STEPHEN KING

Frank ámulatára George T. Nelson bólogatva helyeselt. - Persze hogy - mondta. - Mit is várnék
az olyan szőrös lelkű baromtól, aki betör a barátja házába, és megöli a védtelen kismadarát?
Semmi egyebet. Azért lőjjél le bátran, és megvagyunk.
Villám reccsent fölöttük. Frank meg se hallotta. A bank tíz másodperccel később robbant, de
az is alig jutott el a füléig. Dühe - és ámulata - nyűgözte le. George T. (Toszógép) Nelson határtalan
pimaszsága miatt.
Végül sikerült nyelvét megoldania. - Megöltem a madárkádat? Meg! Leszartam az édesanyád
képét? Le! De te mit tettél!? Szinte mellékesen elintézted, hogy állásomat vesszem, és soha
ne taníthassak többet! Még szerencsém lesz, ha le nem csuknak miattad! - S a méltatlanság, akár
valami fekete villám, úgy hasított bele újból. - Miért nem jöttél pénzt kérni egyenesen, ha pénz kell?
Ha annyira rá vagy szorulva? Mert valahonnét kerítünk akkor, te hülye állat!
- Nem értem, miről beszélsz! - kiáltott vissza George T. Nelson. - Én csak annyit látok; hogy
a törpepapagáj lemészárlásához van bátorságod, de ahhoz nincs, hogy engem párviadalra szólíts!
- Nem érted... Nem érted, miről beszélek? - habogta Frank, és a Llama vele imbolygott. Ekkora
arcátlanság a fejébe se fért. Hogy itt álljon fél lábbal a járdán, fél lábbal meg a sírban, s közben
hazudjon, mintha könyvből olvasná...
- Nem! Sejtelmem sincs!
Frank Jewett tehetetlen dühében már csak a gyerekkori játék jutott az eszébe: - Állj elébb!
Hazudj még egyet!
- Gyáva kutya! - fizetett vissza George T. Nelson. - Törpepapagájok mészárosa!
- Zsaroló!
- Te szédült, te! Tedd le azt a fegyvert, és hívj ki becsületesen!
Frank vigyorgón bámult le rá. - Becsületesen? Mit tudsz te a becsületről?
George T. Nelson megemelte a két kezét, s az ujjait billegette Franknak. - Nálad, úgy látszik,
többet!
Frank nyitotta a száját, de a szava megint elakadt George T. Nelson szemérmetlenül billegő
ujjai láttán.
- Tedd csak el - biztatta George T. Nelson. - Tegyünk úgy, mint a cowboyfilmekben. Mármint
ha van vér a pucádban, aki előbb tüzel, az győz.
Miért ne, gondolta Frank. Miért a fenéért ne?
Egyéb célja az életének nem is maradt - de legalább annyit megmutat híres barátjának, hogy
ő nem gyáva.
- Nem bánom - felelte, és begyűrte ő is a Llamát az öve alá. Majd maga elé emelte a kezét -
igaz, nem sokkal magasabbra a pisztoly agyánál. - Hát hogyan játsszuk meg, te huncut?
Vigyorgott George T. Nelson is már. - Te elindulsz le a lépcsőn, én elindulok fölfele - magyarázta.
- S amikor a villám legközelebb becsap...
- Helyes - mondta Frank. - Így lesz. Gyerünk.
Azzal megindult lefelé. George T. Nelson meg fölfelé.
Polly éppen megpillantotta a Hasznos Holmik zöld napvetőjét, amikor a temetkezési intézet
meg a borbélyműhely robbant. Fénye s hangja megsemmisítő volt. Polly úgy látta szerteszállni a
roncsokat a robbanás magvából, mint valami sci-fi filmen a villózó csillagport. Önkéntelenül behúzta
a nyakát. Jól tette, mert szélvédőjét fadarabok törték át, s utoljára átrepült rajta még a 2. számú
borbélyszék - Henry Gendron székének acél tarkóemelője is. Az mintha ékesen zümmögött volna,
amint a Toyota hátsó ablakát választotta kijáratul. Az üvegcserepek zümmögése azonban terjedt
tovább a robbanás füstködével.
A Toyota kormányozatlan maradt, fölugrott a járda szélére, nekiütközött egy tűzcsapnak, és
megállt.
Polly pislogva egyenesedett föl, és kibámult a szélvédő helyén. Azt látta, hogy valaki jön ki
a Hasznos Holmikból, és megindul a bolt előtt álló három kocsi egyikének. Az utca túlsó feléről világoló
tűz fényénél megismerte Alant.
Rákiáltott, de Alan nem fordult meg. Akár a gépember, folytatta útját.
- 304 -
7