STEPHEN KING

Vajon nőnek nincs joga büszkeséghez? Amikor már minden egyebet elvesztett, vesse a fejsze
után a nyelét is? Nem. Nem és nem.
Mr. Gaunt tudatta vele, hogy egyetlen szerszámra lesz szüksége, s azt a pajtában találja.
Azért bandukolt most a pajtának.
Fújjon a szél, amerre akar. Hanem ahová fúj, oda élve juss el - intette Evvie nénje. - Ne kísértetnek.
Most azonban, amint a tanya sarkig tárt, nyikorgó kapuja pajtájába belépett, kísértetnek
érezte magát. Sosem volt helyénvalóbb az intés. Az azka billegett a melle közt, lépnie sem kellett.
Mozgott abban valami. Rossz volt meggondolni, hogy él talán, de még rosszabb, hogy elhalhat.
Hát megteszi, amit Mr. Gaunt ráparancsolt. Megteszi ezt az egyet, megszakítja minden kapcsolatát
Alan Pangbornnal (hiba volt a kapcsolatot építeni, azt már látta világosan), és magának tartja
meg a múltját.
Miért is ne? Csíny elvégre.
Az ásót ott találta, ahol lennie kellett, a pajta falának döntve, a nap poros sugarában. Megragadta
simára sikárolt régi nyelét.
Hanem egyszerre doromboló morgást hallott a pajta homályos mélyéből. Mintha az a veszett
bernáthegyi morgott volna, amelyik George Bannerman seriff és Tad Trenton halálát okozta. Csak
még mérgesebben morgott. Polly libabőrösen fordult ki a pajtából. A tanya udvara sem volt valami
barátságos - állni a ház vak szemei előtt -, de a pajta tűrhetetlen.
Mit keresek itt? - rimánkodott a jobbik esze, és Evvie néni felelt rá: - Kísértetet jársz.
Polly lezárta a szemét. - Hagyjál! - suttogta vadul. - Hagyjál, hallod-e!
Úgy is kell - bátorította Leland Gaunt. - Minek ide a meghasonlás? Ártatlan tréfa. S ha a következménye
komolyabb találna lenni - nem lesz persze, de mondjuk -, akkor is: ki a hibás?
Alan - suttogta Polly, és két kezével markolászta az azkát. - Ha itt volna, és megbeszélhetném
vele... Ha nem üti a dolgomba az orrát illetéktelenül...
Jobbik eszének vézna hangja szólt volna megint, de Leland Gaunt letorkolta.
Ez a beszéd - dicsérte Pollyt. - Hogy mit keres itt, arra az egyszerű válasz: fizet. Maga is fizet,
mint a többiek. Kísértetek nem részesei ennek a játéknak. És jobb, ha megjegyzi, mert a kereskedelem
aranyszabálya: amint fizetett érte, a magáé. Nem hitte, ugye, hogy bagóért jut ilyen csodatévő
darabhoz? De amikor megfizetett érte, a magáé. Jogcíme nyilvánvaló. Inkább hallgatná naphosszat
a rémisztő hangokat itt fél lábon, mint tenné a dolgát?
Polly kinyitotta a szemét. Az azka mozdulatlanul csüngött láncán. Mozgott eddig talán -
ámbár nem volt bizonyos felőle -, de megállt. A tanyaház is rég megürült épület csak, kitört ablakai
nem vak szemüregek, hanem kalandos kamaszok verték be kővel. Amit pedig a pajtában hallott - de
már nem volt bizonyos afelől sem -, az inkább az októberi forróságban vetemedő deszka hangja lehetett.
Szülei nem élnek. Meghalt aranyos kisfia is. Az a kutya pedig, a tanyasi udvar pusztító zsarnoka,
az is elpusztult tizenöt esztendeje.
Kísértetek pedig nincsenek.
- Nem kísértek én sem - jelentette ki Polly, s indult, hogy megkerülje a pajtát.
Amikor a pajta mögé jut - magyarázta Mr. Gaunt -, régi utánfutót lát majd. - Meg is találta.
Az ezüst oldalú AirFlow-t szinte elfödte az aranyvessző meg a néhány tő kései napraforgó.
A végében bal felől nagy, lapos követ talál.
Meg is találta nyomban. Mint a kerti tipegőkő, akkorát.
Fordítsa odébb, és ásson. Jó négy araszra kekszesdobozt talál.
Félrefordította a követ, és ásott. Öt perc nem telt bele, az ásó hegye koccant rajta. Polly félredobta
az ásót, és két kezével vájt a laza földben, úgy tépdeste a gyökerek laza szövevényét. Egy
perccel később kiemelte a dobozt. Rozsdás volt, de ép. Penészedő papírpántján receptet látott: Ana-
- 240 -
2
3