STEPHEN KING

- Polly, én csupán...
- Tudtam jól, hogy ezt is hallani fogom. A felelet azonban ennyi: tudom jól, milyen, amikor
a köszvény megenyhül. Ez most más. Az elmúlt öt-hat esztendőben könnyebb időszakokra emlékszem,
de ilyen jól nem voltam, akármekkora volt a megkönnyebbülésem. Ez most olyan... - Polly
türelmetlenül rántott a vállán. - Mintha semmi bajom nem lenne. Nem tudom, érted-e, de körül nem
írhatom.
Alan gondterhelten bólintott. Értette ő jól, mit mondana Polly, s azt is tudta, hogy nem mond
nagyot. Az azka valami lappangó gyógyerőt serkentett fel agyában... lehetséges az ilyesmi, ha a baja
nem pszichoszomatikus természetű? A rózsakeresztesek szentül hitték, hogy lehetséges bármikor.
És persze azok a milliók, akik L. Ron Hubbard dianetikáról szóló könyvét megvették. Hát ő ebbe
nem szólhat bele. Annyit mondhat, hogy olyan vakot még nem látott, aki koncentráció útján szerezte
vissza a látását - se olyan sebesültet, amelyiknek a vérzése azért állt el, mert erősen rágondolt.
De a dolgában biztosan állíthatta volna, hogy itt bűzlik valami. Jobban, mint a háromnapos
haldög a tűző napon.
- Ne hányjuk-vessük - ajánlotta Polly. - Fárasztó hárítgatnom a sértődést. Gyere be velem, és
beszéld meg a dolgot Mr. Gaunttal. Ideje találkoznod vele úgyis. Ő talán elmagyarázza értelmesebben,
mire jó meg mire nem ez az amulett.
Alan ismét az órájára pillantott. Tizennégy perc hiányzott csak a háromhoz. Már-már ráállt
az ajánlatra azzal, hogy Brian Ruskot későbbre hagyja. De helyesebbnek vélte mégis, ha a gyerekkel
nem otthon találkozik. Különb válaszokat húz ki belőle, mint ha az anyja ott sündörög, akár a
kölykét védő oroszlánanya, minduntalan közbeszól, vagy ki is oktatja a fiát, hogy nem kell válaszolnia.
S ez döntött. Ha kiderülne, hogy a fiúnak valami titkolnivalója van, vagy csak Mrs. Rusk
gondolja, hogy van, bajosan tudhatja meg, mi az, ha egyáltalán megtudja.
Itt legfeljebb egy csalót hagy élni még egy darabig. Brian Rusk viszont kettős gyilkosság
megfejtésével szolgálhat. - Nem mehetek be, bogaram - mondta. - Talán később. Most a középiskolába
kell átmennem, hogy beszéljek valakivel. Mégpedig nyomban.
- Nettie-ről?
- Wilma Jerzyckről... De ha a szimatom nem csal, Nettie-vel is kapcsolatos, amit megtudok.
Majd elmondom. Addig is megtennél nekem valamit?
- Megveszem, Alan! Érted? Nem a te kezedről van szó!
- Nem is kételkedtem, hogy megveszed. Csak arra kérnélek, hogy csekkel fizess. Nem lehet
oka, hogy a csekket el ne fogadja, ha tisztességes kereskedő. Itt élsz a városban, a bankod meg emitt
szemközt. Viszont ha fondorlatosságra leszel figyelmes, néhány napod van, hogy a csekket letiltsd.
- Értem - mondta Polly. S bár a hangja nyugodt volt, Alan úgy érezte, mintha lába megcsúszott
volna az egyik kövön, és esne bele a patakba. - Csalónak nézed, mondd meg egyenesen. Azt
képzeled, hogy kicsalja a hiszékeny nagysága pénzikéjét, aztán szedi a sátorfáját, és odébbáll.
- Nem tudhatom - mondta Alan higgadtan. - Annyit tudok csak, hogy egy hete kereskedik a
városban, ezért a csekk nem oktalan óvatosság.
Nem oktalan, ennyit Pollynak is meg kellett hagynia. Éppen az kezdte bőszíteni, hogy Alan
ilyen megfontolt az ő csodálatos gyógyulása láttán. Kedve lett volna ujját pattogtatni az orra előtt, s
úgy rikoltozni: Mit szólsz? Nem látod? Vak vagy? S a dühét fűtötte, hogy Alannek igaza van, és Mr.
Gauntnak el kell fogadnia a csekkjét, ha igaz úton jár.
Légy óvatos, intette egy suttogó hang. Ne jártasd el a szád. Jusson eszedbe, mennyire szereted.
Azonban egy hűvösebb hang - s abban nem ismert magára, mégis őbenne szólt - leintette:
Mennyire? Na, mennyire?
- Helyes - mondta epésen, és elhúzódott Alan mellől. Köszönöm, hogy érdekeimet ennyire a
szemed előtt tartod. Néha el is felejtem, mekkora a szükségem rá. Helyes. Csekkel fizetek.
- De Polly...
- Nem, Alan, ne erőltessük. Még egy szó, és nagyon megharagszom… - Kinyitotta a kocsi
ajtaját, és lenge kézmozdulattal lépett ki. Szvettere-blúza fölcsúszott, s lélegzetállító araszt mutatott
a dereka tájáról.
- 203 -