STEPHEN KING

Nettie tejszínt és cukrot tett Polly kávéjába, majd úgy tartotta elébe a tálcát, hogy a csészéből
szürcsölhessen. Szó került köztük erről-arról, majd az új üzlet került terítékre. Nettie újból elmesélte
a lámpaernyővásár történetét, csak nem olyan lélekszakadva már és nem akkora részletességgel,
mint életének e jeles eseményéhez illett. Polly ezen sem lepődött meg, csupán eszébe juttatta
Mr. Gaunt tortatartóban küldött levelét.
- Majd elfelejtem... Mr. Gaunt kért, hogy nézzek be hozzá ma délután. Azt írta, talált hasznos
holmit nekem valót is.
- Csak nem mész el így? Ezzel a kézzel?
- De talán elmegyek. Egy kicsit mintha használna mégis ez a kesztyű. És valamit csak kell
tennem? - nézett Nettie-re szinte könyörgőn.
- Hát... igaz is. - Nettie-nek ötlet motozott a fejében. - Te! Mi lenne, ha benéznék hozzá hazafelé,
és megkérném, jöjjön el hozzád!
- Jaj, Nettie... Kerülő az neked!
- Egy-két sarok. - Nettie bájosan ravasz oldalpillantást vetett Pollyra. - Különben is, hátha
akadt valami festettüvegféléje megint. Nemigen futná már rája, igaz, de Mr. Gaunt nem lát a zsebembe,
s amit kínál, azt megnézhetem ingyért is, nem igaz?
- De hogy idehívjad...
- Elmondom neki, milyen állapotban vagy - fejtette ki Nettie határozottan, és már rakta is
vissza a tálcára a kávéskészletet. - Üzletemberek vállalkoznak árujuk házi bemutatására. Azzal is
kelendőbbé teszik.
Polly kuncogva hallgatta. - Tudod, milyen más vagy itt nálam?
Nettie meglepetten bámult rá. - Mármint én? Más?
- Te bizony.
- Hogyhogy?
- A javadra változol. De nem is magyarázom. Ha a kezem nem rosszabbodik, igenis kimegyek
a házból délután. Azért, ha véletlenül mégis elnéznél a Hasznos Holmik felé...
- Elnézek. - Nettie szeméből gyatrán leplezett elszántság sütött. Tulajdon ötlete megtetszett
neki, nem is szabadulhatott tőle már. S hogy Polly kedvére tesz, az meg éppen nekibátorította.
- ...s ha Mr. Gauntot benn találod, add neki meg az itthoni telefonomat... és ha csakugyan
megtalálta azt a kedvemre való holmiját, akkor kérd meg, hogy szóljon ide. Megtennéd?
- De mennyire! - fogadkozott Nettie. Azzal fogta a tálcát és kivitte a konyhába, odakinn lekanyarította
a kötényét, a kamra ajtajára akasztotta, és visszament a nappaliba, hogy levegye
Pollyról a kesztyűt. Addigra már kabátban volt. Polly ismét megköszönte fáradozását - nem csupán
a sonkás tésztával. Sajgott a keze kegyetlenül, de az ujjait mozgatni tudta már.
- Szívesen, bármikor - mondta Nettie. - És igenis jobb színben vagy, tudd meg. Visszatér beléd
az élet. Hogy megijedtem, amikor megláttalak! Volna még tennivaló a számomra itt?
- Más nincsen. - Polly a kesztyűtől forró két kezébe fogta Nettie kezét. - Boldog vagyok,
hogy eljöttél.
Ha Nettie nagy ritkán elmosolyodott, a mosolygás elborította arcát. Borús reggelen tör ki a
nap a felhők mögül így. - Szeretlek, Polly.
- Én is, Nettie - felelte Polly meghatottan. Nettie kifordult a házból. Polly utoljára látta.
Nettie Cobb ajtózára nem volt bonyodalmasabb a cukrosdobozénál. Hugh némi babrálás
árán megnyitotta az első álkulcsával.
Benn fehér mellényes, zsömlyeszínű kiskutya ült a napfényben. Egyet vakkantott szigorúan,
amint Hugh nagy árnyéka rávetődött.
- Akkor te leszel a Fogdmeg - állapította meg Hugh halkan, és a zsebében kotorászott.
A kutya megint vakkantott egyet, azzal a hátára fordult, és szétvetette a négy lábát.
- Helyes vagy, tudod-e - mondta Hugh. Fogdmeg farka csonkja nyilvánvaló helyesléssel dobolt
a hajópadlón. Hugh becsukta az ajtót, és leguggolt. Egyik kezével megkereste a kutya mellkasának
jobb felén azt a kényes helyet, amelyik valahogyan a hátsó jobb lábával van kapcsolatban.
- 109 -
6