STEPHEN KING

Szembetörni kész!
S már rohantak.
Morris rohamrendőr a kocsija ajtajában állt, és mikrofonnal a kezében bámult utánuk. Vízhatlan
vadászkalapja karimájáról patakzott a víz.
- Tizenhatos Egység! Hallgatlak - recsegte Henry Payton.
- Küldj embereket azonnal! - ordította a mikrofonba Morris ijedten és izgatottan. Alig egy
esztendeje volt rohamrendőr. - Nagy botrány lesz! Vagy hetven ember menetelt el mellettem!
Brékó!
- Meneteltek. Hát aztán? - kérdezte Payton. - Hallgatlak.
- Énekelték, hogy „Fel, barátim, drága Jézus”! Brékó.
- Te vagy az, Morris? Brékó.
- Morris jelentkezem. Brékó.
- Úgy tudom, Morris, hogy a törvény a hozsannázást nem tiltja, még zuhogó esőben sem.
Hülyeségnek hülyeség, de törvénybe nem ütközik. Azért csak annyit mondok: e pillanatban négy
üggyel foglalkozom. Továbbá sejtelmem nincs, hova lett a seriff, és a megbízottai mind hova lettek.
Hát ne gyere hülyeségekkel, értem?
Morris rohamrendőr nagyot nyelt. - Hogyne érteném. Csak a tömegből valaki, akit nőnek
néztem, azt felelte a kérdezősködésemre, hogy mennek szétrúgni a pápisták valogát. Ezen szóval.
Tudom, hogy ez se értelmes dolog, mégis úgy érzem, jelentenem kellett. - Majd félénken hozzátette:
- Hallgatlak.
Jelentését akkora csönd fogadta, hogy azt gondolta, ismét hívnia kell Paytont. A levegőben
pattogó villamosság nemcsak a távolsági rádiózást tette lehetetlenné, hanem a helyit is igen megnehezítette.
Végül csak megszólalt Payton, fáradtan, elkeseredetten: - Ühüm. Ühüm. A kirilejzomát.
Mit akarnak ezek meg?
- Az asszony szerint a pápisták va...
- Hallottam! - bődült bele Payton akkora erővel, hogy a hangja szerteszakadozott. - Indíts a
katolikus templomnak! Oszlasd szét őket, ha komoly a szándékuk! De arra vigyázz, hogy meg ne
sérülj! Érted? Meg ne sérülj! Küldök erősítést, amint lehet... ha még van miből. Indíts! Értem?
- Egy pillanat, hadnagy úr! Merre a katolikus templom ebben a városban?
- Honnan a picsából tudjam? - üvöltötte Payton. - Hát odajárok én? Eredj a tömeg után! Vége!
Morris fölakasztotta a mikrofont. Már nem látta a vonulókat, de éneküket hallotta az égzengés
szüneteiben, azért sebességbe tette a járőrkocsit, és indult az énekszó után.
A Myra Evans konyhájához vezető ösvényt színesre festett kövek szegélyezték.
Cora Rusk felkapott egy kéket, és latolgatta a bal kezében, mert jobbjában a pisztolyt szorongatta.
Aztán próbálta a konyhaajtót. Zárva volt, mint várta, azért bevágta a követ az üvegén. A
pisztolycsővel takarította ki keretéből az üvegcserepet, majd benyúlt, félrehúzta a reteszt, és belépett.
Hajának ázott fürjei és csigái az arcába tapadtak, ruháját azóta sem gombolta be, és pattanásos
mellén esővíz csordogált.
Chuck Evans nem volt otthon - de Garfield, Chuck és Myra angóramacskája, az otthon volt,
és nyávogva jött le a konyhába. Ennivalót remélt. Hát Cora adott neki. A macska véres gombolyagja
félrehengeredett. - Egyél ólmot, Garfield - mondta Cora, s a lövés füstjében indult tovább a hallnak.
A hallból meg a lépcsőnek. Tudta, hol keresse a rossz riherongyot. Az ágyban persze. Biztos
volt a dolgában.
- Alszol egy nagyot, szívecském - mondta mosolyogva.
10
11
- 283 -