STEPHEN KING

majd berobbant a házába, és kettesével szedte a lépcsőket a hálószobáig. A kép az ágyon feküdt,
ahol hagyta. Myra lerúgta a cipőjét, letolta a farmerját, kapta a képet, és ágynak dőlt vele. Üvegéről
eltűntek a repedések. A Király régi szép ifjúságában virított megint.
Akárcsak Myra. Egy ideig legalább.
Az ezüstcsengettyű csilingelt az ajtó fölött.
- Szép jó napot, Mrs. Potter! -. lelkendezett Mr. Gaunt, és pipált lajstromán a pénztárgép
mellett. - Azt hittem már-már, be sem néz...
- Én is - felelte Lenore Potter kurtán. Másutt járt az esze, izgatottnak látszott. Máskor tökéletesre
fésült platina haját is dísztelen kontyba kapta csak, drága gyapjúsávoly szoknyája alól kilógott
a kombiné, és szeme alá sötét karikák rajzolódtak. S a szeme dühödött gyanakvással járt, akár a
gyíké.
- Mintha a táncoló báb iránt tetszett volna érdeklődni, ugye? Klasszikus gyermekjátékok
gyűjtői...
- Nem hinném, hogy ma a szenvedélyemnek élhetnék - vágott közbe Lenore. Mint Castle
Rock legmódosabb ügyvédjének felesége, kerek mondatokat gurított ki a száján. - Roppant rossz
napom van. Bíborvöröset látok, nem is vöröset csupán.
Mr. Gaunt megkerülte a tárlót, és figyelmesen, nagy részvéttel indult meg felé. - Asszonyom!
Mi történt? Az arca is elkínzott.
- Persze hogy elkínzott! - kapott a szón Lenore. - Lelki nyugalmam rendült meg! Súlyosan!
Aurám, a nyugalom kékje máskor, bíborvörösen jajong! S a rossz cafat miatt!
Mr. Gaunt megnyugtató mozdulatokat tett, azonban tisztes távolságban maradt Lenore
Pottertől. - Melyik rossz cafatra utal, asszonyom? - Bár tudta jól, melyikre.
- Stephanie Bonsaint-ra, ki másra?! A hazug cafatjára! Az én aurám, kedves uram, soha nem
volt bíborvörös! Rózsaszínbe hajlott már, sőt egyszer, amikor egy ittas vezető csaknem elgázolt Oxfordban,
pirosnak is tetszetett néhány pillanatig, de nem bíborvörösnek! Így nem lehet élni!
- Nem - erősítette meg Mr. Gaunt. - Nem is várható, hogy így éljen, asszonyom.
S a szeme végre elkapta Mrs. Potter tekintetét. Nem volt könnyű dolga a cikázó szempárral.
De amikor végre sikerült elkapnia, Lenore szinte nyomban megnyugodott. Sőt azt tapasztalta, mintha
a maga legjobb auráját látná tükröződni Mr. Gaunt szemében - azt a legjobbat, amikor csupán
babcsírát fogyaszt alvadt szójakivonattal, és amikor lefekvés előtt, fölkelés után legalább egy órát
elmélkedik, s közben sorsa végtelen színén nem lát fodrot sem. Mr. Gaunt szeme olyan volt, mint a
fakó sivatagi ég.
- Jöjjön - szólította Lenore-t. - Üljön ide. - Azzal elvezette magas hátú bársonyszékeinek soráig,
ahol Castle Rock polgárai közül annyian ültek az elmúlt héten. - Meséljen - biztatta, amikor
letelepedett.
- Mindig gyűlölt - bökte ki Lenore. - Mindig úgy érezte, férjének kamarai tekintélye azért
nem növekszik az ő mérhetetlen becsvágya szerint, mert az én férjem állja útját. S én biztatom,
hogy útját állja. Mrs. Bonsaint agya szűk, keble bő, és az aurája szurtos-szürke. Ismeri a fajtáját?
- Hogyne - válaszolta Mr. Gaunt.
- Ma reggelig azonban sejtelmem nem volt, hogy ennyire gyűlöl! - lobbant Lenore, hiába pihent
rajta Mr. Gaunt tekintete. - Képzelje, arra kelek, hogy a virágoskertem romokban! Feldúlva!
Ami tegnap virított, elhervadt mára! Az aurám csöndes fénye, sorsom sima tükre oda! Kinyűtte a
büdös!
Lenore keze ökölbe szorult, ápolt körme lemerült benne. S a két ökle dörömbölni kezdett a
szék faragott karján.
- Krizantémom, őszirózsám, poloskafüvem, körömvirágom... átjött éjnek éjjelén, és kinyűtte
mind a cafat! Nyűtte, hányta szanaszét! Tudja, hol találtam a díszkáposztámat reggel, Mr. Gaunt?
- Nem. Hol? - tudakolta Mr. Gaunt gyengéden, és a keze simogatóan járta körül Mrs. Pottert.
Voltaképpen tudta ő, hova került a díszkáposzta, és kétsége sem volt, ki gyújtotta fel Mrs.
Potter auráját. Melissa Clutterbuck csakis. Lenore viszont nem gyanakodhatott a seriff megbízottjának
feleségére, mivel nem ismerte, csak látásból. Olykor köszöntek egymásnak az utcán, de Melissa
- 194 -
7