STEPHEN KING

- Nem ám! Az ártatlan bárányka! Véletlen volt az is, hogy vasárnap elcsaltál a háztól, aztán
jött a girnyó Megbízott, és teleragasztott mindent a céduláival... Hát mindent elhiszek én?
Myrtle a dúlt haján keresztül tekintett az urára. Szempilláira apró gyöngyszemekben gyűlt a
vér. - Danforth... hiszen te hívtál meg vasárnap! Azt mondtad...
Rosszcsont nagyot rántott a haján. Myrtle sikoltott. - Add, amit mondok. A többit megbeszéljük
később.
Myrtle tovább tapogatott a falon. Fejét leszegte, haja - már amennyi nem volt Rosszcsont
markában - az arcába lógott. Ujja csavarhúzót tapintott végre.
- Azt ott - mondta Rosszcsont. - Vagy próbáljunk másikat is?
Myrtle tovább tapogatott. Rebegő ujjai Craftsman kalapács gumikarmantyús nyelét tapintották.
- Az az. Add csak ide.
Myrtle kiemelte két tartószöge közül, Rosszcsont pedig visszarántotta a kalapáccsal együtt.
Aztán eleresztette a haját, de készen arra, hogy újból belemarkol, ha az asszony szökni készülne.
Myrtle nem készült semmire. Akarni annyit ha akart, hogy fölmenjen a hálószobába, karjába kapja
gyönyörűséges babáját, és elaludjon. Akár örökké aludt volna.
Rosszcsont kivette a szerszámot ernyedt kezéből, rátette a csavarhúzót az ajtókilincsre, aztán
a nyelére többször ráhúzott a kalapáccsal. A negyedik ütésre lepattant a kilincs. Rosszcsont kiemelte
a bilincsből, és leejtette a betonra a csavarhúzóval együtt. Azután először a garázsajtó nyomógombjához
lépett, s amikor az zajosan ereszkedni kezdett, Myrtle-hez fordult a kalapáccsal.
- Háltál vele, Myrtle? - kérdezte gyengéden.
- Mi? - bámult rá az asszony üres tekintettel. Rosszcsont a kalapács fejével csapdosni kezdte
a tenyerét. Puha, húsos tuk! tuk! tuk! hangja volt a csapdosásnak.
- Aztán háltál vele, hogy ketten teliragasztottátok a házat rózsaszín cetlikkel?
Myrtle bután bámult rá, de Rosszcsont maga is elfelejtette, hogy együtt voltak Maurice-nál,
amikor Ridgewick behatolt a házba, és elkövette a disznóságot.
- Rosszcsont! Miről besz...
Rosszcsont elhagyta a csapdosást, és a szeme kimeredt. - Mit mondtál?
Myrtle tekintete megélénkült. Nyakát behúzta a válla közé, és vonult volna vissza. A garázs
ajtaja becsukódott mögöttük. Más nem is hallatszott, csak a lábuk csosszanása és az ennek-annak
nekikoccanó bilincslánc csörrenése.
- Ne haragudj - suttogta -, ne haragudj, Danforth!
Azzal sarkon fordult, és futva indult a konyhaajtónak. Rosszcsont elkapta három lépésre az
ajtótól, és megint a hajánál fogva rántotta magához. - Mi vagyok én? - ordította, és emelte a kalapácsot.
Myrtle szeme fölfelé fordult, úgy figyelte az emelkedését.
- Ne! Danforth! Légy szíves!
- Mi vagyok én? Mi vagyok én?
Ezt ordította, valahányszor lesújtott. Tuk! Tuk! Tuk!
Ász ötkor érkezett a Camber-tanya udvarára. A kincsek térképét hátsó zsebébe süllyesztette,
majd megnyitotta a csomagtartót, kivette belőle a csákányt meg az ásót, Mr. Gaunt gondoskodásának
eszközeit, végül megindult a ház oldalán húzódó, folyondárral benőtt, megrokkant tornácnak.
Ott kivette zsebéből a térképet, és leereszkedett a lépcsőre, hogy jobban megvizsgálja. A kokó első
hatása elenyészett, de a szíve erősen rebegett csontkosarában. Serkentő a kincskeresés maga is, mint
tapasztalta.
Széttekintett a gyomos udvaron, a megcsúszott kontyú pajtán, az elfeketedett tányérú napraforgókon.
Sokat nem ígér, állapította meg, de ez lesz az. Most járok túl a Corson fivérek eszén! Itt a
nagy fogás. Érzem a vizeletemből.
De szinte hallotta is. Hallotta a földben pihenő kincs énekét. Nem tízezrekét csak. Százezrek
énekét, akár milliókét.
- Egymillió dollár! - suttogta Ász rekedten, és ráborult a térképre.
- 247 -
8