STEPHEN KING

- A vételi viszonyok zavarosak, doktor úr - magyarázta Henry, és összeszedte minden türelmét.
- Elektromos vihar közepében vagyunk... hallhatnám még egyszer?
- Meghalt! - kiáltotta bele Van Allen a pillanatnyi viharszünetbe. - Meghalt a mentőkocsiban,
s véleményünk szerint nem a lövések traumája miatt exitált... érti? Közös véleményünk szerint
nem a lövések okozták a halálát! Agyában atipikus ödéma képződött, az pattant meg. A legvalószínűbb,
hogy valami mérgező anyag, erősen toxikus anyag jutott vérkeringésébe a lövéssel. Olyan
erejű, hogy szinte robbantotta a szívet. Tetszik érteni?
Jesszus, gondolta Henry Payton, azzal lecibálta a nyakkendőjét, kigombolta a gallérját, és
megnyomta az adás gombját.
- Érteni értem, doktor úr, csak meg nem foghatom. Ha fejre állok, se. Hallgatom.
- A méreg minden valószínűség szerint a belefúródott golyókon volt. Hatásának terjedése
lassú volt kezdetben, majd egyre gyorsult. Két jól körülrajzolható, legyező formájú mezőt láthatunk
itt, mind az arcba, mind a mellkasba hatolás pontja körül, és fontos, hogy...
Krakkó-krakkó-priccs.
- ...érti, hadnagy úr?
- Még egyszer, doktor úr. - Henry jobban örült volna, ha a doktor úr inkább telefonon tárcsázza.
- Még egyszer. Hallgatom.
- Kinél az a pisztoly? - ordította Van Allen. - Hadd hallom!
- A ballisztikusnál. David Friedmannál. Bevitte Augustába. Brékó.
- Először kiszedi belőle a töltényeket? Hallgatom.
- Ki. Az a szokás. Brékó.
- Revolver volt vagy ismétlőpisztoly, hadnagy úr? A legfontosabb kérdés ez. Hallgatom.
- Ismétlő. Brékó.
- A golyókat is kiszedi a tárból? Hallgatom.
- Talán már meg is tette. - Payton lezöttyent a szolgálatirányító székére. Mintha ez a nagy
huppanás hiányzott volna. - Brékó.
- Ne! Ne tegye! Nem szabad megtennie, érti?
- Értem - felelte Payton. - Üzenetet hagyok neki a ballisztikai laboratóriumban, hogy hagyja
benn a kurva tárban a rohadt lövedékeket, amíg ki nem elemzik, miféle szaros méreggel van
összekenyve! - Gyermeteg öröm töltötte el, hogy mindezt az éterbe kiabálja... s hogy a tudósítók
hada hallgatja rádiótelefonon. - Azt hiszem, kedves doktor úr, ekkora nyilvánosságra mégsem szorul
az ügy. Brékó.
- Fütyülök a nyilvánosságra - hangzott a nyers válasz. - Itt emberéletről a szó, hadnagy úr...
Megpróbáltam telefonon elérni, nem sikerült. Mondja meg a ballisztikusának, hogy gondosan vizsgálja
meg a kezét, nincs-e rajta karcolás, apró seb... nem hasadt-e a körömágya. Ha a legapróbb sérülést
látja, azonnal induljon a legközelebbi kórházba. Sejtelmem nincs, ez a szar a golyón van-e
vagy a táron, azért nem kockáztatnék. Ez a szar, hogy a szónál maradjunk, halálos. Értem?
- Tudomásul vettem - hallotta Payton a maga hangját. Szívesebben lett volna e pillanatban
bárhol másutt - de ha már itt kell lennie, legalább lenne mellette Alan Pangborn! Amióta megérkezett
Castle Rockba, fába szorult féreg. - Mégis mit gyanít, doktor úr? Hallgatom.
- Tapogatózunk. Nem nyílméreg, mert az rögtöni bénulást okozott volna. A nyílméreg
egyébként nemigen okoz fájdalmat, Mr. Beaufort pedig sokat szenvedett. A méreg hatásáról annyit
tudunk eddig, hogy lassan kezdődik, de aztán, ha meglódult, akár a tehervonat... Ennyi.
- Ennyi?
- A jó Jézusát! - böffent ki Van Allen doktorból. - Hát nem elég?
- Az üdvösséghez talán. Brékó.
- Örüljön hogy...
Krakkó-krakkó priccs.
- Még egyszer. Nem értettem, doktor úr. Hallgatom.
Van Allen doktor válaszát a légköri zavarok óceánja hányta-vetette.
- Örüljön, hogy a fegyvert lefoglalták, azért csak arra legyen gondja, nehogy újabb emberhalált
okozzon. Ennyi.
- Okosnak tetszik lenni. Ennyi. Végeztem.
- 259 -