STEPHEN KING

Kipillantott a Hasznos Holmikra, amint elgurult előtte, és pillantása helyeselte az utca fölé
bukó olajzöld ernyőjét legalább annyira, mint Brian. Az ernyők és ponyvák világában talán nem
volt annyira járatos (hiszen a családjából senkit nem alkalmazott a Dick Perry-féle Nyílászárók és
Portálok), annyit azonban megállapíthatott bízvást, hogy az ernyő a sok csiricsáré portál közt némi
előkelőséget kölcsönöz a Fő utcának. Nem tudta ugyan, mit árul az új bolt - majd megmondja Polly,
ha átlátogatott, mint reggel tervezte -, Alan azonban olyanfajta meghitt kis francia éttermet sejtett
benne, ahová az ember főzni viszi nemrég szerzett barátnőjét.
Ki is ment a fejéből a bolt, amint elhagyta. Két sarokkal odébb jobbra jelzett, és befordult a
Városháza zömök tömbje és a vízmű fehér deszkaborításos épülete közt nyíló keskeny közbe. Ezt
az átjárót csakis HIVATALOS JÁRMŰVEK RÉSZÉRE rendelte a helyhatóság.
A fordított L-re emlékeztető Városháza udvara szűk parkolót hagyott a hivatalos járműveknek.
Három helyét a seriff hivatalának szánta. Norris Ridgewick rozoga VW-bogara állt az egyik
helyen. Alan a másikba állt be. Lekapcsolta a fényszóróját meg a motort, és a kilincsre tette a kezét.
Azóta kerülgette fejfájás, amióta kilépett a portlandi Kék Ajtóból. Úgy kerülgette, mint a kalandok
farkasa az izgulékony fiúk tábortüzét, majd egyszerre nekiugrott. Alan eleresztette a kocsi
kilincsét, és hátradőlt a kormánynál, hátha megszabadul tőle.
A portlandi kerületi bíróságon töltötte a napját a vád tanújaként négy, egymás utánra kitűzött
perben. A bírói kerület négy járást foglalt magában - Yorkot, Cumberlandet, Oxfordot meg Castle
járást - és a négy járás törvényének őrei közül Alan Fangbornnak kellett a legmesszibb utaznia a
tárgyalásokra. A kerületi három bíró azért igyekezett a tárgyalásokat úgy szedni csokorba Alan
számára, hogy egyszer-kétszernél többet ne kelljen beutaznia a bíróságra havonta. Ilyenképpen vált
lehetségessé, hogy némi időt abban a járásban is töltsön, amelynek törvényes védelmére fölesküdött.
Hanem aztán, ha a napját csakugyan benn kellett töltenie a bíróságon, úgy érezhette magát,
mint a felvételiző diák, akitől itt ezt kérdezik, ott azt, s csak botorkál a termek közt naphosszat. Lehetett
volna annyi esze, hogy ilyen nyomasztó napra nem iszik rá, de Harry Cross és George
Crompton útban a Kék Ajtónak elcsalta őt is. Egy szavukba került. A négy büntetőper kapcsolatos
volt egymással, illetéktelen behatolás és lopás, mind a négy Alan járásában. Így aztán könnyű volt
Katát táncba vinni.
Most a családi kocsi kormányánál bűnhődött könnyelműségéért. A feje fájt és hányinger
környékezte, de ami ellen a három sört lehajtotta, a nyomott lelkiállapot, az most kettős súllyal nehezedett
rá.
Hahó! - kurjantott ki a feje hátsó zugából. - Megvagyok ám, Alan! Jó; hogy találkozunk! Tudod,
mit? Hosszú, keserves napot tettél a füled mögé. És lám, Annie meg Todd azóta se támadt föl!
Emlékszel még arra a szombat délutánra, amikor Todd rálöttyentette gyümölcsös tejét az elülső
ülésre? Ide, ahova most az aktatáskád tetted, emlékszel? Aztán hogy legorombítottad! Húha! Ugye
nem felejtetted el? Akkor jó! De ha elfelejtenéd, én mindig szívesen emlékeztetlek ám! Emlékezz!
Emlékezz!
Alan megemelte az aktatáskáját, és merően nézte az ülést. Igaz is; itt a folt. Meg az is igaz,
hogy Toddot csúnyán megszidta akkor. Hogy lehetsz ilyen kelekótya? Ilyesmit kiáltott rá. Súlyos
gorombaság nem hangzott el, csakhogy az ember ilyet se mondana a fiának, ha tudja, hogy egy hónappal
később már nem lesz az élők sorában.
Megfordult a fejében, hátha nem a három sör nyomasztja őt, hanem az, hogy a kocsit se takarította
ki azóta. S most naphosszat a felesége meg a kisebbik fia szellemével furikázott.
Áthajolt a kesztyűtartóhoz, hogy kivegye az iktatókönyvét. Vitte azt magával bíróságra,
mindenhova. S ahogy benyúlt érte, valami hengeres tárgyba ütközött a keze, s kirántotta a könyvvel.
Puffanva esett a padlóra. Alan rátette iktatókönyvét az aktatáskájára, és lehajolt, hogy mi az. A
parkoló ívfénye felé tartotta, úgy nézte meg jobban, és fájdalom hasított belé. Polly a kezében hordozta
köszvényét, ő a szívében - melyikük jár rosszabbul?
A hengeres alumíniumdoboz Toddé volt persze. Todd akár beköltözött volna az Auburn-féle
Varázsboltba, ha engedik! Ízléstelen kínálata megbabonázta: tüsszentőpora, kettős falú pohara, fingó
párnája, műkutyaszara.
Forgatta a kezében az alumíniumdobozt, és eszébe jutott, mennyire könyörgött a gyerek,
hogy ezt a vacakot megvehesse a zsebpénzén. S ő mennyire kapálózott ellene, fia fejére idézvén
öregapjának szavajárását: A bolond a pénzének hamar seggére vág.
- 25 -