STEPHEN KING

len! A seriff hátralépett, aztán nevetésre fakadt. Gaunt is megértette mindjárt, mi történt, de ez nem
változtatott Pangborn iránt táplált érzelmein.
- Tűnjön el, seriff úr - suttogta. - Tűnjön el, hagyjon magamra.
Alan azonban sokáig nem tágított. Nem értette, miért ez a sok szóbeszéd a városban. Mielőtt
Pollyt meglátogatta az este, találkozott Rosalie Drake-kel, és ömlengéseiből érthette úgy, hogy a
Hasznos Holmik új-angliai versenytársa a New York-i Tiffanynak. A kirakatban látható porcelánkészlet
azonban nem indította volna arra, hogy éjnek éjjelén levelet eresszen meg felőle a mamának
- a zsibajon is bármikor láthatott ilyet. Néhány tányérja csempe volt, s az egyik közepén barna hasadás
húzódott.
Hiába, gondolta. Nem lehetünk egyformák. Hiszen akár százesztendős ez a porcelán, énelőttem
nincs becsülete. Két tenyeréből azért formált ellenzőt, hogy láthassa, mi van a kirakaton belül,
ott azonban semmit nem látott. Lámpa nem égett benn, s az üzlet elhagyatottnak tetszett. Majd
mintha kísértetalakot látott volna kifelé lesni gonosz érdeklődéssel - akkor lépett hátra, majd eszmélt,
hogy a maga tükörképe, és nevetésre fakadt zavarában.
Megindult az ajtónak. Függönye előtt kézírásos tábla függött áttetsző plasztikgombon:
8
PORTLANDBE MENTEM
ÁRU ÁTVÉTELÉRE.
SAJNÁLOM, HOGY NEM TALÁLKOZHATTUNK.
A MIELŐBBI VISZONTLÁTÁSRA.
Alan előhúzta tárcáját a farzsebéből, elővett egy névjegyet, és néhány sort firkantott a hátára.
Kedves Gaunt Úr!
Benéztem volna szombaton délelőtt, hogy köszöntsem városunkban. Sajnálom, hogy nem találkozhattunk.
Remélem, megtalálja a számítását minálunk. Hétfőn benézek újból, és talán egy kávét
is megihatunk. Ha valamivel szolgálhatok, telefonszámomat - mind a hivatalit, mind az otthonit -
megtalálja a túloldalon.
ALAN PANGBORN
Lehajolt, becsúsztatta a névjegyet az ajtórés alatt, majd fölegyenesedett. Még egy pillantást
vetett a kirakatba, és eltűnődött, ugyan ki kap majd ezen a semminő porcelánon. S amíg a pillantása
rajta pihent, megint olyan érzése támadt, mintha figyelné valaki. Megfordult, de nem látott senki
mást, csak Lester Prattet. Lester már megint azokból a nyavalyás falragaszokból rajzszögezett föl
egyet a telefonpóznára, és nem is nézett őfeléje. Alan vállat vont, azzal megindult vissza a Városházának.
Hétfőn is jókor találkozik még Leland Gaunttal. Igen, a hétfő épp megfelel.
Gaunt tekintete elkísérte egy darabon.
Aztán fogta, fölvette Alan névjegyét, és gondosan elolvasta mindkét felét. Mosolygás terült
szét az arcán. Eszerint benézne hétfőn. Hát az jó. Számítása szerint ugyanis Castle Rock seriffjének
hétfőre már bokrosak lesznek a teendői.
Akár válogathat sokféle fejfájása közt. S ez így a jó, mert találkozott ő már hasonlókkal, s
megtanulta, hogy vigyázni kell velük. Legalábbis amíg vevőkörét építgeti. Az ilyen Pangbornfélének
száz a szeme.
Valami bántja magát, seriffkém - morfondírozott. Azért körültekintőbb a szokásosnál is.
Láttam az arcán. Bántja valami? Megneszelt valamit?
Kitekintett az utcára, és elővillantotta egyenetlen fogait. Megfontoltan, csöndesen beszélt
magának, mint aki tudja, hogy különb hallgatósága nincs évek óta.
- 97 -
9