STEPHEN KING

- Szóra sem érdemes - mondta Mr. Gaunt udvariasan ismét, szokása szerint. S az ezüstcsengettyű
csöndült, amint Hugh kifordult az ajtón, és a rövidnadrágja korcába tömte a pisztolyt.
Mr. Gaunt állt a kirakat mögött, és nézte, amint bevágódik a Chevybe, és kiköhög az út közepére.
Egy söröskocsi dudált rá, és nagy ívben kerülte.
- Számolj le vele, Hugh - mormogta Mr. Gaunt. S e szóra füstbodrok keltek a füléből meg a
hajából, az orra likából és fogainak márga kockakövei közül. - Kapj el, ahányat bírsz, hadd szóljon!
Hátravetette a fejét, úgy hahotázott.
John LaPointe a városháziak parkolójához szolgáló ajtón igyekezett kifelé a seriff hivatalából.
Izgatott volt. Felfegyverzett! Veszedelmes! Ilyet nem mindennap fog le. Nem ilyen álmos kisvárosban.
Elveszett tárcája ki is ment az eszéből már. Sally Ratcliffe még inkább.
Amint a kilincsre tette a kezét, valaki benyitott volna, és John egy dühös tornatanár száztíz
kilójával állt szemtől szembe.
- Te vagy az én emberem- mondta Lester Pratt új keletű, szelíd hangján, és odanyomta az orra
alá a fekete bőrtárcát. - Hát nem elhagytad, te istentelen kurvapecér?
John el nem gondolhatta, mit keres itt Lester Pratt, sem azt, hogy az elveszett tárcáját hol találta.
Annyit tudott csak, hogy Clut erősítésére indulnia kell nyomban.
- Később megbeszéljük, Lester - mondta, és nyúlt a tárcájáért. S amikor Lester elrántotta
előle, majd belecsapott vele a képe közepébe, akkor is csodálkozott inkább.
- Nincs itt tárgyalni mit - mondta Lester szinte gyengéden. - Nem az a dolgom. - Azzal eldobta
a tárcát, megragadta Johnt a vállánál, megemelte, és belódította a hivatalba. A seriff megbízottja,
John LaPointe három métert repült, és Norris Ridgewick íróasztalán kötött ki. Ülepe letolta
az odahalmozott aktákat a tetejéről, majd a tiszta asztalon hanyatt vágódott.
Sheila Brigham kinézett a szolgálatirányító kalickából, és eltátotta a száját.
John kábán tápászkodott fel. Sejtelme nem volt, mi történt.
Lester pedig indult a következő csörtére. Két öklét John L. Sullivan módjára emelte, de a
látvány éppen nem volt mulatságos. - Megtanítlak kesztyűbe dudálni - duruzsolta. - Most megtudod,
mi történik az olyan pápistákkal, akik a baptisták menyasszonyát elcsábítják. S ha egyszer
megtanítottalak, el nem felejted soha.
Azzal elkezdte az oktatást.
Billy Tupper gondolatai mélyen talán nem szántottak, de részvevőn hallgatni tudott igenis,
és Henry Beaufort háborgására a részvevő hallgatás bizonyult gyógyírnak ezen a délutánon. Henry
fölhajtotta a féldecijét, és elmondta Billynek, mi történt... s már amint mondta, érezte, hogy megnyugszik.
Ha a dühébe jobban belelovalja magát és kapja a winchesterét, talán az estét már nem a
Méla Tigris söntésében tölti, hanem a seriff hivatalának zárkájában. Thunderbirdjét szerette ugyan,
de nem annyira, hogy üljön érte. Kereket cseréltet, a karcolást meg majd elsimítja az idő. Hugh
Priest fejével majd beszél a Törvény.
Kihörpintette poharát és felkelt.
- Végére jár a dolognak mégis, Mr. Beaufort? - kérdezte Billy aggodalmasan.
- Minek hajszolódjak én - szólt Henry válasza, és Billy megkönnyebbülten sóhajtott. - Járjon
a végére Alan Pangborn. Elvégre azért adózok, nem igaz?
- Úgy valahogy. - Billy kipillantott az ablakon, és még jobban megkönnyebbült. Rozsdamarta
régi kocsi, valamikor talán fehér, azóta egyre hamvasabb - nevezzük dűlőúti porszínnek - kapaszkodott
a dombra, és kék ködfelhőket köhögött. - Né! A vén Lenny! Nem tudom, mikor láttam utoljára!
- Ötig nem nyitunk akkor se - mondta ki Henry, azzal besétált a söntéspult mögé egy telefonra.
A kurtított csövű winchester doboza ott feküdt a pulton még mindig. Hát nem képes lettem
volna embervért ontani, tűnődött Henry. Mitől jött föl ennyire a fejem vize?
Billy pedig kilódult az ajtón, amint Lenny tragacsa megállt a parkolóban.
- 227 -
8
9