STEPHEN KING

Eljutott az irodájáig, s ott megtorpant. Nagy piros Cadillac Seville parkolt az ajtóban, szinte
benyomta. Meg sem kellett néznie a rendszámtáblát, tudta úgyis, kié: KEETON 1. Keze végigsiklott
tükörsima zománcán, amint belépett.
Az üvegfalú rendelkezői rekeszben Sheila Brigham ült, a People magazint hajtogatta és
Heyhót ivott. A rendőrséggel összevont seriffiroda máskülönben kihalt volt. Csupán Norns
Ridgewick kopogott hátul.
Kiszolgált IBM villanyírógépnél ült, és olyan aggodalmas figyelemmel írta jelentését, ahogyan
csak Nornstól telt. Bámult a gépre meredten, aztán megcsuklott, mint akit gyomorszájon vágtak,
és ropogtatott egy sort a billentyűkön. Előrecsuklott állapotában meg is maradt, amíg a sort el
nem olvasta, akkor nagyot nyögött, fogta és becsúsztatta az IBM blancó-t - amiből elhasznált egy
dobozzal is hetente -, és - prapp, prakapp, praparapp! - átütött néhány szót. Ezután fölegyenesedett,
és súlyos szünet után következett az újabb sor. Egy óra vagy még több is beletelt, amíg Norris
beletette az elkészült jelentést az IKTATANDÓK kosarába Sheilának. Sőt megtörtént, hogy jelentései
olykor olvashatóknak bizonyultak.
Norris fölnézett és elmosolyodott, amint Alan elment a kalitkája előtt: - Szia, főnököm!
Hogy állunk?
- Két-három hétig tisztán. Portland felől. Történt valami?
- A szokásosnál nem több. Véreres a szemed, tudod-e? Csak nem megint a koporsószöget
szívod?
- Ne nevettess - mondta Alan fanyarul. - Két ismerős zsaruval söröztünk, aztán harminc
mérföldön át bámultam bele a szembejövők halogénlámpájába. Van kéznél aszpirined?
- Mindig van – nyugtatta meg Norris. - És mindig kéznél. - Íróasztalának legalsó fiókjában
tartotta házi gyógyszertárát. Kihúzta a fiókot, turkált benne egy darabig. Előkotort egy óriás palack
gyomorégés elleni eperszínű pilulát, bámult rá, megrázta a fejét, visszatette, és turkált tovább. Utoljára
kezébe akadt az üveg márka nélküli aszpirin.
- Hoztam egy kis munkát - mondta Alan, amikor kirázott belőle két szemet a tenyerére. Jött
a tablettákkal egy csomó por is, és Alan azzal a hiábavaló gondolattal került szembe, hogy a márka
nélküli aszpirineknek vajon miért több a poruk. Az agylágyulás első jele az ilyen kérdés, állapította
meg.
- Jaj, Alan, nekem még két jelentést meg kell írnom, és...
- Nyugodj meg. - Alan odalépett a vízhűtőhöz, és lehúzott egy papírpoharat a falra szerelt
tartóból. A hűtő zajos klukk-klukkal töltötte a poharat. - Annyit kell csak tenned, hogy átmégy a
szobán, és kinézel az ajtón, amelyiken bejöttem. Gyerekjáték.
- És mit...
- Csak az idézési könyvedet is vidd magaddal - figyelmeztette Alan, és bekapta a két aszpirint.
Norris Ridgewick tekintetébe gyanakvás költözött. - Hiszen ott a te könyved az íróasztalon
az aktatáskád mellett...
- Tudom. Ott is marad. Ma este legalább.
Norris eltűnődött. - A Rosszcsontról a szó?
- Róla hát - bólintott Alan. - Már megint a küszöbünkre állította a kocsiját. Pedig megmondtam
neki legutóbb, hogy büntetés lesz a vége.
Castle Rock első tanácsnoka, Danforth Keeton hallgatott a Rosszcsont névre ismerőseinek
tág körében... Hanem a városháziak csak Dannek vagy Mr. Keetonnak emlegették, ha kedves volt
nekik az állásuk. Csupán Alan, választott tisztviselő maga is, nevezte Rosszcsontnak - szemtől
szembe is csupán kétszer szólította így, erős felindultságában. Tudta azonban, hogy szólítja még
Rosszcsontnak, mert Keetont meglátnia és erősen felindulnia egy pillanat műve volt.
- Nahát! - méltatlankodott Norris. - Miért nem te írod a büntetési cédulát?
- Nem lehet. A költségvetési keretet a jövő héten vitatom meg a tanácstagokkal.
- Engem amúgy is utál már - füstölgött Norris. - Megfojtana egy kanál vízben.
- 27 -
2