STEPHEN KING

- Nem hinném. - Ezt úgy mondta, mint aki e pillanatban ért vissza a valóság talajára. - Senkit
nem ismerek Castle Rockban. - S a szeme sarkából nagy ravaszul pillantott Pollyra. - Talán elcsalhatnám
magától?
- Szó sem lehet róla - nevetett Polly.
- Ingatlanügynök érdekelne - fordított a szón Gaunt. - Melyik élvezi a bizalmát a leginkább?
- Egyik se, mert tolvaj mind. De talán Mark Hopewell a legelviselhetőbb.
Gaunt nevetést fojtott el, és kezét a szája elé emelte, hogy tortamorzsák ki ne repüljenek.
Akkor meg a köhögés jött rá, és Pollynak eszébe jutott: ha a keze nem fájna, nyilván hátba veregetné
bajtársiasan. Megtetszett neki első látásra, hiába.
- Bocsánat - köszörülte a torkát Gaunt. - Szóval tolvajok valahányan?
- Nekem elhiheti.
Ha Polly más nőnek születik, és nem ad arra, hogy múltja az ő titka maradjon, talán ő tesz
fel kérdéseket Gauntnak: Mi szél hozta Castle Rockba? És honnan? És meddig? És nős ember-e?
Polly azonban nem született másnak, azért inkább Gaunt kérdéseire válaszolt - méghozzá örömest,
hiszen a kérdései nem őt illették. A városról tudott volna meg többet, a Fő utca forgalmáról télen, és
hogy vehetne-e itt valahol jól fűtő svéd kályhát, meg hogy biztosításért mit kérnek itt, és más apróságokat.
Fekete bőrbe kötött keskeny jegyzettömböt is húzott elő a zsebéből, abba jegyezgette a neveket.
Polly a tányérjára pillantott, és látta, hogy eltüntette ő is a tortát. A keze sajgott, de nem anynyira,
mint amikor az üzletbe lépett. Eszébe jutott az is, hogy majdnem meggondolta a látogatást,
akkora kínban volt már otthon. Mindegy, nem bánta meg, hogy eljött.
- Mennem kell - mondta az órájára pillantva. - Rosalie azt hiszi, elvesztem.
Gaunt takarosan egymásra tette a tányérokat, a villákat rájuk, a tortatartóra pedig visszahelyezte
a födelet. - Visszajuttatom, amint bekebeleztem a többit - ígérté. - Ráér?
- De mennyire!
- Akkor délután vissza is juttatom.
- Nem sürgős - mondta Polly, amíg Gaunt az ajtóhoz kísérte. - Örülök, hogy találkozhattunk.
- Köszönöm a látogatást - volt Gaunt válasza, és Polly egy pillanatig azt hitte, megfogja a
karját megint. Nem szívesen emlékezett az érintésére, de aztán nem is került rá a sor. Mekkora szamárság!
Ráadásul a kezem se hasogat már annyira.
- Jobbulást kívánok.
Polly kinyitotta az ajtót, és habozón megállt. Rendben van, nem firtatja az életét, de egyvalamit
megtudott volna mindenképp. - Sokféle érdekességet láttam...
- Örülök, hogy...
- ...de árat semmin. Miért?
Gaunt mosolygott. - Az én bogaram, Polly, hogy alku nélkül mit sem ér a vásár. Perzsa szőnyegkereskedő
lehettem előző életemben. Vagy iraki? Igaz, ezt még meggondolni sem ajánlatos
manapság.
- Tehát a piachoz szabja az árait? - ugratta Polly.
- Mondhatjuk úgy is - nézett rá Gaunt komolyan. Mogyorószeme megint elkápráztatta
Pollyt. - Bár inkább szabom a másnak szóló hasznához.
- Értem.
- Csakugyan?
- Azt hiszem. A hasznot a nevében viseli a bolt.
Gaunt megint elmosolyodott. - Igaz is. Igaz is.
- Hát akkor élénk érdeklődést, Mr. Gaunt...
- Nem így egyeztünk. Leland vagy Lee.
- Legyen Leland. A fontos, hogy ne aggodalmaskodjon. Péntekre már gorillákat is fogadhat,
hogy időben zárhasson.
- Azt mondja? Jó is volna.
- A viszontlátásra.
- Ciao - szólt utána Gaunt, amikor az ajtót becsukta. Még állt mögötte egy darabig, és figyelte
az üvegén át, hogy igyekszik Polly Chalmers lefelé az utcán, hogyan húzkodja a kesztyűt göcsör-
- 21 -