STEPHEN KING

get, amelynek valami kapcsolata volt Elvis Presleyvel. Vásárolt tőle még Merrill, az Ász - egy régi
könyvet. Alan fogadott volna, hogy vásárolt nála Hugh Priest is... Danforth Keeton is...
S ki még? Hányan?
Akkor jutott el a Bádoghíd külső végébe, amikor a túlsó parton villám sújtott egy régi szilfát.
Nagy villamos ropogás és vadul ragyogó kisülés támadt. Alan szem elé kapta a fél karját, de a
szeme még sokáig nem szabadult a kék ragyogástól. A rádióban ronda recsegés támadt, a vén szil
pedig méltóságosan hanyatlott a patakba.
Mire a karját lekapta a szeméről, a menny akkorát dördült, mintha a világ hasadt volna meg.
Egy pillanatig nem is látta, nem a híd végébe dőlt-e útzárónak a fa - aztán pillantotta meg a híd
rozsdás függesztőműve alján, örvények közepette. Alan ismét sebességbe tette kocsiját, és amíg átgördült
a hídon, rozsdás hevederei közül szólt fel a szél vonóskara.
A rozzant kombi szélvédőjét sűrű eső paskolta, és remegő látomássá változtatta a tájat.
Amint Alan lekanyarodott a hídról, és elérte a Fő utca meg a Vízimalom sor kereszteződését, verte
már annyira, hogy az ablaktörlők teljes sebességen sem bírtak vele. Lesodorta hát az ablakát, kidugta
a fejét rajta, úgy vezetett, és nyomban bőrig ázott.
A Városháza környékét ellepték a rendőrkocsik meg a közvetítőkocsik, mégis akkora volt az
elhagyatottság itt, mintha népüket gonosz űrlakók ragadták volna el a Neptunra. Alan látta ugyan
néhány tudósító kandi szemét a kocsik ablakai mögött, egy szál állami rendőr meg a Városháza parkolóján
rohant keresztül, s esővíz bugyogott a cipőjéből.
Három sarokkal Castle View-nak az államiak járőrkocsija vágott át nagy sebességgel a Fő
utcán. A Borostyán utca nyugati végének tartott. Egy pillanattal később átvágott egy másik is, de ez
a Nyíres utcán, éppen ellenkező irányban. Zip, zip - olyan volt a látvány, mint a bamba rendőrségről
készült filmvígjátékban. Alan azonban nem mulatott, inkább a cselekvés célját vesztett kényszerét
tekintette benne, a fejvesztett kapkodást. Szinte bizonyos, hogy Henry Payton nem tartja kezében a
cselekmény fonalát már... ha ugyan nem káprázat volt, hogy a kezében tartotta.
Mintha távoli kiáltozást hallott volna a Várdomb felől. Esőben, dörgésben, szélrohamok
közt csupán sejthette, hogy kiáltások - de a Városháza mellől mintegy helyeslésül fényszórózókékfényes
állami járőrkocsi kanyarodott elő és sivított el arrafelé. Egy WMTW-közvetítőkocsit is
majdnem meghúzott.
Alan emlékezett, hogy a hét elején környékezte olyan érzés, mintha városkájában megbolydulna
az élet. S most a szakadéknak tart Castle Rock, de aki ekkorát taszított rajta, azt az embert
(Brian azt mondta, Mr. Gaunt nem is ember)
azt nem is sikerült szemügyre vennie.
Sikoltás hasított az éjszakába, üvegcsörömpölés követte... Aztán lövés dördült valamerről,
másfelől, és eszelős hahota kísérte. S mennydörgés válaszolt rá, elgörgő deszkás szekerek sora.
Most nyílik időm a látogatásra, gondolta Alan. Nyílik bizony. Talán kissé megkésve köszöntöm
városunkban, Mr. Gaunt, és tudja meg tőlem, mi jár a békebontónak.
Azért a felfordulás és erőszak távoli hangjaira ügyet sem vetve, a Városházán lázas tevékenységbe
veszett Henry Paytonra nem gondolva, a Hasznos Holmiknak indult a Fő utcán.
Amint a Fő utcára ráfordult, bíbor és fehér villámkarácsonyfa támadt az égbolton, és a kísérő
dörgedelemben Castle Rock minden fénye kialudt.
Norris Ridgewick, a seriff megbízottja díszegyenruhájában állt az anyja házához támaszkodó
kis fészerben. Anyját szélütés vitte el 1986-ban, azóta Norris maga lakta a házat. S most széken
állt a fészerben, az egyik hídlásgerendáról pedig vaskos kötélhurok lógott a fejére. Norris éppen a
jobb fülét bújtatta bele, amint a nagy dörgésben kialudt a fészert megvilágító két villanykörte.
A Bazun-horgászbotot azonban látta így is a konyhába szolgáló ajtó falánál. Annyira megkívánta
ezt a botot, és oly olcsón jutott hozzá - végül azonban drága árat fizetett érte.
A ház a Vízimalom sor felső könyökében állt, a sor onnan fölkanyarodott Castle View-nak.
A szél úgy fújt, hogy jól hallhatta a még zajló tömegverekedés hangjait - sikoltozását, ordításait,
egy-egy lövését.
- 286 -
2