STEPHEN KING

Rose nagytiszteletű úr fölszegett fejjel ment mellette. Nem bánta volna, ha Nan elereszti a
haját, de valahányszor szóvá tette volna, letorkolta a mennydörgés.
Követték őket mások is a kitört ablakon, de a gyülekezet legnagyobb része még mindig ott
nyomakodott az előtérbe szolgáló ajtónál. Nan rögtön látta is, miért. Két kilincse alá egy-egy feszítővasat
ékeltek. Kirúgta egy villám fényénél, amely a sétatéren csapott be, és szétvitte a zenekari
állványt. S most a szél is cincálni kezdte a fák koronáját a viharos égbolt felé.
Amint a feszítővasak félredőltek, tárultak az ajtók is - az egyik annyira, hogy a sarkából kifordult,
és a lépcső bal felén siklott a virágágyásig. Véreres szemű baptisták csülledtek ki se élőn, se
holtan. Bűzlöttek. Sírtak. Köhögtek. Okádtak.
S a düh majd fölvetette őket.
Kolumbusz Brigham atya vezette Lovagjai és Izabella Betsy Vigue vezette Leányai a parkolóban
találkoztak, éppen amint megnyíltak az ég csatornái, és dőlni kezdett az eső. Betsy keze
Brigham atyát kereste, mert a vörös szeméből patakzó könnyeken át alig látott.
- Még vannak odabe! - kiáltotta. - Naomi Jessup... Tonia Bissette... Még nem is tudom, kik!
- Kinek a műve volt ez? - bőgte Albert Gendron. - Ki a nyavalyának jut ilyen az eszébe?
- A baptistáknak! Kinek másnak! - rikácsolta Betsy, majd fölsikoltott, amint egy villám végighasított
az ég kárpitján. - Pápa kurvájának szidtak! Az csak baptistáktól telik! Ördögi lelkű baptistáitól!
Brigham atya közben kiszabadult Betsy kezéből, odaugrott az Izabella Leányainak ajtajához,
és kirúgta a kilincs alól a feszítővasat - olyan sikeresen, hogy kiszakadt az ajtó fája is -, majd föltépte
az ajtót. Három kába, öklendező nő tódult ki rajta füstfelhőben.
A füstön át látta az atya a földön heverő Antonia Bissette-et, a szép Toniát, a fürge ujjú hímzőt,
az egyházközség üdvöskéjét. Az elnöki asztal mellett feküdt, és a Prágai Kisjézus körmeneti
zászlaja féli eltakarta. Naomi Jessup térdelt mellette, és siratta. Tonia feje lehetetlen szögben nyaklott
félre, és üveges tekintete a mennyezeten pihent. Nem bántotta már a bűz sem, pedig semmit
nem vásárolt a Hasznos Holmikban, és Mr. Gaunt csínyeiből sem vette ki a részét.
Naomi meglátta Brigham atyát az ajtóban, és odatámolyodott hozzá. Megrendülésében úgy
látszott, őt sem bántja már az iszonyú bűz. - Atya! - sikoltotta. - Miért? Kinek kellett ez? Ártatlan
mulatságot terveztünk, és ez lett belőle! Miért?
- Mert a tiszi megveszett - felelte Brigham atya, és karjába zárta Naomit.
Dermesztő hang ütötte meg a fülét. - Kivégezzük őket e világból! - süvöltötte Albert
Gendron.
A Föl Barátim A Kocka Ellen gyülekezete a baptisták imaházától vonult szakadó esőben a
Harrington utcán, Don Hemphill-lel, Nan Robertsszel, Norman Harperrel és William Rose nagytiszteletű
úrral az élen. Szemük vöröslő golyóbis volt könnyszántotta arcukban. Legtöbbjük összehányta
nadrágját, ingét, cipőjét. A bűzbomba záptojásszagát nem moshatta le róluk az ömlő eső.
A Harrington utca meg a Vár sugárút sarkán az Állami Rendőrség járőrkocsija állt meg. Rohamrendőr
szállt ki belőle, és bámulta a menetet. - Hé! - kiáltott rájuk. - Hová tart a tisztelt társaság?
- Pápisták valogát rúgni széjjel! S ha jól van dolga, nem állja utunkot! - kiáltott vissza Nan
Roberts.
Don Hemphill pedig rázendített sűrű baritonján:
„Fel, barátim, drága Jézus zászlaja alatt!”
Többen csatlakoztak hozzá, majd felkapta az éneket a teljes gyülekezet. A dal lüktetésére
léptük menetelésre váltott. Arcuk fakó volt és semmitmondó, már nem is énekeltek, csak üvöltöztek.
Rose nagytiszteletű úr is fújta selypesen, felső fogsorának híján.
8
9
Lám, a Sátán serege talpon,
- 282 -