STEPHEN KING

Sean nem tudhatta. Csak azt tudta, hogy Brian az utóbbi héten ijesztően viselkedik. Mint az
olyan tv-hirdetésekben a gyerekek, akik drogoznak. De Brian nem drogozik... vagy mégis?
Brian arca annyira megijesztette most, mikor ment ki a garázsba, hogy szólt az anyjának is.
Mit mondjon neki, mit ne, maga sem tudta -, de nem is volt fontos, mert nem mondhatott semmit.
Anyja a hálószobában szédelgett pongyolában meg abban az idétlen napszemüvegben, amit az új
boltban vett.
- Anyu! Brian... - Idáig juthatott.
- Menj a dolgodra, Sean. Anyu nem ér rá.
- De anyu...
- Nem hallod? Menj a dolgodra!
S még mielőtt kijöhetett volna a maga jókedvéből, anyu kituszkolta. Közben szétnyílt a pongyolája,
és Sean el sem kaphatta a tekintetét, látnia kellett, hogy alatta semmi nincsen, még hálóing
se.
És becsapta az ajtót mögötte. Rá is fordította a kulcsot. Sean most állt a konyha ajtajában, és
várta, hogy Brian előjöjjön a garázsból... De nem jött.
Feszültsége nőttön-nőtt, vakrémületté vált. Nekieredt a behajtónak, majd besurrant a garázsba.
Olajos fülledtség fogadta. Nem látta bátyját, és azt hitte, a hátsó ajtón kiszökött a kertbe. De
amikor szeme hozzászokott a derengéshez, meglátta. Döbbent nyívás szakadt ki belőle.
Brian a hátsó falnak támaszkodva ült a fűnyíró gép mellett. Apunak a puskája volt nála. A
tusát letámasztotta a földre, a csövét a fejének döntötte. Az egyik kezével fogta, a másikban azt a
koszos régi baseballkártyát szorongatta, amelyért az elmúlt héten élt.
- Brian! - nyüszítette Sean. - Mit csinálsz?
- Ne gyere közelebb, Sean. Nem akarlak összemocskolni.
- Ne Brian! - kiáltott rá Sean sírva. - Ne ijesztgessél engemet.
- Egyet ígérjél meg - vágta el Brian a siránkozását. A tornacipőjét meg a zokniját lehúzta
már, és éppen a Remington ravaszának kosarába mélyesztette volna a nagy lábujját.
Sean úgy érezte, az ágyéka tája izzadságban ázik. Ennyire még életében meg nem rémült. -
Brian, ne! Neeeee!
- Ígérd meg, hogy az új boltba nem teszed a lábad - mondta Brian. - Hallod?
Sean egy lépést tett bátyja felé. Brian lábujja rákapcsolódott a puska ravaszára.
- Neee! - sivalkodott Sean, és ugrott vissza. - Hallom, persze! Hallom!
Brian leeresztette a csövet egy kicsit, amikor öccse visszavonulását látta. Lábujja is ernyedt.
- Ígérd meg.
- Ígérem! Akármit megígérek! Csak ne tedd meg! Ne ijesztessél, Bri! Menjünk, nézzük meg
a transzformereket! De nem is... Te válasszál! Azt nézünk, amit akarsz! Nézhetjük Wapnert, ha azt
néznéd! Egy hétig! Egy hónapig! Nézem veled! Csak ne rémisztgess, Brian!
Brian Rusk talán nem is hallotta. Szeme mintha lebegett volna ünnepi komolyságú arcában.
- Soha be ne térj oda - mondta. - A Hasznos Holmik méregbolt. Mr. Gaunt mérgek boltosa.
Csak nem boltos. Nem is ember, Sean. Esküdj meg, hogy nem veszel a mérgeiből.
- Esküszök! Esküszök! - locsogta Sean. - Esküszök anyu nevére!
- Azt nem lehet - mondta Brian -, mert a markában anyu is. Csak a magad nevére esküdhetsz,
Sean, senki máséra.
- Esküszök! - ordított bele Sean a garázs forró homályába, és a két kezét könyörgőn nyújtotta
a bátyja felé. - A nevemre esküszök! Csak tedd le azt a puskát, Bri!
- Szeretlek, öcsikém. - Majd lepillantott a baseballkártyára. - Sandy Koufax le van szarva -
mondta Brian Rusk, és megnyomta a ravaszt a lába ujjával.
Sean vészsikolya belemetszett a tompa dördülésbe.
Leland Gaunt a boltjának kirakata mögött állt, és kellemes mosolygással tekintett ki a Fő utcára.
A dördülés alig hallatszott ide a Gázló utcából, de Mr. Gaunt éles füle meghallotta.
Mosolygása szélesebbre vált.
- 238 -
33