STEPHEN KING

- Ott van máig?
- Meghalt. Attól fogva, hogy bekerült, rohamosan romlott az elmeállapota. Utoljára merevgörcsben
volt már, legalábbis így mesélték.
- Ejnye.
- Ez még nem minden. Bill Keeton bátyja, azaz Danforth apja, Ronnie Keeton is töltött négy
évet elmeosztályon a hetvenes évek derekán. Azóta elfekvőbe került. Alzheimeres. Volt aztán még
valami nagynénjük vagy unokanővérük, az meg az ötvenes években emésztette el magát valami botrány
miatt. Nem tudom határozottan, mi történt, de egyszer azt hallottam, hogy a nőket jobban kedvelte
a férfiaknál.
- A családban a baj, azt akarod mondani?
- Nem. Nem hajtok rá a tanulságra. Csak azt mondom, hogy az ilyesmi a város történetének
része, még ha a függetlenség napján nem is emlékeznek meg róla a Fő téren. Csak elmondtam. A
következtetés a rendőr dolga.
Elutasítása oly formás volt, hogy megnevettette Alant - sok öröm azonban nem vegyült a
nevetésébe. Valóban családi baj az elmebaj? Középiskolai lélektanórákon azt tanulta, hogy az
ilyesmi mesebeszéd. Évekkel később a rendőrakadémián egy előadótól azt hallotta, hogy igaz, legalábbis
néhányféle elmebajt tekintve. S hogy ezek úgy vonulnak végig a családfákon, akár a kék
szem vagy a kettős ujj. Az alkoholizmus példáját említette. Talán a tudathasadást is? Nem emlékezett
már. Régen járta a rendőrakadémiát Albanyban.
- Talán jobb lesz, ha érdeklődni kezdek a Rosszcsont felől - hagyta meg nehéz szívvel. - Tudod,
nem megnyugtató, hogy Castle Rock első tanácsnokából emberi kézigránát válhat.
- Nem hát. De talán fölösleges az aggodalom. Gondoltam, jobb, ha tudod. A helybéliek szívesen
válaszolnak kérdésekre... Csak tudd, mit kérdezel. Ha nem tudod, mosolyogva nézik, hogyan
tapogatózol, és ugyan nem segítenének.
Alan elvigyorodott. - Szent igaz beszéd. Hanem a napomnak még nem értem a végére. Alig
lépett ki az ajtómon Rosszcsont, Willie tiszi tisztelt meg...
- Csitt! - intette le Polly oly ijedten, hogy Alan félbehagyta. Polly körülnézett, megbizonyosodott,
hogy senki nem hallgatja beszélgetésüket, s akkor visszafordult Alanhez. – Kétségbe ejtesz
olykor. Ha nem tanulsz tapintatot, Alan, két év múlva a választásokon kigolyóznak ám... Te meg
majd állsz, és bambán kérded: Mija? Csínján, hallod. Ha Danforth Keetonból kézigránát lehet, következő
vendégedet tekintsd rakétának.
Alan közelebb hajolt hozzá, úgy súgta: - Nem rakéta az. Toporzékoló kis faszkalap.
- A kaszinó?
Alan rábólintott.
Polly megsimogatta. - Szegény fejed. Pedig messziről milyen álmos kisváros, mi?
- Gyakran rá sem cáfol a látszatra.
- És haragban váltatok el?
- Hajjaj - tódította Alan. - Ez volt második megbeszélésünk a kaszinózás tárgyában. Nem is
az utolsó, ha a katolikusok végre bele nem vágnak.
- Szóval toporzékoló faszkalap? - tudakolta Polly még fojtottabban, s a szeme szikrát hányt.
- Az hát. Legújabb ötlete a gombviselés.
- Gond? Gomb?
- Gomb. Az áthúzott félkarú rablókkal. Nan is viseli. Mit gondolsz, kinek a fejéből pattant ki
az ötlet úgy mégis?
- Alighanem Don Hemphilléből. Nemcsak jó baptista őkelme, hanem a Republikánusok Állami
Tanácsának is tagja. Don a korteskedés minden csínja-bínjához ért, bár attól tartok, a vallásháborúba
beletörik a bicskája. - Polly ismét simított egyet Alan kezén. - Ne háborogj. Légy türelmes.
Várj. A Castle Rock-i élet legfőbb jó tanácsai: könnyű szív és türelem, amíg a vihar elvonul. Értem?
Alan visszamosolygott rá, a kezét fölfelé fordította, és leheletkönnyen kapta Polly kezét az
ujjai közé. - Értem. Hát társaságra nem szorulnál az éjjel, szépségem?
- Jaj, Alan, nem is tudom...
- Nem vöröspecsenyére - nyugtatta meg Alan. - Tüzet rakok, mellé ülünk, és a város szekrényéből
előszedsz még néhány csontvázat a mulattatásomra.
- 57 -