STEPHEN KING

Kiszedte a barna csomagolópapírosra rajzolt térképet a könyvből, és motozott rajta az ujjával
egyik kereszttől a másikig. Melyik lehet a jobb hely? Végül a vén Joe Camber tanyájánál állapodott
meg. Itt kettő a köröszt egymás mellett. Jártatta az ujját egyiktől a másikig.
Joe Camber tragédiájának vált még három más is az áldozatává. Amikor a dolog történt, felesége
meg a fia el volt nyaralni. Az ilyen Camber-félék nemigen nyaraltak, De Charity Camber
pénzt nyert az állami lottón. Ász legalább így emlékezett. Próbált emlékezni többre is, de fejében
kuszálódtak a dolgok. Sok emléke volt neki abból az időből.
Mihez kezdett Mrs. Camber, amikor arra jött haza a nyaralásból a fiával, hogy Joe - a világ
szarrágója Ász hírforrásai szerint - meghalt, és eltemették? Mintha elköltöztek volna az államból.
Hát a birtokukkal mi lett? Aligha nem szabadultak volna tőle gyorsan. Márpedig Castle Rockban,
ha nagyon eladó lett valami, Reginald Marion Merrill papát keresték meg. Megkereste vajon az özvegy
is? Bagóért megvette volna a birtokot az öreg - szokása szerint -, és az is meglehet, hogy az
özvegy ráállt az ajánlatra. Vagyis a Camber-tanya a Papáé lehetett, mire meghalt.
Ez a lehetőség bizonyossággá szilárdult Ász agyában néhány pillanaton belül.
-A Camber-tanya lesz az! – mondta ki. - Az lesz, nem más! Ezrek! Akár tízezrek!
Márjajatyafasza!
Fölkapta a térképet és visszacsapta a könyvbe, majd rontott ki Mr. Gaunt kölcsön-
Chevyjéhez.
Egy kérdés persze piszkálta még: ha a Papa mégiscsak meg tudta mondani, melyik a hamu,
melyik a gyémánt, akkor mi a nyavalyának ásott el ajándékutalványokat is?
Ezt a kérdést azonban félresöpörte, és rákanyarodott a Castle Rocknak vezető útra.
Danforth Keeton akkor ért haza Castle View-ba, amikor Ász a város kies környékén haladt
át. Rosszcsont ugyan hozzá volt bilincselve még Cadillacjének ajtókilincséhez, kedve azonban az
eget verte. Utóbbi két évében árnyékokkal küzdött, és mindig az árnyékok győztek. Néha már-már
úgy érezte, megtébolyodik... bezzeg Ezek szívesen látták volna!
Útjában a Fő utcától hazáig látott jó néhány parabolaantennát. Látott azelőtt is, és megfordult
a fejében, hátha a városban történő dolgok megfigyelésére szolgálnak. Most bizonyossággá
erősödött benne a sejtelem. Nem is parabolaantennák, hanem gondolkodászavarók! Talán nem mindet
az ő házára irányították, de azt nem lehet tudni, ki az a pár szál polgár még, aki titokban egyetért
vele, és tudja, milyen pokoli összeesküvés szálait szövik köréjük!
Megállt a behajtóban, és megnyomta a garázsnyitót kocsija napellenzőjén. A kapu emelkedni
kezdett, Rosszcsontnak azonban iszonyú fájdalom nyilallt a fejébe. Akkor értette meg, hogy az
összeesküvés része ez is - igazi garázsnyitóját másra cserélték, olyanra, amelyik gonosz sugarakat
lövell a fejébe ajtónyitáskor!
Lekapta a hamis nyitót a napellenzőről, és kivágta az ablakon, mielőtt begördült volna a garázsba.
Kikapcsolta a gyújtást, kinyitotta a kocsit, és kiszállt. Csakhogy a bilincs úgy odapányvázta
az ajtóhoz, akár a kutyát a fojtólánc. A falon ott sorakoztak a szerszámok takarosan, de nem ért el
odáig. Rosszcsont visszadőlt a kocsiba, és dudálni kezdett.
Myrtle Keetonnak is megbízatásban kellett eljárnia délután, azért most ágyában feküdt fönn
az emeleten, és szendergett, amikor a duda megszólalt odalenn. Riadtan ült fel az ágyon. - Én tettem!
- suttogta. - Azt tettem, amit mondott, hát most ne bántson!
Akkor eszmélt, hogy álmát folytatja. Mr. Gaunt nem volt mellette. Myrtle-ből hosszas, remegő
sóhaj szakadt ki.
DÚ! DÚ! DU-DU-DÚÚÚ!
Mintha a Cadillac kürtje szólt volna. Myrtle fölkapta babáját, a Mr. Gauntnál vásárolt gyönyörű
babát, és megszorongatta, hogy megnyugodjon. Amit ma délután tett, afelől az ő visszahúzódó,
riadtabbik valója azt állította, hogy csúnya dolog, nagyon csúnya. De a baba délután óta még
- 244 -
5
6