STEPHEN KING

- Meg. Négy vagy hat ládával, nem is tudom. Csupa meglepetés az élet, mi?
- Úgy látszik. Mondja, Deke, telefonálhatnék egyet az irodájából?
- Parancsoljon.
Alan egy teljes percig ült Deke íróasztalánál, és sötét foltokat izzadt egyeningének hóna alá,
amíg a telefon csöngését hallgatta Polly házában. Végül lecsapta a hallgatót.
Lehajtott fejjel ballagott ki az irodából. Deke éppen a dinamitraktár ajtaját zárta, és megnyúlt
képpel fordult Alanhez. - Lakott pedig jó ember Hugh Priestben, higgye meg, Alan. El se veszett
benne. Előkerült néhányszor, magam is tapasztaltam. Gyakrabban, mint az ismerősei hinnék. -
Aztán megvonta a vállát. - Hát hijába. Nincs mentség.
Alan rábólintott.
- Nincs semmi baja, Alan? Olyan, mint akivel egyet fordult a világ.
- Nincs bajom- válaszolta Alan, és mosolyogni próbált. Pedig az igazság az volt, hogy fordult
vele a világ, nem is egyet. Polly. Aztán Hugh. Aztán Brian Rusk. Mintha mindenkivel fordult
volna.
- Egy pohár vízzel vagy hideg teával szolgálhatok?
- Köszönöm, mennem kell.
- Hát a viszontlátásra. Tudassa majd, mi történt.
Alan ígéretet nem tehetett ugyan, de gyomrának szorulása azt jósolta, hogy Deke az ügy felől
olvashat is egy-két napon belül. Ha ugyan nem tévén látja.
Lenny Partridge vénséges Chevy Bel-Airje röviddel négy előtt beállt a Hasznos Holmik
előtti fűrészfogas parkolóba. A nap hőse szállt ki belőle, nadrágjának hasítéka nyitva, a rókafarok a
nyakában. Mezítláb átslattyogott a járdán, majd benyitott a boltba. Az ajtó ezüstcsengettyűje
megcsöndült.
Csupáncsak Charlie Fortin látta meg. Állt a Western Auto ajtajában, és a büdös sodrott cigarettáját
szívta. - Hugh megbuggyant - tudatta Charlie az üres utcával.
Odabenn Mr. Gaunt fogadta kellemesen várakozó mosollyal, mintha a pucér felsőtestű, rókafarkas
és mezítlábas vevők mindennaposak lettek volna nála. A pénztárgép mellett fekvő lajstromán
pipált egy tételt. Az utolsót.
- Gáz van - jelentette Hugh, és a szeme forgott, akár a szerencsekerék. - Nagy gáz van.
- Tudom - mondta Mr. Gaunt megnyugtatóan.
- De mintha ide kelletett volna jönni vele, nem is tudom... Mind magáról álmodok. Nem is
tudom, hova forduljak ekkora gázzal.
- Jó helyre jött, Hugh.
- Fölhasogatta a gumimot - suttogta Hugh. - Beaufort, a szaros. A Tigris tulaja. Hagyott egy
cetlit, hogy tudod, mi lesz a következő, Hubert. Hát tudom. Naná, hogy tudom. - Hugh göcsörtös
nagy keze közben a szőre hullató rókafarkat simogatta, s az arcán fénylő érzést talán szirupos imádatnak
lehetett volna nevezni, ha telt volna ilyesmi Hugh-tól. - A gyönyörűséges rókafarkom, az
következne.
- Akkor talán jobb, ha megelőzi - tanácsolta Mr. Gaunt megfontoltan. - A veszélyt megelőzni
jobb. Nem vagyok vérszomjas kedvemben...
- De én igen! De én igen! Az lesz a legjobb!
- A hozzávaló megvan - mondta Mr. Gaunt, azzal lehajolt, és ismétlőpisztolyt húzott elő bal
kézzel a pult alól, majd átcsúsztatta a tárló üvegén. - A tára tele.
Hugh a kezébe vette. Zavara mintha szertefoszlott volna, ahogy latolgatta a tenyerén. Fegyverzsír
tompa szagát szimatolta.
- A brifkómot otthol hagytam.
- Oda se neki - biztatta Mr. Gaunt. - Hasznos holmijaimat egytől egyig biztosítottam. - S az
arca egyszerre megkövesedett, szája széle is ráfagyott a fogaira, csak a szeme tüzelt. - Számoljon le
vele! - förmedt Hugh-ra durván. - Aki a maga holmijára tör, azt mind ki kell nyírni, Hugh! Jogos
vagyonvédelem!
- Köszönöm, Mr. Gaunt - vigyorodott rá Hugh. - Köszönöm a jóságát.
- 226 -
7