STEPHEN KING

Amikor a Kőrisfa utcai bridzsklub tíz perccel később eltakarodott, Cyndi Rose Martin
bevásárlózacskót vitt két fülénél fogva, benne a Lalique-vázát selyempapírban. Harmincegy dollár
plusz forgalmi adóért sikerült megszereznie. A tűpénze szinte ráment, de Rose épp hogy nem dorombolt
örömében.
Utóbb mindig úgy érezte, megvágták, ha ugyan be nem csapták, ma azonban nem. Jó vásárt
csinált most az egyszer. Sőt Mr. Gaunt meg is kérte, fáradjon vissza a hét során, akár már holnap,
mert a váza párja is megérkezik! Ennek az egynek a helye a kis asztal közepén lesz a nappaliban, de
ha megkerülne a párja, a kandallópárkány két sarkára állíthatná, és az volna a fantasztikus!
Három barátnője egyetértett vele, hogy a váza megérte az árát, s ha Mr. Gaunt közlékenységével
nem is voltak megbékülve, általában tetszett nekik.
- A zöld szeme, az csodálatos - áradozott Francie Pelletier.
- Zöld? - nézett rá Cyndi Rose riadtan. Ő mintha acélszürkének látta volna. - Nem néztem
meg annyira.
Uzsonnaidőben Rosalie Drake nézett be a varrodából Polly házvezetőnője, Nettie Cobb társaságában.
Több hölgy nézelődött addigra már a boltban, a hátsó sarokban meg a Castle járási középiskola
két diákja böngészte a kartondobozban lerakott rajzos élclapokat, és izgatottan sugdostak
egymásnak. Bámulatos volt az egybehangzó véleményük, mennyi mindent találnának itt meglévő
vagy tervezett gyűjteményeik díszéül, és reménykedtek, hogy az árak sem lesznek elérhetetlenek.
Márpedig érdeklődniük kell, mert a lapokat rejtő plasztikzacskón sem volt árcédula semelyiken.
Rosalie és Nettie odaköszönt Mr. Gauntnak, Gaunt pedig megkérte Rosalie-t, hogy tolmácsolja
köszönetét a tortáért Pollynak. Szeme Nettie-t követte, mert az a bemutatkozás után szendén,
de céltudatosan megindult az emlékpoharak kis gyűjteménye felé. Egy pillanat múltán ott is hagyta
Rosalie-t, hadd nézegesse Elvis képét a Szentföldről való kövület mellett, és odasétált Nettie-hez.
- Az emlékpoharak érdeklik, asszonyom? - duruzsolta a fülébe.
Nettie Cobb annyira félénk volt, hogy megrezzent minden hangra, akár duruzsoló volt, akár
harsány. Most is felkapta a fejét, és ideges mosollyal tekintett Gauntra.
- Vénasszony vagyok én már, Mr. Gaunt, özvegy is, mert a férjem meghalt.
- Osztozom gyászában.
- Késő. Tizennégy éve már. Hát igen. De igaz, ami igaz, van odahaza néhány emlékpoharam.
- Beszéd közben úgy remegett, mint az egér, ha macskával tárgyal. - De ilyen szép darabokra
nemigen telne. A mennyországban sincs szebb ezeknél.
- Ajánlanék akkor valamit - mondta Gaunt. - Vettem én még emlékpoharat egy csomót. Nem
is olyan drágák, mint hiszi. S még szebbek is. Jöjjön be holnap, győződjön meg róla.
Nettie megint megrezzent, és elhúzódott egy lépéssel, mintha Gaunt azt ajánlotta volna,
hogy nézzen be holnap, mert addig csipdesné a fenekét, amíg... amíg sírva nem fakad.
- Jaj, nem hinném... Csütörtökön akkora nálunk a fölfordulás... Mind akkor jönnek a vevők a
holmijukért, tetszik tudni...
- Annyi időt talán csak szakíthat! - szorongatta tovább Gaunt. - Hiszen Pollytól hallom, hogy
tortát sütni is ráér...
- Ízlett? - tudakolta Nettie idegesen. A tekintete elárulta, hogy azt várja válaszul: „Nem,
nem, Nettie. A hasam csikart tőle. Aztán rám hozta a vékonyfosást. Azért most fölviszlek az odúmba,
és addig csöcsörészlek, amíg tűzoltókért nem kiáltasz.”
- Mennyei volt - dicsérte ehelyett. - Anyám tortáit juttatta az eszembe... pedig igen messzire
kell visszaemlékeznem.
Így kellett Nettie-vel beszélni. Bálványozta ő is az édesanyját, holott a jóasszony gyakran
megagyalta kimaradozásaiért. Láthatóan meg is nyugodott most.
- Hát örülök, hogy ízlett. Polly mondta, hogy süssem. Pollynál kedvesebb asszony a világon
sincs talán.
- 23 -
6
7