STEPHEN KING

- Meglesz - mondta Henry, és Alan vállára csapott. - Meglesz. - Majd megemelte a hangját: -
Brooks Morrison! Hozzám!
Alannek megfordult a fejében, hogy utánaered, elkapja, és kiköveteli a figyelmét. Aztán
meggondolta - mert Henry és Hugh, Lester és John, akárcsak Wilma és Nettie az ő szemében is veszíteni
kezdtek fontosságukból. A holtak meghaltak, a sebesülteket ápolják, ami bűnt elkövettek, azt
már elkövették.
Hanem az az iszonyú gyanúja egyre erősödött, hogy a bűnözés újabb hullámokat vet még.
Amikor Henry- eltűnt, hogy embereit kioktassa, Alan ismét magához intette Clutot. Megbízottja
zsebre dugott kézzel és morcos pofával lépett elébe. - Leváltottak minket, Alan - állapította
meg. - Kipöccentettek a képből, basszam!
- Nem teljesen - válaszolta Alan, mint remélte, meggyőződéssel. - Te megmaradsz összekötőmnek
itt.
- Miért, hová mész?
- Ruskékhoz.
De mire odaért, Briant és Seant már elvitték. Seant az a mentőautó szedte fel, amelyik a szerencsétlen
Scott Garsont vitte a kórházba. A Northern Cumberlandbe kerültek mind a ketten. Briant
Harry Samuels második gyászkocsija, a régi, átépített Lincoln vitte Oxfordba, várható boncolására.
Jobbik kocsija, amelyet Harry „a vállalati kocsi”-nak emlegetett, az Hugh-t meg Billy Tuppert szállította
ugyanoda.
S a tetemeket majd abban a kicsiny halottasházban hányják egymásra, akár az omlásfát,
gondolta Alan.
Ruskék házában ébredt rá igazán, mennyire kinn van a képből. A Henry-féle bűnfelderítés
két embere nemhogy megelőzte - azt is megértették vele, hogy addig tűrik csak a helyszínen, amíg a
levesükbe nem köp. Azért hát állt a konyhaajtóban, s míg a munkájukat elnézte, legalább annyira
hasznosnak érezte magát, mint egy robogó harmadik kereke. Cora Rusk kábán válaszolgatott. Alan
a megrázkódtatásnak tulajdonította lassúságát, vagy éppenséggel annak, hogy azok a mentősök,
akik megmaradt fiát szállították kórházba, azok valami nyugtató kegyelemdöfést adtak neki. Cora
egyébként kísértetiesen emlékeztette Norrisra, amint az az oldalára dőlt VW-ből kászálódott ki.
Hogy a megrázkódtatás miatt vagy a nyugtató miatt - a nyomozók nem sokat szedhettek ki belőle.
Nem sírt éppen, de kérdéseikhez nem tudta eléggé összeszedni az eszét. Nem tud semmiről, hajtogatta.
Fönn volt a hálószobában, aludt. Szegény Brian. Szegény, szegény. Dünnyögése hallatán
Alan háta borsózott. S Cora közben régi napszemüveget babrált. Keze ügyében hevert a konyhaasztalon.
Egyik szára szigetelőszalaggal volt megragasztva, egyik üvege megrepedt.
Alan undorral hagyta ott a helyszínt, és bejött a kórházba.
Most ismét felkelt, kiment a nyilvános telefonhoz a kórház bejárati csarnokába, és onnan
próbálta hívni Pollyt. Mikor nem jelentkezett senki, a hivatalt hívta. Aki a kagylót felvette, Állami
Rendőrséget dörmögött bele, és Alant gyermekes féltékenység lepte meg. Mondta a nevét, és Clutot
kérte, de kellett rá várakoznia majd öt percig.
- Bocsáss meg, Alan. Csak ledobták ide az íróasztalra a kagylót. Szerencse, hogy fölvettem,
mert várhattál volna tovább. Ennyit számítunk az államiak szemében.
- Rá se ránts, Clut. Elkapták már Keetont?
- Hát... nem is tudom, hogyan mondjam el...
Alan követ érzett a gyomrában, és lehunyta a szemét. Próféta szólt belőle. Nincs vége.
- Csak mondd - biztatta. - Ne törődj a formasággal.
- - Rosszcsont... azaz Danforth hazament, és csavarhúzóval lepattintotta Cadillacjének kilincsét.
Tudod, amihez odabilincselted.
- Tudom - mondta Alan, de a szemét nem nyitotta ki.
- Hát szóval... megölte a feleségét. Kalapáccsal. Nem az államiak találtak rá az asszonyra,
mert Rosszcsont iránt nem is érdeklődtek mind az elmúlt húsz percig. Seat Thomas lelte meg az
asszonyt. Kiszállt Rosszcsont házába, aztán jött vissza, és jelentette, mit látott. Azóta szívszorulással
küszködik. Nem is csodálom. Elmondta nekem, hogy Rosszcsont szétverte az asszony arcát.
Meg hogy az asszony haja, agya mindenfelé. No, azóta már Payton kékzubbonyosai fönn dolgoznak
a Castle View-ban. Seatet pedig beültettem az irodába. Gondoltam, jobb ha ül, mielőtt kimegy a lába
alóla.
- 254 -