STEPHEN KING

pipa idősebbé, bölcsebbé, jóképűbbé teszi. S ha jól az agyarai közé szorította, a makkja peckesen,
világfiasan ágaskodott - így aztán idősebbnek is, bölcsebbnek is, jóképűbbnek is érezte magát.
Azzal gördült végig a Fő utcán, hogy majd a Bádoghídon át hagyja el a várost, de a Hasznos
Holmik felé lassított. Zöld napvetője vonzotta. Szükségét érezte - parancsoló szükségét -, hogy megálljon.
Meg is állt. S már szállt ki, mikor eszébe jutott, hogy szájában a pipa. Némi sajnálkozással
vette ki, és visszazárta a kesztyűtartóba. Aztán már a járdán ötlött az eszébe, hogy jó lesz a
Plymouth mind a négy ajtaját zárnia. Ha az ember ilyen finom pipára tett szert, ne kockáztassa.
Megfájdulhat rá a foga bárkinek.
Megállt a bolt előtt, és csalódottan látta, hogy ajtaján ez a tábla lóg.
KOLUMBUSZ NAPJÁN ZÁRVA
Már fordult volna vissza, amikor az ajtó mégiscsak megnyílt. Mr. Gaunt állt előtte, maga is
peckesen és világfiasan, könyökén bőrrel foltozott őzbarna zakójában és sötétszürke nadrágban.
- Fáradjon be, Mr. Frankel - biztatta. - Örülök a látogatásnak.
- Hát én éppen hivatalos útra indulok... vidékre... Mégis, gondoltam, benézek, hogy megmondjam,
mennyire tetszik a pipa. Ilyenre vágytam mindig.
- Tudom - mosolygott rá Mr. Gaunt.
- Látom azonban, hogy zárva tart, azért nem...
- Kedves vevőim nekem sosem alkalmatlanok, Mr. Frankel. Márpedig magát a legkedvesebbek
közt tartom számon. Kerüljön beljebb. - S a kezét nyújtotta.
Everett elhúzódott. Leland Gaunt nevetett, és félreállt, hogy a fiatal felcser akadálytalan beléphessen.
- Nem maradok semeddig... - mentegetőzött Everett, de a lába úgy vitte a bolt félhomályának,
mintha neki más lett volna a szándéka.
- Persze hogy nem - tódította Mr. Gaunt. - A gyógyász útja sietős. A fájdalom béklyóiból
szabadítja a testet. és... - szemöldöke megemelkedett, foga elővicsorodott, úgy folytatta: - ...és a lelkekből
a kínzó gonoszt űzi, igaz?
- Valahogy így - hagyta rá Everett, és egy cseppet nem örült, hogy Mr. Gaunt bezárja az ajtót.
Csak azt remélte, hogy a pipájának nem lesz baja. - Néha föltörik az autókat. Akár fényes napvilágnál.
- Ne féltse a pipáját - nyugtatta meg Mr. Gaunt, majd a zakója zsebéből sima borítékot húzott
elő. Címzés helyett ez volt rajta: Szivi. - Emlékszik, ígérte, hogy egy apró csínyt megtesz a
kedvemért, ugye, dr. Frankel?
- Én nem vagyok doktor...
Mr. Gaunt úgy kapta össze a szemöldökét, hogy Everettnek nyomban elpárolgott a
tiltakozhatnékja. S hátrált egy fél lépést.
- Emlékszik vagy nem, az a kérdés? - szegezte neki Mr. Gaunt. - Gyors választ kérek, fiatalember,
mert a pipa sorsa felől már nem mondanék semmi bizonyosat.
- Emlékszem, hogyne! - bizonykodott Everett. - Sally Ratcliffe-fel! A beszédjavító tanárnővel!
Mr. Gaunt összefutott szemöldöke szétvált. Megnyugodott Everett Frankel is. - Jól emlékszik.
A csíny ideje elérkezett, doktorkám. Nézze csak.
Odanyújtotta a borítékot. Everett óvatosan vette ki a kezéből, nehogy ujjai Mr. Gaunt kezét
érintsék.
- Ma ugyan iskolai szünet van, Ratcliffe kisasszony azonban az osztálynaplón dolgozik - tudatta
vele Mr. Gaunt. - Az iskola nem esik éppen útjába a Burgmeyer-gazdaságnak...
- Honnan tudja? - kérdezte Everett kábán.
Mr. Gaunt türelmetlenül söpörte félre a kérdését. - ...de visszafelé beugorhat, igaz?
- Ha minden jól megy...
- S mivel az iskolába betérő idegen akkor is gyanús, ha tanítás nincsen, ürügynek megteszi,
hogy a nővért keresi az iskola rendelőjében, igaz?
- Kereshetném, persze - helyeselt Everett. - Sőt kellene is keresnem, mert...
- 150 -