STEPHEN KING

hogy a rendőrséget szabadítja a nyakára, ha ez így talál folytatódni. A következő este, amikor a kutya
megint rákezdte, Wilma állt a szavának.
Talán egy héttel később Nettie megjelent az ABC-ben. Nem látszott olyan elszánt, szavakész
nőnek, mint Wilma. Szerette megrágni a szót. Hát rágódott, és úgy állt be Wilma sorába a
pénztárhoz, hogy egyetlen megvásárolt cikk sem volt a kosarában. S amikor rákerült a sor, elfúlón
mondta végig, amit kigondolt: - Ne kellemetlenkedjen énnekem meg a Fogdmeg kutyámnak,
Wilma Jerzyck! Jó kiskutya. Nem hiányzik a baj annak se.
A harcias Wilmát egy cseppet nem bántotta, hogy a kérdésnek munkahelyén kell végére járnia.
Mintha inkább örült volna. - Nem tudja maga még, mi fán terem a baj, asszonyom. De ha a kutyáját
el nem hallgattatja, majd én megtanítom.
Nettie halványabb lett a falnál, s úgy összerándult, hogy a csuklójától a könyökéig kitetszettek
az inai. - Csak figyelmeztettem - mondta, azzal megindult kifelé.
- Rögvest össze is csinálom magamat! - rikkantott utána Wilma jókedvűen, mivel az ilyen
csörték vidámságra hangolták mindig. Nettie azonban meg sem fordult siettében.
A kutya ezek után elcsendesedett. Wilma csalódott is egy csöppet, mert a tavasz másképp se
hozott sok újságot. Pete nem lázadozott a sorsa ellen, Wilmára pedig akkora tél végi unalom telepedett,
hogy azt se a fű zsendülése, se a rügy fakadása ki nem kezdhette. Az ő életének savát-borsát a
villongások tették. S egy darabig úgy tetszett, a habókos Nettie Cobb épp ilyesmikkel szolgál majd.
De mivel a kutya elhallgatott, Wilmának másfelé kellett a mulatságát keresnie.
Egy májusi estén végre ugatni kezdett a kutya megint. Hamar elhagyta, azért sietett is
Wilma a telefonhoz, hogy Nettie-t még idejében hívhassa. Meg is jelölte számát a telefonkönyvben,
hogy a drága időt herdálnia ne kelljen.
Nem udvariaskodott semeddig, a tárgyra tért mindjárt. Wilma Jerzyck vagyok. - Ha el nem
hallgattatja azt a kutyát, majd én hallgattatom el.
- Hiszen már el is hallgatott! - rimánkodott Nettie. - Amint hazajöttem, behoztam a házba!
Hagyjon nekünk a kutyámmal békünket! Megmondtam magának egyszer! Meglátja, csúnya világ
lesz!
- Nekem pedig elegem van - szögezte le Wilma. - Ha a kutya legközelebb ricsajt csap, nem
szaladok a rendőrségre, hanem átmegyek, és elmetszem a torkát.
S már letette. Nettie nem is válaszolhatott. Az efféle összecsapások (rokonokkal, szomszédokkal,
hitvesekkel) legfőbb szabálya, hogy az utolsó szó a támadóé legyen.
A kutya azóta meg se nyikkant, de ha megnyikkant, Wilma nem hallotta. Nem volt az ugatása
annak különben se olyan kellemetlen, és Wilma azóta Castle View kozmetikusnőjével készült
leszámolásra, így aztán Nettie-ről meg a Fogdmegről el is feledkezett.
De hátha Nettie nem feledkezett meg őróla? Éppen tegnap találkozott vele az új üzletben. S
ha a pillantás ölhetne, gondolta el Wilma, ő bizony holtan terült volna el az üzlet szőnyegpadlóján.
És most, hogy itt állt sárral összefent lepedőinek halma fölött, eszébe jutott a vicsorgó félelem
a habókos Nettie arcán - még a foga fehérét is kimutatta! Wilma jól ismerte a gyűlölet pillantásait.
Csúnya világ lesz!
- Gyere be, Wilma - biztatta Pete, és a kezét félénken a vállára tette.
Wilma lerázta. - Hagyjál!
Pete meghátrált. Egy pillanatig úgy tetszett, mintha nekifogna a kezét tördelni, de nem merte
azt sem.
Talán ő is megfeledkezett rólam, okoskodott tovább Wilma. Tegnapig legalább, amíg meg
nem látott az új üzletben. Vagy forralt már addig is valamit?
Csúnya világ lesz! Forralt valamit abban a hibbant fejében, és nagyot rottyant, amikor meglátott!
A bizonyosság egyre erősödött benne, hogy Nettie a tettes. Hiszen az utóbbi napokban össze
se zördült senkivel. Akadnak a városban mások is, akik nem szeretik, de ez az aljas tréfa csak
olyantól telik, akitől az a gyűlölködő pillantás...
Megmondtam!
...és a riadalom. A gyáva kutya, amelyik csak hátulról mar bele az emberbe.
- 62 -