STEPHEN KING

cipője akadt fönn, azt káromkodva dobta vissza a szekrénybe), odavitte a dobozt íróasztalához, és
leült. Most azonban nem fogta el izgalom. Csupán levertséget érzett. A Befutó remek játék, csak
mit kezdhet vele most? Nem számít már, visszateszi-e a kasszába a pénzt. Megölte a feleségét. Rászolgált
az asszony, de Ezek majd ügyet csinálnak belőle, leültetik, és még a zárkája kulcsát is eldobják.
Mikor látta, hogy a doboz födelét is összekente vérrel, végignézett magán. Most látta csak,
hogy véres a karja is, mint a chicagói húsfutószalagon dolgozó henteseké. Megint a keserűség fekete
hulláma borította el. Megverték Ezek... Vereséget szenvedett, de a kezükre nem adja magát.
Lelke mélyéig fáradtan fölkelt, és megindult az emeletnek. Útjában vetkezett. Cipőjét a nappaliban
rúgta le, nadrágját a lépcső aljában, majd a lépcsőfordulóban leült, és lehántotta a zokniját.
Véres volt az is. Az inggel szenvedett meg a legjobban. Ingből kibújni bilinccsel a fél kezén!
Majd húsz perc eltelt Mrs. Keeton halála óta, és Rosszcsont alig jutott el a zuhanyig. Lett
volna idejük bőven, hogy őrizetbe vegyék... A Fő utca felső végén azonban rendszerváltás történt.
A seriff hivatala fenekestül felfordult, és Danforth Keeton, a Rosszcsont holléte nem érdekelt senkit.
Zuhanyozott, megtörölközött, tiszta nadrágot húzott s pólóinget - unta a vesződést a hosszú
ujjúval -, aztán visszament a dolgozószobájába, és letelepedett a Befutó mellé abban a reményben,
hogy levertsége csupán pillanatnyi. Lelheti még örömét ebben a dobozban! De mintha elfakult volna
a kép a tetején. Legélénkebb színe Myrtle vére volt a lovak tomporán.
Leemelte a fedelet és belenézett. Ott pedig azt látta, hogy az apró ónlovak összevissza görbültek,
és színük csúnyán megkopott. A felhúzókulcs lyukán megszakadt rugó bukott ki.
Babrálta valaki! - sírt föl benne a lélek. - Piszkálta! Elrontotta! Ezek közül valamelyik! Nem
elég, hogy engem tönkretettek! Tönkreteszik még a játékomat is! - Egy higgadtabb hang, talán
megmaradt józanságának hangja súgva csitította, hogy nem igaz. Ilyen volt az akkor is, amikor
megvetted - intette. - Csak nem láttad.
Visszalépett a szekrényhez, a pisztolyáért ezúttal. Itt az ideje. Éppen a ruhák közt tapogatott,
amikor a telefon megszólalt. Rosszcsont lassan nyúlt a hallgatóért, mert tudta, ki van a vonal túlsó
végén.
Nem is csalódott.
- Halló, Dan - szólt bele Mr. Gaunt. - Hogy vagyunk ezen a kellemes estén?
- Csehül - válaszolta Rosszcsont morcosan. - Pusztul a világ. Végzek magammal.
- Ugyan! - Mr. Gaunt hangja enyhe csalódottságról árulkodott.
- Pusztul még az a játék is, amit vettem magától.
- Kétlem - felelte Mr. Gaunt epésen. - Minden árumat gondos vizsgálatnak vetem alá, Mr.
Keeton. Igen gondos vizsgálatnak. Nézze csak meg jobban.
Rosszcsont megnézte, és elámult. A lovak peckesen álltak vájatukban, takarójuk csillogott,
és a szemük is szikrát hányt. A bádogpálya nyáriasan zöldellt-barnállott. Lódulna a mezőny, gondolta
Rosszcsont álmatagon, majd a doboz fedelére tévedt a szeme.
S vagy az ő fényét vesztett szeme csalta meg az előbb, vagy a színek kaptak új életre ezen is,
amióta a telefon megszólalt... mert Myrtle vérét alig látni! Májszínű foltnál alig több.
- Barátom! - suttogta.
- Nos, Dan? - tudakolta Mr. Gaunt. - Tévedtem? Mert ha igen, el kell halasztania az öngyilkosságot,
addig legalább, amíg árumat teljes térítés fejében visszaszármaztatja. Én minden holmim
minőségét szavatolom. Magunk közt szólván, nem is tehetnék másként. Tisztességemet olyan világban
kell óvnom, amelyikben Ezek nyüzsögnek, én pedig egymagamban állok.
- Dehogy, dehogy! - tiltakozott Rosszcsont. - Hiszen az áruja gyönyörűséges!
- Hát akkor hol a tévedés? - feszegette Mr. Gaunt.
- Én... én tévedtem.
- Megvallja?
- Meg... meg.
- 262 -
2