STEPHEN KING

- Higgye meg, Dodd, sem magához nyúlni nincs szándékomban, sem rávenni, hogy adja oda
végre a teáskannát édesanyjának. A magáé. Azt tesz vele, amit jónak lát: Voltaképpen boldog vagyok,
hogy ennyire ragaszkodik hozzá.
- Igazán?
- De mennyire! Önző népek boldog népek, azt vallom. Csakhogy, Dodd...
Dodd megemelte a fejét, és szemébe lógó vörös fürtjén át pillogott Mr. Gauntra.
- Eljött az ideje, hogy a teáskanna teljes árát megfizesse.
- Ja? - Dodd arcán csöndes megnyugvás ömlött el. - Csak ezért hívott? Azt hittem... - Nem is
merte befejezni.
- Ezért. Emlékszik még, mit ígért, kit fog megtréfálni?
- Persze. A Pratt edzőt.
- No, látja. A tréfa pedig kétrészes lesz: Először tesz valamit valahova. Aztán mond valamit
a Pratt edzőnek. S ha szigorúan követi utasításaimat, a teáskanna a magáé örökbe.
- És így is fogok beszélni? - tudakolta Dodd lelkesen. - Sose fogok dadogni?
Mr. Gaunt sajnálkozón sóhajtott. -. Attól tartok, Dodd, úgy beszél majd, ahogy eddig. Amint
az üzletből kilép. Ha jól emlékszem, tartok ugyan raktáron valami dadogásszüntetőt, csakhogy...
- Jaj, Mr. Gaunt! Én megteszek bármit! Bárkivel bármit! Gyűlölöm a dadogásomat!
- Tudom, tudom. Csak hát a baj az, érti, hogy a csínyek lehetősége rohamosan fogy. Mondhatnám,
a lajstromom végére járok. Nem volna mivel fizetnie.
Dodd késett a válasszal, de aztán követelőzőn rukkolt ki vele. - És tessék mondani... Ajándékba
sose tetszik adni semmit, Mr. Gaunt?
Leland Gaunt arca szomorúan megnyúlt. - Jaj, Dodd! De sokszor elgondolkodtam ezen! S
mekkora vágyódás él énbennem, hogy jótékony lehessek! Hanem...
- Hanem?
- Hanem akkor hol a vásár? - Részvevő mosollyal jutalmazta Doddot, de a szeme oly vadul
villant, hogy Dodd hátralépett. - Érti, igaz-e?
- Értem! Hogyne!
- Egyébként pedig - folytatta Mr. Gaunt - a következő néhány órában eldől minden. Ha a
majom a vízbe ugrott, kihalászni már nem lehet... De addig óvatosnak kell lennem. Ha a dadogását
most elhagyná, elkezdődne a kérdezősködés. Az pedig baj lenne. A seriff már így is többet érdeklődik
a kelleténél. - Arca elsötétült egy pillanatra, majd a csúf udvarias mosolygása terült szét rajta
ismét. - Nem baj, Dodd, vele is elbánunk. Ne aggódjon.
- Pangborn seriffel?
- Vele. Éppen hogy vele. - Mr. Gaunt ismét megemelte két ujját, és leeresztette Dodd arca
előtt, a homlokától az álláig. - Persze őkelme szóba se került köztünk, ugye?
- Kikelme? - kérdezte Dodd zavartan.
- Hát ez az.
Leland Gaunt ma sötétszürke hasított bőr zakót viselt, annak a zsebéből húzott elő egy fekete
bőr levéltárcát, s odanyújtotta Doddnak. Az félénken nyúlt érte, mert nem akart hozzáérni Mr.
Gaunt kezéhez.
- Ismeri Pratt edző kocsiját, nem?
- A Mustangot? Persze.
- Ezt tegye bele. Süllyessze az anyósülés alá, úgy, hogy csak a sarka mutatkozzon. Most
mindjárt induljon el a középiskolához. Az utolsó kicsengetésre a kocsiban kell lennie ennek, értette?
- Értettem.
- Aztán várja meg, amíg Pratt kijön. S amikor kijött... - Mr. Gaunt suttogóra fogta, Dodd pedig
bámult föl rá tátott szájjal, meredt szemmel, és biccentett nagyokat.
Néhány perccel később eleredt, ingében John LaPointe levéltárcájával.
- 198 -