vicik-vacak került ide az évek során, hogy 1984 óta be sem állhatott
kocsival), és meg is találta azt a-hajlékony, de erős drótot, amin naphosszat gondolkozott. S
most úgy döntött, hogy először földrótozza a rókafarkat az antenna hegyébe, aztán bekap valamit
vacsorára, és utána átmegy Greensparkba. Az Anonim Alkoholisták ott találkoznak hétkor az Amerikai
Légió Csarnokában. Késő talán új élethez... de megtudni, hogy késő-e csakugyan, az csak lehetséges!
Feszes kis hurkot vetett a drótra, és a rókafark vastagabbik végére húzta. Már az antenna hegyére
csavarta volna a drót másik végét, azonban ujjaiból lassan mintha eltűnt volna a céltudat. Űr
maradt utána. És abba kétség költözött.
Látta magát, amint a Buickot az Amerikai Légió parkolójába állítja, és idáig rendben is lett
volna. S látta, amint bemegy a gyűlésre. Még ez is rendjén. Csak aztán egy kis suhancot látott,
olyasfajtát, mint aki a mikrobusz elé lépett a minap - és látta, amint elmegy a parkoló mellett, míg ő
benn a gyűlésen elmondja: Hugh vagyok, alkoholista, életem fölött elvesztettem az uralmamat. A
kis suhancnak meg a szemébe ötlik valami sárgás csillogás a parkoló ívfényei alján, odasomfordál
az ő Buickjához, és jobban szemügyre veszi a rókafarkat... Először csak bizergeti, aztán már simogatja,
végül körülnéz, nem lát senkit, és akkor addig hajtogatja a drótot, amíg el nem törik. Hugh
még azt is látta, amint a kis suhanc elillan a videojátékok helyi terme felé, és ott bekurjant a pajtásainak:
„Hé, nézzétek, mit durrantottam meg a Légió parkolójában! Nem rossz, mi?”
Hugh tehetetlen düh szorongatását érezte, mintha két szemével látta volna a jelenetet csakugyan.
Megsimogatta a rókafarkat, és úgy pillantott körül az ötórai szürkületben, mintha már gyü-
- 58 -
2