STEPHEN KING

Rusk volt, aki a legjobb jegyeket viszi haza az iskolából, semmiképpen nem a Diáktanács meg a
Leendő Honpolgárok Ligájának tagja, akinek magaviselete a példásnál sose rosszabb.
- Meg is öl még valakit egy szép nap! - kiáltotta utána, Mrs. Mislaburski.
- Hát nem csudálkoznék - motyogta Brian.
S napjának hátralévő részét ágyban töltötte csakugyan. Máskor ez szemet szúrt volna
Corának. Talán az orvoshoz is elcipelte volna Briant. Ma azonban nem ért rá törődni gyengélkedő
fiával. Nem szabadulhatott attól a bámulatos napszemüvegtől, amelyet Mr. Gaunttól vett - az tartotta
bűvében naphosszat.
Brian hat tájban fölkelt, talán negyedórával azelőtt, hogy apja megjött két barátjával a tavi
horgászatról. Kivett egy Pepsit a hűtőből, nekidőlt a tűzhelynek, megitta egy álltó helyében, s mindjárt
jobban lett.
Úgy érezte, teljesítette végre az alku rá eső felét.
De megállapította, hogy a mester, az Mr. Gaunt csakugyan.
Nettie Cobbot nem környékezte rossz sejtelem, hogy odahaza mi várja. Vígan szedte a lábát
a Fő utcán a Hasznos Holmik felé, mert mérget vett volna rá, hogy a bolt nyitva lesz. Nem is csalódott.
- Mrs. Cobb! - üdvözölte Leland Gaunt. - Örvendek a szerencsének!
- Hát még én - válaszolta Nettie, és a színigazat mondta. Mr. Gaunt hozzálépett és a kezét
nyújtotta, de Nettie elhúzódott. Tudta ő, hogy borzasztó neveletlenség, mégse bírta rászorítani magát
a kézfogásra. S íme, mintha a derék Gaunt megértette volna! Mosolygott, ellépett Nettie mellett,
bezárta az üzlet ajtaját, és a NYITVA táblát oly gyorsan fordította ZÁRVÁ-ra, mint valami hamiskártyás.
- Foglaljon helyet, Mrs. Cobb! Parancsoljon!
- Nem bánom... Bár azért jövök csak, mert Polly... mivel Polly... - Fura érzés fogta el. Nem
rossz érzés, csak fura. Vitte a feje. Így aztán nem valami kecsesen zöttyent az egyik bársonyszékbe.
Majd amikor Mr. Gaunt megállt előtte, s a tekintetébe akasztotta a tekintetét, Nettie fejében rend lett
ismét.
- Polly nincs valami jól? - húzta ki belőle Mr. Gaunt.
- Éppen ez az - helyeselt Nettie hálásan. - A kezével bajlódik, ugye...
- A köszvényével, bizony... Szörnyű dolog... Világ, világ, vetett ágy, kinek kemény, kinek
lágy... Tudom, Nettie. - Mr. Gaunt szeme megint nőni kezdett. - Azért telefonálnom kár lenne...
Vagy felkeresnem. Mert már megkönnyebbült.
- Nem-e? - csodálkozott Nettie.
- De mennyire! Fájni fáj még a keze, de annyira nem, hogy be ne nézhetne, és az a legjobb
megoldás, nem igaz, Nettie?
- De bizony - rebegte Nettie, holott maga sem tudta, mit helyesel.
- Kegyed pedig - folytatta Mr. Gaunt selymesen - nagy nap elébe tekint, Nettie.
- Nocsak! - Újság volt ez, mert úgy tervezte, hogy a délutánt kedves karosszékében tölti
majd kötéssel a nappaliban, közben nézi a tévét, és Fogdmeg a lábánál hever.
- Bizony, nagy nap. Azért pihenjen egy csöppet, addig hozok valamit, jó?
- Jó...
- Helyes. Akkor hunyja be a szemét is. Ráfér a pihenés kegyedre.
Nettie engedelmesen behunyta. Nagy sokára szólt rá Mr. Gaunt, hogy nyissa ki, s akkor kinyitotta.
Csalódására. Mert ha embernek azt mondják, csukja be a szemét, valami ajándékot remél.
Hát Nettie is ilyesmit várt. Például, hogy Mr. Gaunt másik zománcüveg lámpaernyővel áll majd fölötte.
De csak valami jegyzettömbbel állt ott. A tömb lapjai kicsinyek voltak, rózsaszínűek, és ezt
nyomtatták mindenikre: KÖZFORGALMI KIHÁGÁS.
- Ejnye - mondta Nettie. - Azt hittem, zománcüveg lesz.
- Nemigen lesz kegyednek szüksége zománcüvegre, Nettie.
- Nemigen? - Ébredésének fájó csalódottsága tért vissza.
- 114 -
9