STEPHEN KING

A legrettenetesebb éppen az volt, hogy Brian el is hitte. Mivel a mester Mr. Gaunt.
Cora Rusk pongyolában keringőzött a családi hálószobában, amíg nagyobbik fia az öngyilkosság
gondolatával foglalkozott, majd Mr. Gaunttal tárgyalt suttogóra fogott hangon.
Csak éppen nem tudta, hogy a hálószobájukban keringőzik. Amikor a Mr. Gaunttól vett napszemüveget
föltette, Gracelandbe jutott.
Ott kerengett azokban a nevezetes szobákban a Király otthonában. Fenyőillat és hirtelensült
szaga lengte körül, hallani meg csak a légkondicionálók távoli zümmögését hallotta (a Király házának
nem is nyílt minden ablaka legtöbbjét beszögezték és elernyőzték), meg a lába tipodását a
süppeteg szőnyegen, meg Elvis rimánkodó énekszavát: „Ha álmaim valóra válnak...” A hatalmas
francia kristálycsillár alatt keringett az ebédlőben, pávákat ábrázoló ólomüveg ablakok előtt. Keze
puha kék kárpitot tapintott a francia provincionális bútorokon. A falak vérvörösek voltak.
Úgy változott a szín, ahogy a mozivásznon lassan elúszik a jelenet, és Cora a Király házának
pincéjében találta magát, fali vadásztrófeák és bekeretezett aranylemezek között. A harmadik falról
tévék képernyői púposodtak. A hajlított bár mögött a polcokon Gatorade garmadái, narancs, citrom
és más ízű.
Régi lemezjátszójának cserélője kattant. Műanyag födelén a Király arcképe állt. Újabb 45-ös
lemez indult. Elvis a „Kék Hawaii”-t kezdte énekelni, és Cora bepördült a dzsungelszobába, fintorgó
Tiki istenek közé. A kanapé karfáján szörnyek, a tükör csipkés keretében élő fácánokból
mejjesztett toll.
Cora táncolt. Szemén a Hasznos Holmikban vásárolt napszemüveg. Gracelandben táncolt,
amíg a fia fölsompolygott a szobájába, visszahenteredett az ágyra, nézte tovább Sandy Koufax keskeny
arcát, és vadászpuskákon meg alibiken törte a fejét.
Castle Rock középiskolája rosszalló vörös téglás épület volt a postahivatal meg a könyvtár
közt - annak a kornak maradványa, amikor még szilárdan hitte a városi tanács, hogy a jó iskola a
javítóintézethez hasonlóan épül. Ez az 1926-os iskolaépület meg is felelt ennek a követelménynek
mindenben. A város azóta évről évre tervezte, hogy építtet majd újat, amelyiknek ablakai lesznek,
nem zárkalikai, és nem sarkosan forduló rabsétára való udvara, hanem játszótere, sőt osztályai télen
akár melegek is lehetnek.
Sally Ratcliffe beszédjavítójának terme az épület pincéjében kapott helyet - utólag - a kazánház
meg a papírtörlőkkel, krétával, tankönyvekkel és vörös fűrészpor illatozó hordóival megrakott
raktárhelyiség között. Katedrája és a hat tanítványnak szánt kis pad között megfordulni alig lehetett,
de Sally megpróbálta oly kellemesre varázsolni ezt a szurdékot, amennyire erejétől telt. Tudta
jól, hogy a beszédjavítástól irtóznak a tanítványai - selypegők, pöszögők, nyafogók -, és boldogtalanok,
mert társaik csúfolják, szüleik pedig kérdőre vonják őket. Nem kell az ilyeneket börtönben
is tartani.
A mennyezeten húzódó csövekről forgó papírfigurák függeszkedtek, a falakat rocksztárok
díszítették, az ajtót nagy Garfield-poszter borította. Garfield szájából mondatszalag kunkorodott, s
ezt hirdette: „Az én nyelvem se törött bele.”
Sally csúnyán elmaradt az osztálynaplóval, pedig öt hét sem múlt el még a tanévből. Úgy
tervezte, benn tölti a teljes napot, hogy mulasztását pótolja, de negyed kettőkor fogta, összenyalábolta
papirosait, és visszarakta a helyükre, majd rájuk csapta és rájuk zárta az iratszekrényt. Lelkiismeretét
azzal csitította, hogy ilyen verőfényes napot kár börtönben tölteni, még akkor is, ha a
szomszédos kazánházban véletlenül nem lobog a tűz. Persze ez csak a lelkiismeretének szólt. Különb
tervei voltak neki délutánra.
Hazakívánkozott, leülni karosszékébe az ablaknál, hadd játsszon a napsugár az ölében, s merengeni
azon a kővé dermedt fadarabon, amit a Hasznos Holmikban vett.
Egyre duzzadt benne a bizonyosság, hogy ez a kövület isteni csoda. Isten apró kincseket hint
el a föld hátán, s hívői megtalálják... Ha a kezébe fogta, megüdült, mintha hűs forrásvízzel tele
- 167 -
2
3