STEPHEN KING

- Miért szólítasz apámnak? Annyira öreg nem vagyok, hogy apád lehetnék - nézett rá Keeton
kétkedőn is, kíváncsian is. - Ér ez a szar valamit?
- Akar a ló rúgássa - bizonykodott Ász. - Felőlem szólíthatlak Mr. Keetonnak is, ha úgy jobban
esik. Ezek is biztos Mr. Keetonnak szólítanak.
- Nem fontos - gondolta meg Rosszcsont nyomban. - Ha nem sértő szándékkal szólítasz
apádnak, jó.
- Nem hát - nyugtatta meg Ász. - Próbáld csak meg, és dalra fakadol.
Rosszcsont még egyszer végignézett Ászon, aztán szippantott a kokainból. Tüsszentett, köhögött,
orrához kapta a kezét, végül csak könnyes szemmel tátogott. - Éget!
- Csak először - vigyorgott Ász.
- Használni se használ... No jó, elég a hülyéskedésből, rakodjuk be a ládákat a kocsiba.
- Máris, apám.
Tíz percükbe nem telt a rakodás. Amikor az utolsó ládát is becsúsztatták, Rosszcsont megszólalt:
- Valami hatása mégis mintha lenne. Adnál még egy kicsit?
- Miért ne, apám - felelte Ász készségesen. - Beszállok még egyre.
Föltankoltak, majd visszakanyarodtak a városnak. Rosszcsont vezetett.
Az első tanácsnok szemében eszelős fények villantak. Maga csodálkozott, hogy kitisztult fejéből
a zűrzavar. Mintha Ezeknek minden ármányán egyszerre látott volna át. Vezetés közben sorolta
is Ásznak, mi mindenen - Ász pedig hátul törökülésben aggatta össze a versenyórákat a gyújtófejekkel.
Rosszcsont mintha el is felejtkezett volna az Ezek főkolomposáról, Alan Pangbornról, anynyira
lelkesítette, hogy az égbe röpítheti Castle Rock városát.
Ász pedig csodálta is már. Veszett öreg szivar! Világéletében szerette a veszetteket. Otthon
volt a körükben. S mint szinte mindenki az első kokainos bódulatban - az apóca a csillagokat járta.
A szája be nem állt. Ásznak csak annyit kellett mondania, hogy „ühüm” meg „ez az, apám” meg
„de még mennyire” - s a többit Keeton mondta.
A Bádoghídon akkor mentek át, amikor még Alan hárommérföldnyire járt tőle, majd a zuhogó
esőben kiszálltak a lábánál. Ász a hátsó ülés alatt talált egy pokrócot, abba takargatott bele egy
köteg dinamitot meg egy versenyórával összeakasztott gyújtófejet.
- Segítsek? - tudakolta Rosszcsont idegesen.
- Jobb lesz, ha magam bánok el vele, apám. Még bele találol veszekenni a patakba, aztán halászással
baszom el a jó időt. Inkább tartsd nyitva a szemedet.
- Meglesz. Mondd csak, Ász... Előbb nem szippantanánk még egyet?
- Majd odább - felelte Ász, és türelmesen megveregette Rosszcsont húsos karját. - Színtiszta
ez az anyag... Föl akarsz robbanni?
- Én nem - mondta Rosszcsont. - Robbanjon mindenki más, én lábon maradok. - Azzal nyeríteni
kezdett örömében. Ász csatlakozott hozzá.
- Mulatunk hajnalig, mi, apám?
Rosszcsont csodálkozott, de a dolgukat maga is mulatságosnak tekintette. Myrtle... Myrtle
balesetét követő levertsége évek messziségébe került. Úgy érezte, országos jó barátjával, Ásszal elküldheti
Ezeket oda, ahová mindig kívánkoztak: Ábrahám kebelébe.
- Hajjaj - helyeselt hát, és figyelte, amint Ász lesiklik a meredek füves parton a híd alá, a hasának
szorított dinamitköteggel.
A híd alatt szárazon marad... Nem mintha számítana, elvégre vízhatlan a dinamit is meg a
gyújtófej is... Ász két heveder könyökébe tette csomagját, majd összekötötte a gyújtófejet a dinamittal
- a huzal végét megnyúzták már előtte, nem tartott semeddig. Aztán a versenyóra nagy fehér
mutatóját állította 40-re. El is kezdett ketyegni. Ász fölkapott a parton.
- Mit gondolsz - tudakolta Rosszcsont aggodalmasan -, lesz ebből énekes halott?
- Lesz hát - nyugtatta meg Ász, és visszaült a kocsiba. Bőrig ázott, de nem bánta.
- S ha Ezek rátalálnak? S ha szétszedik, mielőtt...
- Hallgass ide, apám - akasztotta meg Ász. - Dugd ki a fejed az ajtón, és hallgatózz.
Rosszcsont szót fogadott. A mennydörgések szüneteiben mintha kiáltásokat és sikoltozást
hallott volna a messziségből. Majd pisztolylövés vézna pattanása jutott a füléig.
- Ad dolgot Ezeknek Mr. Gaunt, ne félj - biztatta Ász. - Tűz az esze annak! - Kokaint szórt a
keze fejére, szippantott, majd odatartotta Rosszcsont orra alá. - Nesze, apám. Ebédidő.
- 292 -