STEPHEN KING

- Miféle a bolt? Mit árul?
- Kis ezt, kis azt. Ha jegyzőkönyvbe mondanám, talán a ritkaságok és régiségek boltjának
nevezném, pedig nem illik rá. Nézd meg...
- A tulajjal találkoztál?
- Hogyne. Mr. Leland Gaunttal az ohiói Akronból. - Alan mintha még a kuncogását is hallotta
volna. - Ő lesz a Castle Rock-i hölgykoszorú szívrablója a jövő szezonban, legalábbis szerintem.
- Hát te mit szólsz hozzá?
Polly kuncogása még hallhatóbbá vált. - Hát tudd meg, Alan, bármennyire szeretlek, és remélem,
szeretsz te is...
- Imádlak - tódította Alan, és érezte, hogy a fejfájása enyhülőben. A hatást nem is igen tulajdonította
az aszpirinnak.
- ...de az én szívemen is végigtaposott. Hát ha még Rosalie-t meg Nettie-t láttad volna, amikor
megjöttek...
- Nettie-t? - Alan lekapta a lábát az asztalról, és fölegyenesedett. - Nettie a tulajdon árnyékától
megretten!
- Meg. Rosalie kérte, hogy kísérje el, és aztán megkérdeztem, mit szól Mr. Gaunthoz. Hát a
pókhálós szeme kigyúlt szegénykémnek. „Emlékpoharakat tart! - lelkendezett. - Gyönyörűségeseket!
Még hívott is, hogy nézzek be holnap, mutat többet!” Ennyit egyvégtében nem is beszélt négy
éve, amióta nálam van. Mondom azért neki: „Kedves ember?” Nettie meg mondja: „Jaj, bizony! És
tudod, mit?” Mondom, mit. „Hát be is nézek hozzája” - azt mondta.
Alan nagyot kacagott. - Ha Nettie hajlandó fölkeresni elefánt nélkül, akkor nekem is meg
kell néznem. Hódító jelenség lehet.
- Bajos megmondani... Nem mint valami mozihős... A mogyorószín szeme mégis megbabonáz.
Kigyújtja az arcát is.
- Álljon meg a menet - dörmögte Alan. - Bennem meg ágaskodni kezd a zöld szemű szörny.
- Aggodalomra azért nincs okod - nevetgélt Polly. - De történt valami még.
- Nocsak.
- Rosalie-tól hallom, hogy amíg ott nézelődtek Nettie-vel, betoppant Wilma Jerzyck is.
- És támadt egy kis szóváltás?
- Nem. Nettie szemmel verte, az meg rábiggyesztette a száját... Legalábbis Rosalie így meséli...
Aztán Nettie kivágódott a boltból, akár a féltégla. Jelentkezett ez a nőszemély Nettie kutyája
miatt mostanában?
- Nem - felelte Alan. - Oka sem igen lehetett rá. Az utóbbi hat hétben cirkáltam Nettie háza
körül tíz után jó párszor, de a kutyája már nem ugat. Növendék kutyák néha ugatnak idegességükben,
aztán kinövik, ha a gazdájuk jó. Nettie meg a bútorozkodásban nem jeleskedett talán, de a kutyáját
kényezteti... Hogy is hívják a dögöt?
- Fogdmegnek.
- Szóval Wilma Jerzyck kipipálhatja a Fogdmeget sérelmeinek lajstromáról. Sebaj, majd
előáll a következő tétellel. A világ Wilmái mind így tesznek. Nem is a kutyával gyűlhetett meg neki
a baja, hiszen a környékről csak ő tett panaszt. Nettie-vel nem fér ő össze. A világ Wilmáinak nem
tetszik a mások gyöngesége. Márpedig akkor Nettie Cobb a bögyében lehet igen.
- Színigaz. - Polly hangja elkomorult. - Tudod-e, hogy Wilma Jerzyck rátelefonált valamelyik
éjjel, és azt mondta neki, ha el nem hallgattatja azt a kutyát, ő metszi el a torkát?
- Annyit tudok - válaszolta Alan egykedvűen -, hogy Nettie ezt mondta neked. Másrészt tudom
azt is, hogy Wilma csúnyán megfélemlítette Nettie-t, ő pedig... hogy is mondjam... zűrös
egyéniség. Nem azt mondom ezzel, hogy Wilmától ilyen telefon nem telne, de meglehet, hogy
Nettie képzelődik.
A zűrös egyéniséggel még finoman fogalmazott. Többet viszont nem kellett mondania, értettek
a szóból mind a ketten. Vadállatnak volt a felesége, s az gyilkolta, ahogy tudta, míg aztán évek
szenvedése után egy szép este pecsenyevillával keresztül nem szúrta a férje torkát álmában. Öt évet
töltött érte Nettie egy Borókadomb nevű ideggyógyintézetben Augusta közelében, és Pollynak valójában
munkaterápiásként dolgozott. Alan úgy látta, jobb társaságban nem is kereshette volna a
- 29 -