STEPHEN KING

- Abbezony - mondta rá Seat Thomas meglepetés nélkül, fáradtan. - Ez jön most. Robbantják
a várost.
És megrendítő volt, hogy sírva fakad.
- Hova lett Henry Payton? - förmedt rá Norris Price rohamrendőrre. Price nem törte a fejét
válaszon, hanem rontott az ajtónak, hogy lássa, mi történt.
Norris még egy pillantást vetett Seaton Thomasra - de az csak meredt a messzeségbe, könynyei
csorogtak, s a kezét le nem vette a szegycsontjáról -, azért lódult Price rohamrendőr után. A
Városháza parkolójának legszélén találta, ahol ő a Rosszcsont piros Cadillacjét szerelte föl büntetőcédulával
vagy ezer esztendeje. Az esős éjszakában halványuló tűzoszlop magaslott a szemük előtt,
s a fényénél mind a ketten jól láthatták a Várpataka hídjának sorsát. A város végi villanyrendőrt is
eldöntötte a robbanás.
- Szentséges ég - suttogta Price rohamrendőr áhítatosan. - Örülök, hogy nem az én városom.
- A tűz rózsát vetett az arcára, és parazsat ültetett a szemébe.
Norris egyre inkább úgy érezte, meg kell találnia Alant, azért jobb lesz, gondolta, ha visszaül
a járőrkocsiba, és utánamegy Henry Paytonnak. Ha valami nagy hirig tört ki, ott lesz - s vele talán
Alan is.
Lépett fel a járdára, amint a villám fényénél két ügető alakot pillantott meg a Városháza sarkán.
Mintha a kanárisárga híradóskocsinak igyekeztek volna. Egyiküket nem ismerte, de a másik - a
testes, görbe lábú - az nem lehetett más, csakis Danforth Keeton!
Norris Ridgewick két lépést tett jobbra, és megvetette hátát a Városháza téglafalánál, majd
előkapta szolgálati revolverét. Vállmagasságba emelte, csövét az égnek szegezte, és torkaszakadtából
ÁLLJ-t kiáltott.
Polly kihátrált kocsifelhajtójáról, elindította az ablaktörlőt, és balra fordult. Keze görcsös
fájdalmához karjának perzselő kínja járult azokon a helyeken, ahol a pók a nyálát rácsorgatta. Mintha
lassan ivódó méreg lett volna - azonban nem akart vele foglalkozni most.
A Borostyán utca meg a Fő utca sarkának stopjelzéséhez közeledett, amikor a híd robbant.
Hátradőlt az iszonyú dördülés hallatán, és elbámult a patakparton fölszökellő lángoszlopon. Egy
pillanatig látta a híd vasszerkezetének árnyképét, aztán elnyelte azt is a láng.
Balra fordult a Fő utcán, a Hasznos Holmiknak.
Alan Pangborn lelkes házi filmkészítő volt valamikor. Elő nem számlálhatta volna, hány ismerősét
untatta ugrabugra filmjeivel. A nappali falára rajzszögezett lepedőn mutatott be totyogó
gyermekeiről, amint Annie füröszti őket, amint együtt ünneplik születésnapjukat, vagy amint kiruccannak
a zöldbe. A filmeken integetett vagy fintorgott a felvevőgépnek mindenki, mintha íratlan
törvénynek engedelmeskedtek volna: ha filmeznek, integess vagy vágj pofákat, mert ha nem, különös
kegyetlenséggel elkövetett közömbösségben találtatsz bűnösnek, és családi filmek tízéves nézésével
bűnhődsz!
Öt éve aztán áttért a videokamerára, hiszen az olcsóbb is volt, s a kezelése is egyszerűbb...
Ráadásul eddig tíz-tizenöt percig untathatta csak a nézőkét nyolcmilliméteres filmjeivel - hanem a
videóval már untathatta órákig, ki sem kellett vennie a kazettát.
Alan most kivette dobozából a kazettát, hogy jobban megnézze. Feliratot nem látott rajta.
Így is jó, gondolta. Magamnak kell megtudnom, mi van rajta, nem igaz? S a keze a kamera lejátszó
gombjához nyúlt... de ott megállt.
Todd meg Sean meg a felesége arcának mozaikja egyszerre eltűnt, és egyetlen sápadt arc vetült
elé: Brian Ruské, amint ezen a délutánon látta, megtörten, holtsápadtan.
Boldogtalannak látszol, Brian.
Igenis.
Úgy értsem, boldogtalan vagy csakugyan?
- 299 -
3
4